Közel százmillió forintot juttatott az állam a kulturális főváros eseménysorozat keretében az ATV-s Mészáros Tamás cégének. Az összegért cserébe nem sikerült maradandót alkotni.

Hiába firtattuk még tavaly a pénzt elosztó Hungarofest Kft.-nél, mire költik a kulturális főváros (EKF) népszerűsítésére elkülönített 1,8 milliárd forintos keretet. Nagy vonalakban tudható volt a közbeszerzési felhívásokból, hogy médiavásárlásra bruttó 880 milliót, kommunikációs kampányra 700 milliót szántak belőle, a maradékot nyomdai kiadásokra tervezték be. De hogy milyen elvek szerint, milyen célra, kinek, mikor és mennyit fizettek ki ténylegesen 2010 végéig, az csak most lett nyilvánvaló. A választások után több vezetőváltáson is átesett Hungarofest ugyanis nem kezeli többé titokként az erre vonatkozó adatokat, úgyhogy egy újabb közérdekű adatkérelem keretében megkaptuk a társaság által kezelt összes EKF-es pénz elköltéséről szóló beszámolót. (A teljes dokumentációt a www.atlatszo.hu publikálja cikkünk megjelenésével egy időben.)

A kikért adatok között szerepelnek összesítések is, amelyek médiumok szerint tartalmazzák a médiafelületek vásárlására fordított összegeket. A televíziós költések teljes összege 182 millió forint volt (a cikkben szereplő árak áfa nélkül értendők). A tortát lényegében három szereplő között osztották fel: egy kereskedelmi tévé és két pártos magáncsatorna, az ATV és a HírTV között. Az ATV elvitte a pénz közel egyharmadát, míg a HírTV ennél valamivel többet markolt. A harmadik szereplő, az RTL Klub részesedését nézettségi szempontból nehéz kifogásolni, az ATV-ét már annál inkább. Emellett az is szembetűnő, hogy a köztelevízió elenyésző arányban részesült ezekből a forrásokból, vagyis a privát médiumokkal közel egyformán bőkezűek voltak a döntnökök, csak kicsit elhajoltak jobbra. Az osztozkodáson korán túlestek, hiszen a médiamixet jóval a választások előtt, 2009 őszén véglegesítették.

Az alábbiakban egy százmilliós esetet boncolgatunk, amely az ATV-hez kapcsolódik, de voltaképp népszerű riportere és politikai publicistája, Mészáros Tamás ügye. A részben a riporter tulajdonában lévő céggel, a Közszereplők Európai Akadémiája Kft.-vel (KEA) két szerződést kötött közvetítőkön keresztül az állam, összesen közel százmillió forint értékben. Mindkét megbízás a Hungarofestnek dolgozó PR- és kommunikációs cégek bevonásával zajlott. Az egyiket az EKF dokumentálására költötte a Sensation Event Kft., a másik a programok népszerűsítéséről szólt, ezzel a Berg Média kommunikációs ügynökség bízta meg a KEA-t. Mivel nem közvetlenül a Hungarofest költötte el a pénzt, ezért egyértelműen közérdekű adatnak csak a két közvetítő ajánlatai, számlái és teljesítései számítanak. A dokumentálásra vonatkozó adatokat – köztük a szerződéseket és magát a produktumot, az EKF dokumentációját – egyébként kikértük a Sensation 2010 végén távozott ügyvezetőjétől, Kőrössy Zoltántól is, ám ő a cégnél zajló adóhatósági vizsgálatra hivatkozva elutasította a kérést. Utóda, Kass Róbert pedig úgy vélte, hogy az adatok kiadására nem is a Sensation, hanem kizárólag a Hungarofest jogosult. Kass azzal érvelt, hogy az érintett időszakban még nem volt a cég vezetője, és nincsenek meg nála az adatok – ami furcsa kifogás egy cégvezetőtől. Azóta minden adatot megkaptunk a Hungarofesttől.

Első szerződés: Egy páratlan archívum

A dokumentációs projekt összege 39 850 000 forint volt, és tizenöt hónapra szólt 2009 őszétől 2010 végéig. Mivel a Sensation havidíjat kapott – az első időszakban 8, később 5 milliót – és bizonyos elvégzett munkák után átalánydíjat, ezért nem a teljes összeg ment a KEÁ-hoz, de ez a lényegen nem sokat változtat.

