Önmagam revíziója

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. február 7.

Diplomáciai jegyzet

Való igaz, ideje megkövetnem – még ha utóbb is – mindenkit a sietség okozta pontatlanságomért, amely valóban alkalmas rá – miként Balavány György írta –, hogy növelje a gyűlölködés kultúráját. Az inkriminált mondatnak (az eredeti szöveg itt olvasható) ugyanis így kellett volna szólnia:

„A rasszizmus ELTŰRÉSE az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetnie, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.”

Ha a hiányzó szót hozzáteszem, körültekintőbben fogalmazok, akkor kiderülhetett volna, hogy a Fidesz Bayer körüli pávatáncára gondolok, továbbá nem Schmidt Máriát rasszistázom, hanem őt is pávatáncosnak gondolom. Hiszen ő – Gömbös rehabilitálója – találta fel és valósította meg a Terror Házában is azt a rasszizmusmentegető, történelemhamisító koncepciót, amely Magyarország függetlenségének elvesztését 1944-re datálva felmenti az akkori kormányokat a holokauszt előkészítésének, a zsidóság jogfosztásának bűnrészessége alól. Ez a koncepciója, amely immár az alaptörvénybe is utat talált. S ma már a rasszizmusmegtűrő pávatáncosoknak elegendő bedobniuk a kulcsszót – „1944 után nem védtük meg a zsidókat” –, hogy eleget tegyenek a Jobbik-közönséget csábítgató vonalnak. Bizony – Balavány olvasata itt hibás – ezt a táncot járta Schmidt Mária Bécsben is, ahogyan mindig, mióta az Orbán-rezsim házi történésze lett.

Megkövetek tehát mindenkit, aki úgy értette, hogy a jobboldali ember mint olyan, mind rasszista. Természetesen épp azt a feltevést kockáztattam meg, hogy nem az, de a pártfegyelem nem engedi meg neki, hogy hangosan, egyértelműen a pokolba küldje ezt az új magyar mételyt, amely a Fidesz radikális manővereinek, „egy a zászló” politikájának túszaként tartja fogva a nem rasszista jobboldaliakat.

Schmidt Mária ennek a problémának csak a része, és nem a megoldásé. Ezt kellett volna írnom.

A fenti szöveg a mandiner.hu-n is megjelent. A bécsi Wina újságírójának reakciója itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.