Videó: Oktatási minimumot fogadott el az ellenzék (mínusz Jobbik) a Tanítanék tüntetésén

  • narancs.hu
  • 2018. január 28.

Belpol

Az alapelvekben megvan az egyetértés.

A Tanítanék mozgalom délutáni tüntetésén bejelentették, hogy nyolc ellenzéki párt – MSZP, DK, LMP, Együtt, Párbeszéd, Momentum, Liberálisok, Új Kezdet – oktatási minimumprogramot fogadott el.

Földes Máté videója az eseményről:

A 444 tudósítása szerint a program része például az esélyegyenlőség hangsúlyozása, a tananyagcsökkentés, a szabad tankönyv- és módszerválasztás, valamint, hogy a GDP legalább 6 százalékát oktatásra kell fordítani. A Fidesz–KDNP nem vett részt a Tanítanék által kezdeményezett egyeztetésekben, a Jobbik pedig kiszállt, mert nem értett egyet az irányvonallal, elsősorban az esélyegyenlőség és a szakképzés területén.

A nagyjából 1500 embert megmozgató demonstráción a nagyobb oktatási szakszervezetek és a Független Diákparlament képviselői is felszólaltak a Kossuth téren. Egy részt vevő fővárosi gimnazista szerint a magyar oktatási rendszer legnagyobb hibája a demokráciára nevelés hiánya. „Az egész rendszer úgy van felépítve, hogy megmondják nekünk a tutit, és semmibe sincs beleszólásunk” – mondta.

A Tanítanék az április 8-ai országgyűlési választásokon való részvételre buzdította a megjelenteket.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.