Tizennégy év után azonosították a holttestet, idén emeltek vádat az ügyben

Bűn

Kétéves volt a kislány, amikor az anyja eltűnt. A gyermekelhelyezési perben az apjának ítélték. Az apa most megint tárgyalásra vár – előzetesben. Ha a vád bebizonyosodik, az azt jelenti, hogy a hamarosan tizennyolc éves szentesi lány a mellett az ember mellett nőtt föl, aki megölte az anyját.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. november 4-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Krumplis tésztát főzött vacsorára, beáztatta a mosnivalót, és a párjának, aki éjszakai műszakban dolgozott Kecskeméten, SMS-t írt: „Jó éjszakát, vigyázz magadra, szeretlek. Reggel várunk.” Ezt lehet tudni Koncz Judit utolsó otthon töltött, 2006. július 21-i estéjéről – azt nem, hogyan tűnt el a kislánya mellől.

A 26 éves nő Szentesen, a Dózsa György utcában lakott új élettársával és a kétéves gyerekkel. Az, hogy eltűnt, úgy derült ki, hogy előző élettársa, a kislány 43 éves apja, D. L., aki a kislányért jött láthatásra, szólt Judit szüleinek, akiknek ugyanabban az utcában van a háza, hogy nem tud bejutni Juditék lakásába. A nagyapa jött, átmászott a kerítésen, és odabenn egyedül találta a gyereket, aki mesét nézett. A DVD-t végtelenített lejátszásra állították, nem lehetett megállapítani, mikor. Judit a jelek szerint egy szál hálóingben, papucsban tűnt el, a biciklije sem volt meg. A házőrző kuvaszt kimúlva találták, méreg végzett vele. Később előkerült a kertből Judit fél pár fülbevalója is.

Azt beszélik a városban

A rendőrség eltűnés miatt indított közigazgatási eljárást, de kiskorú veszélyeztetése címén is kereste Juditot. A rendőrök a Dózsa György utcai háznál – ezt később a helyi bűnügyi osztályvezető nyilatkozta – nem találtak olyan nyomot, ami arra utalt volna, hogy a nőt meggyilkolták, elrabolták vagy más bűncselekményt követtek volna el ellene. A kuvasz megmérgezése miatt állatkínzás címén indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

Azt, hogy a nő nem eltűnt, hanem meggyilkolták, és a tettes a kislány apja lehet, sokan gyanították; a Zsaru magazinnak egy olvasó levelet is írt erről. A gyanút az erősítette a szentesiekben, hogy Koncz Judit lépett ki a D. L.-lel fenntartott élettársi kapcsolatból, amikor a férfi betörések és lopások miatt másfél éves börtönbüntetését töltötte Németországban – márpedig D. L.-t nem olyan embernek ismerték, aki ilyen helyzetbe simán belenyugodna. Szórakozóhelye volt Szentesen, a hangerő miatt állandóan vitában állt a hatósággal és a szomszédokkal. Az egyiknek, aki panaszt tett a söröző működésére, leégett az autója. Akadt olyan haragos, akinek valahogy lecsó ömlött a zongorájába, másnak a szőlőültetvénye pusztult ki, miután valaki elvagdosta a tőkék gyökereit. A város jegyzője, Sztantics Csaba megtiltotta a zeneszolgáltatást a sörözőben, és miután a határozatát D. L. nem vette figyelembe, bírságot szabott ki.

Ezután egy tégla repült be a jegyző lakásába.

A kétéves kislány feletti felügyelet jogát Koncz Judit eltűnése után D. L. szerezte meg, de Judit szülei fellebbezést nyújtottak be, ezért a gyámhivatal gyermekelhelyezési pert indított. A kétéves kislány egy ideig felváltva hol az anyja szüleinél volt, hol az apjánál. A gyerek a nagyszülőknél egyszer beszélt arról, mi történt az anyjával: azt mondta, elment bevásárolni autóval – pedig Juditnak és új párjának nem volt kocsija.