A megbízás dokumentumait olvasva egy hatalmas archívum jelenhet meg lelki szemeink előtt, amiből a kíváncsi utókor a kulturális főváros építkezéseiről, a programokról, azok megvalósulásáról értesülhet. A „dokumentálás fő célja olyan archívum létrehozása, amely szakszerűen rendszerezve és katalogizálva felkínálja az utókor számára a legkülönfélébb szempontú kutatásokat. Ez a minden bizonnyal kultúrhistóriai és kultúrpolitikai, helytörténeti és politikatörténeti jelentőségű anyag a Megrendelő által arra felhatalmazottak számára válik hozzáférhetővé” – ez már a szakmai kritériumokat rögzítő megállapodásban olvasható. Mivel a megrendelő a mi megkeresésünkig senkit sem hatalmazott fel a páratlan archívum megszemlélésére, az anyag nagyjából 20 darab DVD-n vár jobb sorsra a Hungarofest dossziéiban.  
A negyvenmilliós megrendelésért cserébe a Sensation (értsd: KEA) havonta három eseményről ígért egy-egy tízperces rövidfilmet, négyről standfotókat, havi két mélyinterjút az EKF főszereplőivel a program 15 hónapján keresztül, végezetül pedig egy hatvanperces dokumentumfilmet, amely az év egészét mutatja be. A KEA fő tevékenysége a céges adatok szerint egyébként szakmai középfokú oktatás, tulajdonosai és vezető tisztségviselői Mészáros Tamás és Galló Béla, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Cikkünk megjelenésekor el nem érhető honlapjuk (www.kea.hu) szerint kommunikációs tréningeket szerveznek, „amelyek átfogó ismereteket adnak, és az európai magatartás aktív gyakorlatát kínálják”. A google segítségével kiderül, hogy az európai magatartás aktív gyakorlatát elsősorban fiatal szocialista politikusok sajátították el az egyhetes kurzusok keretében, amelyeket a MÚOSZ-székházban tartottak. A KEA talán még arról lehet emlékezetes, hogy „civil országértékeléseket” szervezett az Országházban a Medgyessy-kormány idején. A civil kezdeményezések civil voltára rávilágít, hogy az EU-csatlakozás előtt megtartott „Európa kapujában” címűre az esélyegyenlőségi miniszter, Lévai Katalin keretéből kaptak hétmillió forintot egyedi támogatásként (lásd a táblázat első oldalát).

A Hungarofest által elfogadott ajánlatot és az „archívumot” megvizsgálva az derül ki, hogy minden tételt többszörösen túláraztak, majd különféle jogcímeken még hozzácsaptak közel 17 millió forintot. Beszéltünk például a pécsi illetőségű fotóssal, aki alkalmanként 20 ezer forintot számlázott a KEA-nak, miközben az ajánlatban ugyanerre 110 ezer szerepel. Tájékozódásunk szerint profi fotósok piaci áron 25-30 ezer forintért vállalják hasonló események fotózását. A KEA-nak dolgozó emberünk lelkes amatőr fotós, örült, hogy a honoráriumából vásárolhat magának egy kamerát. A képek ettől még az utókor számára – például albumba, turisztikai kiadványba, képeslapra, tudományos munkához – használatra nem alkalmasak. (Nézegess a képekből!)

Az is feltűnő, hogy a KEA nem mindent az ajánlatnak megfelelően teljesített, a megbízó mégis átvette az anyagot. Például a havi három, tízperces vágott film elkészítése helyett csak nyersanyagokat vettek fel. Jól látható ez a 21 párbeszéd című projektnél, amelynek keretében public art művek kerültek ki Pécs köztereire. A szerződésben filmenként 200 ezer forint szerepelt, reális árak mellett ez 50-60 ezerből kijött, arra is tekintettel, hogy sem riporter, sem vágó nem dolgozott rajta. (Nézz meg egy részt a filmből!)

A projekt része továbbá az összesen 30 darab „mélyinterjú” az EKF fontos embereivel, köztük Hiller Istvánnal, Páva Zsolttal, Takáts Józseffel és Suchman Tamással. Az interjúkat darabonként 100 ezer forintra árazták be, miközben útiköltséggel, riporterrel, gépeléssel együtt nem valószínű, hogy 40 ezer forintnál többe kerültek (a pécsi projekt számos pesti irányítóját még olcsóbban tudhatták le). A gépírók hol szó szerint, hol értelmezve írtak, így aztán az utókor bíbelődhet majd azzal, ha például a Hungarofest korábbi ügyvezetőjével, Rubovszky Ritával készült interjút akarja felhasználni (riporter: Vidra Zsófi):

