Magyarország, 2017: végighaknizta a lakájmédiát a jó keresztény lúgos orvos

  • - czenkli -
  • 2017. március 21.

Belpol

Lúgos orvosként ismerte meg az ország Bene Krisztiánt, az Irgalmasrendi Kórház egykori igazgatóját, aki volt barátnőjét a vád szerint egy reggel visszalökte az ajtóban, előbb kábító injekciót adott be neki, majd levetkőztette és nemi szervét maró lúggal öntötte le, távozáskor pedig összeszedte a telefont, kulcsot és rázárta a nőre az ajtót. Az áldozat maradandó sérüléseket szenvedett, az orvosi diagnózis szerint már sosem élhet normális nemi életet.

Bene Krisztiánt első fokon 4 évre ítélték, másodfokon 9 évet kapott és örökre eltiltották foglalkozásától. Az ítélet egyelőre nem jogerős, a vádlott a Kúriánál fellebbez, addig is érdekes módon szabad lábon védekezhet.

Úgy tűnik, amíg rács mögé nem kerül Bene, a közvélemény befolyásolása útján próbálja meg jobb színben feltüntetni magát, sok vesztenivalója nemigen van.

false

Az eddig mélyen hallgató egykori orvos hétfő este a a Duna Tv Kékfény című műsorában kapott lehetőséget, hogy megszerettesse magát. Ritka alkalom az ilyen: a köztévé egy a másik ember életére különös kegyetlenséggel törő tettét mentegeti, miközben relativizálja az erőszakot. A Kékfény azzal adta el Benét, hogy nagycsaládos, 5 gyereke van, meg hogy hívő embernek mondja magát, mintha ezek bármit is változtatnának a tette súlyán.

Bene úgymond vallomást tett: a műsorban a védelem érvein pontról pontra végigmenve a riporter mint egy jobb-rosszabb mikrofonállvány volt segítségére a lúgos orvosnak: „az ártatlanság vélelme mindenkit megillet” címszó alatt sokkoltak egy országot. Persze az eset elszenvedője, Renner Erika aligha fog hasonló módon megjelenni bármely MTVA-hoz tartozó műsorban. Állítólag a köztévének eszébe sem jutott Bene pártját fogni. Bene köztudott, hogy Mikola István államtitkár unokaöccse, így aligha kerülhette el a gyanút, hogy politikai kapcsolatai segítették az interjúhoz.

false

A lúgos orvos Duna Tv-s haknija mellett az MTI hétfőn nem hozta le Szél Bernadett közleményét, amely kritizálta az adást, majd a főműsoridőben sugárzott adást követően, véletlenül az Origón jelent meg terjedelmes interjú, mondván: jelentkezett az Origónál Bene Krisztián, a „lúgos orvos”. Ehhez képest az ATV vasárnapi Naplójában Bene az előzetes egyeztetés ellenére nem nyilatkozott, állítólag kommunikációs tanácsadója (!) az utolsó pillanatban lemondta azt. A kommunikációs tanácsadója, ez valami vicc?

Bene körútja a lakájmédiában híven tükrözi a mai magyar közállapotokat. Ám ahogy Szél Bernadett is utalt rá, törvényi következménye lehet a kékfényes mosdatásnak, mert az simán megsérti az áldozat, a szexuális erőszak áldozatainak emberi méltóságát, amit a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 14. § 1–2. bekezdése tilt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.