Orbán Viktor Magyarországa – A Keresztapa focija

  • narancs.hu
  • 2013. október 17.

Belpol

Rövid ízelítő a ma megjelenő Magyar Narancs címlapsztorijából: Kozák Márton írása azt elemzi, hogy a magyar futball világában laboratóriumi tisztasággal jelenik meg az Orbán számára kívánatos társadalomszerkezet modellje.

Sem Horthy, sem Kádár nem vetette latba politikai befolyását szeretett szabadidős tevékenysége/sportja érdekében: „Nincs tudomásunk arról, hogy Horthy és Kádár alatt a vadászatok vagy a sakkasztalok környéke pozíció-, hatalom- és befolyásosztó díványként funkcionált volna. Komoly autokrata nem keveri a magánszférában szolidan űzött szenvedélyt a politikával” – olvasható a ma megjelenő Magyar Narancs A Keresztapa focija című cikkében. Ezzel szemben – szól a szerző, Kozák Márton írása – Orbán Viktor igen, sőt, a „posztkommunista maffiaállam első embere olyan sportrajongó, aki nem állhatja a tiszta versenyt, a fair playt. És mivel a magyar futball világában semmi ellenállással nem kell számolnia, sőt a futballisták, a sportvezetők és a megmaradt szurkolók a sportág megmentőjének, jótevőjének tekintik, a stadionokban szinte laboratóriumi tisztasággal valósul meg a számára kívánatos társadalomszerkezet modellje.”

„A maffiaállam futballrajongó vezetője a magyar futballvilágot is kötcsei mintára formálta át. A stadionok társadalomszerkezete a külvilág csonka, de annak lényegét látványosan tartalmazó változata – a főbb tudnivalókat róla a miheztartás végett 2010 nyara óta az állami televízió heti közvetítései sulykolják. Csonka, hiszen a nézőtérről szinte teljesen hiányoznak a »helóták« (akiket korábban polgároknak és munkásoknak lehetett nevezni). Nekik nincs helyük a VIP-páholyban, és taszítja őket a futballcsőcselék, s mivel a játék maga sem vonzó, nincs miért meccsre járniuk. Ez az oka az állami propagandakampány ellenére is alacsony és tovább csökkenő nézőszámnak (amely a 2012–13-as szezonban az egy évvel korábbi átlagos 3600-ról 2700-ra esett).

Az alacsony nézőszám további magyarázata, hogy a piacgazdaságot működtető országokkal szemben a maffiaállam futballja nem a szórakoztatóipar része. A kollektivista magyar rezsim stadionjaiban nem szórakoztatás, hanem sportnak látszó tevékenység keretében oktató-nevelő munka folyik, ahol a nézők – kivált a székesfehérváriak – a maffiaállam hierarchikus viszonyait bemutató szemináriumi képzésen vesznek részt.”

(A cikk eredeti változata a Noran kiadónál Magyar Bálint szerkesztésében hamarosan megjelenő Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam című tanulmánykötetben lesz olvasható.)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.