Pharaon azért jött Magyarországra, hogy Orbánnal tárgyaljon

  • narancs.hu
  • 2017. február 15.

Belpol

A kormány eddig elhallgatta, hogy a pénzmosás pápája eleve az Orbánnal esedékes találkozó miatt kapott vízumot.

Demeter Márta, az MSZP-frakcióból kiugró országgyűlési képviselő még korábban betekintett a vonatkozó iratokba, és tapasztalatairól most beszámolt az Indexnek. Azt állítja, hogy a vízumügyintézés során rögzített adatokban fel van tüntetve, hogy

Pharaon Magyarországon a miniszterelnökkel találkozik majd,

méghozzá azon a rendezvényen, amelyet Jordánia tiszteletbeli konzulja, Zaid Naffa szervez.

Tavaly októberben írtuk meg, hogy az egyik Pharaon-cég megvette az Orbánéval szemközti házat, miközben a miniszterelnök vejével és a kormánnyal is üzleteltek a körözött szaúdi milliárdos cégei. A botrányt kirobbantó írás megjelenése előtt természetesen megkerestük Orbán sajtósait, de senki nem volt hajlandó válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy találkozott-e Orbán és Pharaon. Cikkünk publikálása után 4 nappal, az MSZP kérdésére viszont már válaszolni kellett a parlamentben. Orbán ekkor elismerte, hogy személyesen találkozott Pharaonnal, pontosabban azt mondta, hogy mindketten jelen voltak „Jordánia magyarországi képviseletének díszvacsoráján”. Válaszából úgy tűnt, mintha ez véletlen és mellékes körülmény lett volna.

Demeter állítása – amelyet a külügy nem cáfolt – azonban rámutat, hogy a pénzmosásban nemzetközi szaktekintélynek számító

Pharaon eleve azért jött ide, hogy Orbánnal megbeszéljen valamit.

Demeter szerint ezek fényében már az a kérdés: „bármilyen bűnöző számára belépőjegy Magyarországra, ha a miniszterelnökkel vacsorázik?”

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.