Ömlenek az adományok a Jobbikhoz
plakat2.jpg

Ömlenek az adományok a Jobbikhoz

  • narancs.hu
  • 2017. december 12.

Belpol

Négy nap alatt 21 millió jött össze, de 662 kéne.

Hétfő estig 2715 embertől összesen 21 366 800 forint adomány érkezett a Jobbik számlájára, áll a párt közleményében. Az eddigi legkisebb adomány értéke kétszáz forint, míg az eddigi legnagyobbé egymillió forint volt. Az utalások többsége ezer és tízezer forint közötti összeg, írják.

A volt fideszes politikus, Domokos László vezette Állami Számvevőszék (ÁSZ) múlt héten 662 millió forintra büntette a Jobbikot, mondván, a párt tiltott támogatást fogadott el. Az ÁSZ azt ítélte tiltott támogatásnak, hogy szerintük Simicska Lajos nyomott áron adta bérbe plakáthelyeit a Jobbiknak.

false

 

A hvg.hu eközben arról ír, hogy az ÁSZ fél évvel ezelőtt még úgy gondolta, nem büntethet emiatt, de azóta valami történt. A lap szerint több fideszes képviselő is megdöbbent az ÁSZ fellépésén, többen attól tartanak, hogy a Jobbik profitálhat az esetből. A támadás összeránthatja a Jobbik szavazótáborát, és az elnyomás ellen tiltakozva olyanok is a párt mellé állhatnak, akik korábban elítélték a Jobbikot. Ráadásul a Fidesznek az is komolyan árthat, hogy nagyon úgy tűnik: adminisztratív eszközökkel próbálja meg ellehetetleníteni egyik riválisát a választások előtt pár hónappal.

A Jobbik keddi közleményében arra is kitér, hogy sok tízezer támogatói csekket gyártottak le, így nem csak átutalással lehet támogatni a pártot. Hiába hangzik azonban jól a 21 millió forint, ahhoz, hogy időben összejöjjön a 662, sokkal gyorsabb adománygyűjtésre volna szükség.

Demonstrációt szervez Vona Gábor „Orbán sötét diktatúrája" ellen

péntekre Budapesten. A hétfői parlamenti ülés sem telhetett el úgy, hogy ne esett volna szó a Jobbikot szanaszét büntető ÁSZ-vizsgálatról. Mint ismert, 331 millió forintra tervezi büntetni az Állami Számvevőszék a pártot, mert az idei év első felében éppen ennyi tiltott támogatást fogadott el, emellett a Jobbik központi költségvetésből esedékes támogatását szintén ekkora összeggel csökkentette a Magyar Államkincstár.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”