A gyermekelhelyezési perről részletesen beszámolt a megyei napilap. Közben, 2006. augusztus 18-án D. L. a polgármesteri hivatalban járt, beszélni szeretett volna a jegyzővel, miután a hivatal feje ismét határozatban szólította fel, hogy a kocsma tartózkodjon a hangos zeneszolgáltatástól. „Ez volt a jegyző utolsó dobása” – mondta a dolgozók füle hallatára D. L. Aznap este a jegyző erkélyén kézigránát robbant. Sztantics Csaba családostul otthon volt, de senkinek nem esett baja, mert a gránát, amit eredetileg valószínűleg az ablakon akartak bedobni, visszapattant a szúnyoghálóról, így landolt az erkélyen. Sztantics Csaba nem kért rendőri védelmet, ma is ő Szentes város jegyzője.

A Judit eltűnése miatt kezdeményezett közigazgatási eljárást 2006 októberében szüntették meg. Az állatkínzás ügyében indított nyomozás is eredmény nélkül zárult.

A gyermekelhelyezési perben a kirendelt szakértő a novemberi tárgyaláson Koncz Judit szüleit, valamint D. L.-t és akkori élettársát is alkalmasnak találta a gyerek nevelésére, de hozzátette, a kislány jobban kötődik az apjához, mint anyja szüleihez. A szakértő meghallgatta D. L.-t a viselt dolgairól is. A férfi azt mondta, a barátai sodorták bajba, a németországi börtönbüntetéséről pedig azt állította, az „a véletlenek összjátékának eredménye volt”. A Koncz házaspárról azt mondta a szakértő, „jó a nevelési készségük, ugyanakkor hosszan tartó együttlétük még nem volt unokájukkal”. Konczék azt mondták, bíznak abban, hogy legalább kéthetente elhozhatják a kislányt láthatásra. A szakvélemény alapján az eljárás felperese, a gyámhivatal vezetője azt kérte a bíróságtól, hogy az édesapánál helyezze el a gyereket. A bírónő azért megkérdezte Konczékat, hogy az eljárás alatt volt-e példa arra, hogy nem kapták meg a kislányt, amikor szerették volna. Ez többször is előfordult, Koncz Józsefné azonban azt mondta, ha kéthetente a hétvégékre elhozhatják a kislányt, beleegyeznek abba, hogy az apjához kerüljön. Az ítéletet indokolva a bírónő azt mondta, döntése megelőlegezett bizalmon alapul, és – mint a Délvilág írta – arra kérte a feleket, hogy „minden korábbi sérelmüket félretéve tegyék lehetővé, hogy magukon kívül mások is szerethessék a kislányt, mert neki az a jó, ha minél többen szeretik”.

D. L. később külföldön kezdett új életet a kislánnyal együtt.

Az eset idején még aktív, de azóta nyugdíjba ment nyomozó azt mondta a Magyar Narancs újságírójának, hogy Dürrenmatt Az ígéret című regénye – amelyben a detektív egész hátralévő életét felteszi arra, hogy elkapjon egy gyilkost – élethű. Amikor egy sor sikeresen felderített bűnügy után akad egy ilyen eset, arra – még ha nem is válik rögeszméjévé – egész életében emlékszik a rendőr, az összes körülménnyel együtt. Ez nem meddő tépelődés, mert előkerülhet új bizonyíték, vagy lehet arra számítani, hogy aki egyszer elkövetett egy bűncselekményt, az később is megteszi. A technikai fejlődés révén is megoldható egy-egy régi ügy. Ahogyan a rutin, az emlékek, úgy a tiszta szem is segíthet: ha mások újból megvizsgálják, amit csak lehet, előfordulhat, hogy olyasmit találnak, ami korábban nem tűnt föl.

Az ORFK Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának életvédelmi osztálya 2013-ban porolta le Koncz Judit eltűnésének aktáját. Petőfi Attila osztályvezető később erről így nyilatkozott a Zsaru magazinnak: „Számos olyan körülményt tártunk fel, melyek miatt nem tudtuk nyugodtan kijelenteni, hogy az akkor 26 éves szentesi nő nem lett bűncselekmény áldozata.” Szóba hozta a végtelenített mesét, a megmérgezett kutyát. Az előkerült adatok alapján érdemes volt újból megvizsgálni az eltűnést, és külön D. L. szerepét. 2016-ban D. L. szentesi Vásárhelyi utcai házát is átkutatták, az udvarát felásták. Keresték a holttestet a Tiszában is. 2017. augusztus 29-én a készenléti rendőrség elfogta D. L.-t, aki látogatóba jött haza Angliából Szentesre. Nem gyilkosság gyanújával vették őrizetbe, hanem előre kitervelten, hivatalos személy sérelmére, több emberen elkövetett emberölés kísérlete – vagyis a kézi­gránátos ügy – miatt.

