Orbán Viktor Magyarországa – A Keresztapa focija

  • narancs.hu
  • 2013. október 17.

Belpol

Rövid ízelítő a ma megjelenő Magyar Narancs címlapsztorijából: Kozák Márton írása azt elemzi, hogy a magyar futball világában laboratóriumi tisztasággal jelenik meg az Orbán számára kívánatos társadalomszerkezet modellje.

Sem Horthy, sem Kádár nem vetette latba politikai befolyását szeretett szabadidős tevékenysége/sportja érdekében: „Nincs tudomásunk arról, hogy Horthy és Kádár alatt a vadászatok vagy a sakkasztalok környéke pozíció-, hatalom- és befolyásosztó díványként funkcionált volna. Komoly autokrata nem keveri a magánszférában szolidan űzött szenvedélyt a politikával” – olvasható a ma megjelenő Magyar Narancs A Keresztapa focija című cikkében. Ezzel szemben – szól a szerző, Kozák Márton írása – Orbán Viktor igen, sőt, a „posztkommunista maffiaállam első embere olyan sportrajongó, aki nem állhatja a tiszta versenyt, a fair playt. És mivel a magyar futball világában semmi ellenállással nem kell számolnia, sőt a futballisták, a sportvezetők és a megmaradt szurkolók a sportág megmentőjének, jótevőjének tekintik, a stadionokban szinte laboratóriumi tisztasággal valósul meg a számára kívánatos társadalomszerkezet modellje.”

„A maffiaállam futballrajongó vezetője a magyar futballvilágot is kötcsei mintára formálta át. A stadionok társadalomszerkezete a külvilág csonka, de annak lényegét látványosan tartalmazó változata – a főbb tudnivalókat róla a miheztartás végett 2010 nyara óta az állami televízió heti közvetítései sulykolják. Csonka, hiszen a nézőtérről szinte teljesen hiányoznak a »helóták« (akiket korábban polgároknak és munkásoknak lehetett nevezni). Nekik nincs helyük a VIP-páholyban, és taszítja őket a futballcsőcselék, s mivel a játék maga sem vonzó, nincs miért meccsre járniuk. Ez az oka az állami propagandakampány ellenére is alacsony és tovább csökkenő nézőszámnak (amely a 2012–13-as szezonban az egy évvel korábbi átlagos 3600-ról 2700-ra esett).

Az alacsony nézőszám további magyarázata, hogy a piacgazdaságot működtető országokkal szemben a maffiaállam futballja nem a szórakoztatóipar része. A kollektivista magyar rezsim stadionjaiban nem szórakoztatás, hanem sportnak látszó tevékenység keretében oktató-nevelő munka folyik, ahol a nézők – kivált a székesfehérváriak – a maffiaállam hierarchikus viszonyait bemutató szemináriumi képzésen vesznek részt.”

(A cikk eredeti változata a Noran kiadónál Magyar Bálint szerkesztésében hamarosan megjelenő Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam című tanulmánykötetben lesz olvasható.)

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.