„R. R.: –     (eleje összebeszédben) De, minden pécsi… minden pécsi történetet – ugye – mi írtunk alá. Effektíve, a 2009-es … a 2008-as előkészítő évnek a szerződéseit már én írtam alá. Csak a Művészeti Tanács döntött. … …Én 2008-ban nem szerettem volna Pécsbe »belenyúlni«… Aminek…, hát, aminek az volt az oka, hogy a Hungarofestnek, tartalmilag, nem lett »lap osztva« – …ebben a történetben… Énrólam meg, tudvalevő, hogy én meg, azért nagyon-nagy »bábtípus« nem vagyok, úgyhogy, …hát, mit kommunikáljak olyat, amit… nem én csinálok, meg, nem én döntök! … Én elfogadtam ezt a fajta »közreműködő szervezet«-szerepet, ami az államigazgatásban egy megszokott dolog. Tehát a Minisztérium fölkérheti a saját háttérintézményét arra, hogy legyen csupán »közreműködő szervezet«. …Ez… Ez… Ez történt. V. Zs.: –         Ez a kulcsszó – …én azt gondolom… – én nem találtam a jó szót –; »akkor még közreműködő« vagy; – pontosan – »egyik résztvevő«… De, az tény és való, hogy akkor… – akkor viszont, fogalmazzunk így!, hogy… hogy –: a tavalyi év elejétől – február-március – viszont, abszolút felgyorsultak az események. Olyan értelemben, hogy a Hungarofest »belenyúlt«…”

Az anyagot tartalmilag nem ellenőrizték, így az EKF egyik kulcsszereplőjével, Takáts Józseffel folytatott interjú eléggé titokzatosra sikerült. A nyertes pályázat 2006-ban lemondott szerzője a Bauhaus és Pécs viszonyát magyarázza alább:

„Legfeljebb egyvalami van, ami egy kicsit európailag értelmezhető, ez a Bauhaus, a Bau, egy csomó Bau származott Pécsről, különösen Bau Marcell, aki a világ egyik leghíresebb építésze, sajnos Pécsen nincsen Bau Marcell-épület, csak innen származik.”

Az „archívum” gyöngyszeméről még nem szóltunk. Az úgynevezett dokumentumfilm címe „Pannon rapszódia”, és leginkább egy gyenge propagandafilmre vagy egy termelési riportra emlékeztet. Szólhatna akár az Uránváros építéséről vagy a komlói szénbányászok ötéves tervet túlteljesítő erőfeszítéseiről is. Igaz, hogy az építésvezető vagy a bányafőfelügyelő helyett Merza Péter EKF fejlesztési igazgatót látjuk a feltúrt Széchenyi téren. Ő irigylésre méltó gyakorlatra tett szert abban, hogyan lehet el nem készült beruházásokról kész beruházásokként beszámolni. (Nézz meg egy részt a filmből! Merza Péter 1.57-től látható benne.)

És láthatjuk Csák Ferencet, a Magyar Nemzeti Galéria rövid életű főigazgatóját is még szakállamtitkár korából, amint a Melina Mercouri-díj kiérdemléséről áradozik. (Erről nem tudja mindenki, hogy minden kulturális főváros alanyi jogon megkapja.) Végül nem tudunk másra gondolni, mint hogy a riporter is áldozatul esett az öntörvényű, ragályos pécsi időszámításnak. Különben miért fogalmazott volna úgy, hogy az EKF programjai „nem csupán az építészeti létesítményekről, de leginkább azokról a produkciókról (…) szóltak, amelyek a szervezők reményei szerint külföldről és belföldről egyaránt idecsábították a látogatókat”?  

A fakó, igénytelen képeket modoros férfi narrátorhang kíséri, de nincs sok mondanivalója a „kivételes rendezvény” fordulat ismételgetésén kívül. A film vizuális csúcspontja, amikor bevágják a 2010-ben szintén kulturális fővárosként szereplő Ruhr-vidék dermesztő kontrasztot teremtő, pörgős klipjét. Említenünk sem kell, hogy a filmen látható eseményfelvételeket a havi három „rövidfilmből” pipálták ki. Vágóképként javarészt a Széchenyi és a Jókai tér szerepel, ráadásul mindkét téren örök nyár uralkodik, hidegben már nem mentek ki vágóképet lőni.

A KEA által megfogalmazott szakmai kritériumok alapján a dokumentumfilm célja egyébként „a rendezvény rangjához méltó hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatást adni az EKF-projektről”. Ez biztosan nem valósult meg, bár azon azért el lehet gondolkodni, hogy a langyosra sikeredett rendezvény tényleg jobbat érdemelt volna-e.

De az efölötti merengés ne terelje el a figyelmünket arról, hogy az eddig említett költségeken túl még mindig maradt közel 17 millió forint a negyvenmillióból. Ez a következő sorsa jutott: négymilliót elköltöttek technikára, másfél milliót biztosításra, a többit pedig havi bontásban utalták át különféle címeken. Egy állítólagos archivátornak havonta 400 ezer forintot fizettek (hogy a leadott fájlokat DVD-re írja?). Az állítólagos archiváló szoftvert – amire a technikai eszközök között már kétmilliót elköltöttek – valaki felügyelte, hiszen szoftver-rendszerfelügyeletre havonta 160 ezer forintot kaptak. Továbbá helyiségbérlet címén szerepel havi 130 ezer forint (ott tárolták a számítógépet?), és jogdíjak címén is jutott havi 60 ezer, talán Vangelisnek szánták a „dokumentumfilm” zenei aláfestéséért.