A kiemelt ügyek főosztályának nyomozói ugyanis szisztematikusan keresték a kapcsolódási pontokat Koncz Judit eltűnése és a robbantás között – és találtak is. D. L. ellen még a 90-es években többször indult büntetőeljárás robbanóanyaggal, lőfegyverrel való visszaélés miatt. Golyós pisztolyt, puskát, lőszert, elektromos gyutacsot találtak nála. Előkerült olyan tanú is, aki azt állította, évekkel korábban ugyanolyan kézigránátot vett D. L.-től, amilyen a jegyző erkélyén robbant.

 
D. L. a vádlottak padján
A szerző felvétele 

Nem bizonyítható

Az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék 2018 novemberében bizonyítottság hiányában felmentette a vád alól D. L.-t. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen.

A Szegedi Ítélőtábla 2020 februárjában védett tanút, eltorzított hangú, kitakart arcú férfit hallgatott meg videókapcsolat segítségével. A bosnyák férfi arról beszélt, hogy 2017-ben egy cellában ült D. L.-lel, aki elmondta neki, hogy ő dobott kézigránátot a szentesi jegyző lakására. A tárgyaláson ott ült D. L. is, aki csöndesen, indulatok nélkül azt mondta, emlékszik erre az emberre, tényleg együtt ült vele előzetesben, de hazudik. Tagadta, hogy ő dobta volna a gránátot.

A vádat képviselő Lőrinczy György ügyész azt mondta, van elég bizonyíték D. L. ellen, csak azokat megfelelő módon kell értelmezni; a férfi szelídsége pedig felvett, tanult modor, a vádlott igazából indulatos személyiség.

A tárgyalás szünetében, az ítélethirdetés előtt D. L. a Magyar Narancs újságírójának azt mondta, hogy a családi életét ez az eljárás tönkretette, a nyomozók már az új élettársát is faggatták, arra voltak kíváncsiak, hogy a férfi bántja-e a családját – emiatt zátonyra futott ez a kapcsolata is. A gyerekei – ekkor már kettő volt neki – mégis vele akartak maradni. Úgy gondolta, most már biztosan rács mögé akarják juttatni, mert így az államnak nem kell kártérítést fizetnie. D. L. hozzájárult ahhoz, hogy a tárgyaláson felvételek készüljenek róla.

A bíróság folyosóján ott ült D. L. és Koncz Judit nagylánya, a telefonját nyomogatta.

Szabó Tibor, D. L. ügyvédje azt mondta, eddigi praxisában nem látott még olyat, hogy a vádhatóság ekkora erőfeszítést tegyen annak érdekében, hogy bizonyítékot találjon valaki ellen. Számára úgy tűnt, mintha a védett tanú – ahogyan egy korábbi tanú is – betanult szöveget mondana fel.

A Szegedi Ítélőtábla jogerősen is felmentette D. L.-t, mert nem volt közvetlen bizonyíték. Az egyetlen ember, aki a kézigránát robbanása után kinézett az ablakon, nem D.-t látta, hanem egy fiatalabb férfit. A nyomozáskor előkerült gumikesztyűn sem a vádlott DNS-e volt. Joó Attila bíró azzal indokolta a tanács döntését, hogy emberölés kísérletéért csak úgy lehet valakit közvetett bizonyítékok alapján elítélni, „ha azok szoros logikai láncolatot alkotnak”, és más következtetést nem lehet belőlük levonni, csak a vádlott bűnösségét. Az pedig, amit D. L. indulatosan kimondott a hivatalban – hogy ez volt a jegyző utolsó dobása –, nem elég ahhoz, hogy 15 évre fegyházba zárják.

