Önmagam revíziója

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. február 7.

Diplomáciai jegyzet

Való igaz, ideje megkövetnem – még ha utóbb is – mindenkit a sietség okozta pontatlanságomért, amely valóban alkalmas rá – miként Balavány György írta –, hogy növelje a gyűlölködés kultúráját. Az inkriminált mondatnak (az eredeti szöveg itt olvasható) ugyanis így kellett volna szólnia:

„A rasszizmus ELTŰRÉSE az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetnie, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz.”

Ha a hiányzó szót hozzáteszem, körültekintőbben fogalmazok, akkor kiderülhetett volna, hogy a Fidesz Bayer körüli pávatáncára gondolok, továbbá nem Schmidt Máriát rasszistázom, hanem őt is pávatáncosnak gondolom. Hiszen ő – Gömbös rehabilitálója – találta fel és valósította meg a Terror Házában is azt a rasszizmusmentegető, történelemhamisító koncepciót, amely Magyarország függetlenségének elvesztését 1944-re datálva felmenti az akkori kormányokat a holokauszt előkészítésének, a zsidóság jogfosztásának bűnrészessége alól. Ez a koncepciója, amely immár az alaptörvénybe is utat talált. S ma már a rasszizmusmegtűrő pávatáncosoknak elegendő bedobniuk a kulcsszót – „1944 után nem védtük meg a zsidókat” –, hogy eleget tegyenek a Jobbik-közönséget csábítgató vonalnak. Bizony – Balavány olvasata itt hibás – ezt a táncot járta Schmidt Mária Bécsben is, ahogyan mindig, mióta az Orbán-rezsim házi történésze lett.

Megkövetek tehát mindenkit, aki úgy értette, hogy a jobboldali ember mint olyan, mind rasszista. Természetesen épp azt a feltevést kockáztattam meg, hogy nem az, de a pártfegyelem nem engedi meg neki, hogy hangosan, egyértelműen a pokolba küldje ezt az új magyar mételyt, amely a Fidesz radikális manővereinek, „egy a zászló” politikájának túszaként tartja fogva a nem rasszista jobboldaliakat.

Schmidt Mária ennek a problémának csak a része, és nem a megoldásé. Ezt kellett volna írnom.

A fenti szöveg a mandiner.hu-n is megjelent. A bécsi Wina újságírójának reakciója itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.