Második szerződés: Ahogy tetszik

A közel negyvenmilliós dokumentációs és archiválási szerződésen túl további nettó 54,4 millió forintot kapott Mészáros cége „Pécs EKF ATV közvetítés” címén. A csatolt számla 5 filmről szól, de a 15 hónap alatt készült mind a hatvanra ugyanilyen megállapodás vonatkozott, amelyekben a Berg Média havi 1,9 százalékos ügynöki jutalékot tett el. Ez volt a Mészáros Tamás vezette „Ahogy tetszik” című műsor, amely péntekenként futott 16.30 és 17.00 között az ATV-n, majd a támogatás megszűnése után leállt. A műsornak nincs archívuma, csak az első adás érhető el az ATV honlapján. Műsoronként 906 ezerért cserébe azt látjuk, hogy a műsorvezető kulturális szereplőkkel beszélget a New York kávéházban, például Háy Jánossal, Fullajtár Andreával, Benkó Sándorral. A pontosság kedvéért érdemes megjegyezni, hogy az „EKF közvetítése” azt jelentette, hogy minden műsorban kellett szerepelnie egy pécsi témának – vagyis egy teljes kulturális műsort finanszíroztak EKF-pénzből, heti egy pécsi interjúalany megszólaltatásáért egy alacsony nézettségű televíziós csatornán, a főműsoridőn kívül. Időnként bevágtak egy-egy helyszíni riportot – az első adásnál (micsoda meglepetés!) a KEA által a dokumentációs projekt keretében leforgatott anyagból. A műsor végén a műsorvezető megköszöni a New York kávéháznak, hogy rendelkezésére bocsátották a helyet; ehhez már csak azt érdemes tudni, hogy a kávéházat Kőrössy Zoltán, Mészáros megbízója üzemelteti. A KEA tehát helyiségbérletet nem fizetett, a New York pedig kapott egy ingyen-reklámfelületet. Szakmai tájékozódásunk szerint egy-egy „Ahogy tetszik” legyártása a riportbetétektől függően nem kerülhetett többe 300-350 ezer forintnál, a KEA tehát igen tisztes nyereséget könyvelhetett el minden adás után.

Most már csak az a kérdés, hogy miért Mészáros Tamást találták meg ezekkel a feladatokkal. A dokumentációs projektnél maradva: számos olyan produkciós cég, egyetemi berkekben működő kutatócsoport vagy alkalmilag összeállítható formáció létezik, amely az egyébként kötelezőnek számító feladatot színvonalasan meg tudta volna oldani. Ha adott esetben pécsi társaságot bíznak meg vele, akkor a helyismeret is meg lett volna – teljesen ingyen. Beszédes az ajánlatkérés szövege. A Hungarofest ugyanis hangsúlyozza, hogy a megrendelő az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), és annak is a felső vezetése: „Az OKM felső vezetése szükségesnek tartja, hogy az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs2010-eseménysorozat, mint az ország kiemelkedő kulturális teljesítménye, megfelelő dokumentálást kapjon…” Kis szövegértelmezéssel rá lehet jönni, hogy a Hungarofestnek nem a dokumentációs szándék vállalása esett nehezére, hanem a megbízás eredete (nem nyílt versenyről lévén szó, az ajánlatkérés afféle papírmunka).

Tájékozott berkekben két változat kering erről: az egyik szerint Hiller István, a másik szerint Csák Ferenc nyomására született a megbízás. Hiller a távozása előtt húszmillió forintot adott az ATV-nek miniszteri keretéből, szintén EKF-tudósítás ürügyén. A pécsi pénzek elköltése felett a miniszternek és a szakállamtitkárnak közvetlen kontrollja volt, ezt a pécsi önkormányzat és az OKM között megkötött szerződés véste kőbe 2006-ban (a szerződést Csák Ferenc tárgyalta végig). Mészáros Tamás ezzel kapcsolatban a narancs.hu-nak azt mondta, hogy nem a minisztériumnak köszönheti a megbízást, ugyanis mindkét feladatra Kőrössy Zoltán kérte fel, akit régóta ismert. Ezt megfejelte két meglepő állítással. Mészáros szerint a dokumentációs projektben az áraik jelentősen a piaci ár alatt maradtak, de ez még mind semmi ahhoz képest, hogy szerinte a kulturális műsort más tévécsatorna nem vállalta volna el, csak az ATV – de a pénz felhasználásáról üzleti titokra hivatkozva nem nyilatkozott.

 

A szerző „A Balkán kapuja? Pécs Európa Kulturális Fővárosa” címmel írt könyvet 2010-ben.

 

Mészáros Tamás válasza itt olvasható.