Sorsok

Ezen a tárgyaláson Koncz Judit története nem kerülhetett szóba: Joó Attila bíró figyelmeztette a vádlottat, a védőt és az ügyészt is, hogy a védett tanút csak „a tárgyalt ügyben” lehet kérdezni, másról nem. Néhány nappal e szegedi tárgyalás előtt tette közzé az országos rendőrfőkapitány, hogy 10 millió forint nyomravezetői díjat tűz ki annak, aki konkrét információval segíti az eltűnt nő ügyében vizsgálódó nyomozókat.

2020 nyarán derült ki, hová tűnt Koncz Judit.

A Fővárosi Főügyészség ezt így írta le utóbb: „A sértett holttestét 2007. július 3-án megtalálta egy horgász, akkor azonban nem tudták azonosítani. A büntetőeljárás során felmerült adatok alapján, végül 2020-ban került sor a sértett azonosítására.” Ahogy ez megtörtént, D. L. ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, Olaszországban őrizetbe vették, és 2020 júliu­sában Magyarországra hozták. A főügyészség idén márciusban emelt vádat ellene. Eszerint a férfi, miután Koncz Judit elhagyta, csak látszólag nyugodott bele ebbe, mert elhatározta, hogy elégtételt vesz a nőn, meggyilkolja, és megszerzi a felügyeleti jogot a kislány felett. Mérget szerzett, megölte a kutyát, bement a házba, és a kislányt magára hagyva elvitte az anyát. „Ezután a vádlott a sértettet ismeretlen helyen, olyan módon és mértékben bántalmazta, hogy annak következtében a nő életét vesztette. A vádlott a sértett holttestét ezután a Tiszába rejtette” – írta a főügyészség. A vád szerint Judit biciklijét is magával vitte D. L., hogy azt a látszatot keltse, a nő önként ment el otthonról – és aztán reggel a láthatásra hivatkozva reklamált Judit szüleinél, hogy nem tudja elérni a nőt.

Mindez fikció – mondta a Szegedi Törvényszék előtt idén október 26-án D. L. A Délmagyarország tudósítása szerint a férfi mindent tagadott az előkészítő ülésen: azt mondta, Judit nem bűncselekmény áldozata lett, a tanúvallomások ellentmondásosak, az sem egy­értelmű, milyen ruhában tűnt el a nő. Végül indítványozta, hogy az eljárásból zárja ki a bíróság a Fővárosi Főügyészséget, mert Ibolya Tibor főügyész a haragosa. Egy iskolába jártak Szentesen, és korábban, amikor még Angliában dolgozott, a strandon találkoztak, és a jövedelmi viszonyaikon összevesztek.

Ibolya Tibor főügyész nem érzi magát elfogultnak az ügyben, de a Fővárosi Főügyészség reagálni fog a kizárási indítványra, mihelyt megkapja a tárgyalás írásos jegyzőkönyvét – válaszolta lapunk kérdésére Bagoly Bettina főügyészségi csoportvezető ügyész.

A szentesiek tudják, hogy Ibolya Tibor haza szokott jönni Szentesre, és a strandon is látták, ahogy D. L.-t is. Arra azonban az általunk megkérdezett emberek nem emlékeznek, és nem is nagyon tudják elképzelni, ahogy a többször elítélt ember és a főügyész szóba elegyedik egymással.

Koncz Judit édesanyja évekkel ezelőtt elhunyt, az édesapja kórházban fekszik súlyos betegséggel. Kérdésünkre Koncz József azt mondta, most már nem szeretne nyilatkozni arról, hogy D. L.-t 15 év után bíróság elé állították Judit halála miatt. Más családtaggal is beszéltünk, aki a nagyapa kérését tiszteletben tartva nem nyilatkozott. Annyit elárultak, hogy Judit lánya régóta nem tartja a kapcsolatot velük.

A kislány egy időben, amikor itthon voltak, járt a szentesi gimnáziumba. A közösségi oldalon látható profilja szerint jelenleg Nagy-Britanniában él. Születési helyének sem Szentest tünteti föl, hanem egy angliai várost.

A per kimeneteléről lapunk beszámol majd.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk