Mellár: Lehet, hogy az elmúlt egy-két hónapban jött el az az embereknél, hogy nemet kell mondani

  • narancs.hu
  • 2017. május 10.

Belpol

A kormány a jobboldali értelmiség számára is vállalhatatlan dolgokat művel.

Mellár Tamás még a múlt csütörtökön az ÉS hasábjain fejtette ki (Globalizmus vagy nemzeti szuverenitás), hogy miért tévút a nemzetközi gazdasági integráció helyett a nemzeti szuverenitás, a liberális demokrácia helyett pedig az erős, tekintélyelvű illiberális állam kialakítása. Úgy látja, Orbán Viktor oly vehemensen utasítja el az Európai Uniót és a láthatóan jól működő skandináv integrációs modellt, hogy ennek a nemzeti önrendelkezésre törekvő politikának az lesz a vége, hogy csak az orosz modell marad számunkra.

Mellár ennek kapcsán értékelte a kormány gazdaságpolitikáját a HírTV Egyenesen című műsorában, ahol többek között kifejtette: a következő évi költségvetés Varga Mihály tiltakozása ellenére is nyilván választási költségvetés lesz, lám, Bözsi néni is, ha tehetné, minden évben szavazna a kormányfőre, mert választáskor várható a nyugdíjemelés.

Orbán Viktor

Nemzeti Konzultáció Bözsi nénivel // National Consultation with "Bözsi néni"

Mellár szerint jól lehet látni, hogy a voksolások előtt hogyan emelik a köztisztviselői béreket és a nyugdíjakat. „A miniszterelnök úr mit is mondott? Megnézzük a számokat, és ha úgy alakul, akkor emelek, mármint, hogy ő (…) itt nem a parlament mondja ki a végső verdiktet, hanem, azt gondolom, a miniszterelnök."

A szakértő szerint a Varga Mihály által prognosztizált igen erős 4,3 százalékos GDP növekedés csak akkor működik, ha jelentős uniós pénzeket használnak fel.

Mellár hangsúlyozta: ha a kormány nagyon akarja, akkor lesz négy százalék fölötti gazdasági növekedés, a kérdés inkább az, hogy ennek mi lesz a költsége, milyen árat fizetünk érte. „Gyorsított ütemben felpörgetjük az uniós pénzek felhasználását, az MNB ezzel a növekedési-és hitel programmal még több kedvezményes hitelt fog adni, akkor ez megvalósulhat”. Korábban erre utalt például Oszkó Péter is, aki azt nyilatkozta, hogy rengeteg uniós forrás áll most rendelkezésre, amit csak jól kellene elkölteni.

Oszkó: A pangás időszaka következhet

Ha nem sikerül versenyképes gazdaságot teremteni, bárhol a régióban jobb lesz élni. Amióta Fidesz kormányoz, nincs párbeszéd gazdasági kérdésekről a szakértők és az országot irányítók között, nincs vita arról, hogy egyébként mi működik jól a magyar felzárkózási modellben.

Így aztán még kevésbé érthető a kormány erősödő Brüsszel-ellenes retorikája.
A műsorban szó esett a CEU ellehetetlenítéséről is és arról, hogy több, köztudottan jobboldali értelmiségi is elhatárolódott a kormánytól, nemtetszését fejezve ki. A közgazdász úgy vélte,hogy a Fidesz szellemi holdudvara az elmúlt időszakban rohamosan csökkent. „Én is azok közé tartoztam, akik beadták ezt a kérvényt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke közvetítsen a kormány és a CEU között abban a tárgyalásban, amelynek az eredményének annak kellene lennie, hogy az egyetem maradjon itt továbbra is Magyarországon.” Mellár szerint az nagyon jó hír, hogy a többség úgy gondolta, lépni kell valamit, hiszen „ez már a mindennapi életünket is veszélyezteti”. Zárásként hozzátette: Lehet, hogy "az elmúlt egy-két hónapban jött el az az embereknél, hogy nemet kell mondani".

A teljes műsor megtekinthető itt:

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.