Lázár János szerint gyanús, hogy titkosszolgálati eszközökkel szereztünk információkat Mészáros Lőrincről és Pharaonról

  • - urfi -
  • 2016. november 4.

Belpol

De azért cáfolni nem szeretné őket.

A friss Narancs címlapsztorija megint Pharaonról szól. Ebből rövid ízelítőt adtunk itt az online-on szerdán, benne azzal a különös ténnyel, hogy ugyanazon a napon futott be a spliti kikötőbe két luxusjacht, az Artemy és a Le Pharaon. Előbbin Mészáros Lőrincet fotóztuk le még nyáron, utóbbi pedig Ghaith Pharaon kedvenc tartózkodási helye.

Ezzel a tényállással szembesítette a Népszava tudósítója Lázár János kancelláriaminisztert a tegnapi kormányinfó előtt. „Nem tudom, honnan van az információ, aminek hitelességét nem akarom kétségbe vonni” – mondta először, majd hozzátette, hogy a Magyar Narancs „olyan minőségű információt közölt, amit titkosszolgálati eszközök nélkül nehéz lenne megszerezni”.

A Mészáros jachtozását bemutató cikkünket illette már hasonló vádakkal a fideszes sajtó, de azért kicsit más érzés, amikor a hírszerzésért felelős miniszter gyanúsítgat. Mivel számítottunk ilyen kommunikációs trükkökre, ezért korábbi cikkünkben is aprólékos részletességgel írtuk le, hogyan találtuk meg Mészáros Lőrincet az Artemy fedélzetén. Ugyanígy, vagyis nyilvános adatbázisok segítségével tártuk fel a Le Pharaon útjait is, amint arról a most megjelent nyomtatott lapszámban olvashatnak. Remek sztori amúgy, mindenkinek ajánljuk szeretettel!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.