Az előző bejegyzésben a világgazdaság növekedési kilátásaival foglalkoztam, most a számunkra sokkal fontosabb hazai helyzettel. Előrebocsátom, nem vagyok optimista.
Nézzünk pár adatot (forrás: www.ksh.hu):
|
| 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 (elemzői becslések) |
| GDP-növekedés, % | 0,1 | 0,9 | –6,8 | 1,3 | 1,6 | –1,5 |
| Beruházások növekedése, % | 0,0 | 0,4 | –8,1 | –5,6 | –4,5 | ? |
| Fogyasztói árindex, % | 8,0 | 6,1 | 4,2 | 4,9 | 3,9 | 5,5 |
Mint látható, nálunk a válság nem 2008-ban kezdődött; az évtized első felében (2007-et megelőzően) viszonylag gyors, 3,5 százalékot minden évben meghaladó volt a gazdasági növekedés. Ám, mivel ennek forrása döntően a fogyasztás és az azt serkentő eladósodás volt – ez utóbbi, csak a rend kedvéért, már 2001-ben elkezdődött –, a növekedés fenntarthatatlannak bizonyult. A Gyurcsány-kormány utolsó két évében, majd a Bajnai-kormány a neki adatott egy évben, és a 2010-ben hatalomra került Orbán-kormány folyamatosan küzdött, illetve küzd a költségvetési egyensúly megteremtése és a gazdasági növekedés újraindítása egymást keresztező feladatával. Az eredmény, mint látjuk, elég siralmas. A gazdaság lényegében évek óta stagnál, ráadásul ezt viszonylag magas – Európában a legmagasabb – infláció mellett teszi (ez a stagfláció, ami a legrosszabb kombináció).
A jelenleg regnáló kormányt óriási politikai felhatalmazottsága különbözteti meg az előzőektől. Másképpen szólva, lényegében szabad kezet kapott a gazdaság (és a társadalom) rendbetételére. Két és fél éves tevékenységét ennek fényében érdemes megítélni. Nos, erre a célra számomra Shakespeare Poloniusának szállóigévé vált mondata tűnik a legalkalmasabbnak: „Őrült beszéd, de van benne rendszer”, vagy inkább fordítva, a felismerések (többnyire) jók, a választott eszközök és a kivitelezés azonban borzalmas.
Ez a kormány induláskor három nagy – egyébként valóban kardinális – feladatot tűzött ki maga elé: a költségvetési egyensúly megteremtését, a gazdasági növekedés újraindítását és a foglalkoztatás növelését. Ebből nagyjából az elsőt sikerült teljesítenie, a másik kettőben lényegében semmilyen előrehaladás nem történt.
Az ár viszont, amit a kormány ennek az egy eredménynek az elérése érdekében (a nevünkben és a kontónkra) vállalt, rettenetesen magas. Az elmúlt két és fél évben folytatott gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága, kapkodása és lassanként már nem is „unortodox”, hanem inkább „ezoterikus” jellege súlyos bizalmi válságot eredményezett a gazdaság szereplői körében. Olyanokra gondolok, mint a bankok és a nagy szolgáltatók túladóztatása, általában a normatív és transzparens társasági adórendszer feladása, a folyamatos kormányzati beavatkozás a piac működésébe (gondoljunk a különböző „kommandókra”), az állami vállalkozások elszaporodására tett kísérlet (negyedik mobilszolgáltató, webbank), a fogyasztóvédelmi eszközök (GVH, PSZÁF) bunkósbotként lóbálása, s az ezeket kísérő agresszív és populista kommunikáció. Sok külföldi befektető, de egyébként némely belföldi is, joggal gondolhatja, hogy az állam ki akarja őket szorítani a piacról. Így aztán általános a kételkedés a tekintetben, hogy vajon érvényesül-e még Magyarországon a jogbiztonság, a tulajdon szentsége, a szerződéses jogok érvényessége és kötelezettségek kikényszeríthetősége. Magyarán, működnek-e még a kapitalista piacgazdaság alapvető intézményei, lehet-e úgy válságot kezelni és főleg a kibontakozást elősegíteni, hogy ezeket sutba dobjuk. Például egy normális országban nem lehet egy nap alatt egy egész iparágat megszüntetni türelmi idő és kártalanítás nélkül. És ez még akkor is igaz, ha legtöbbünk nem él-hal a szerencsejáték-iparért. Ma a szerencsejáték, holnap én – gondolhatja bármelyik gazdasági ágazatban működő szereplő, és az ilyen aggodalom ragályként terjed az egész gazdaságban.
Ha tehát a jogbiztonság tekintetben kételyek merülnek fel, a tőke (nem csak a külföldi) menekülni kezd, vagy csak extraprofit mellett hajlandó befektetni, a többletkockázatot fedezendő (nem véletlenül magasak a kamatok és az állampapírhozamok Magyarországon).
Nem meglepő ezért, hogy az ország növekedési kilátásai rendkívül rosszak. Erre az évre a kormány maga sem tervez 0,9 százaléknál nagyobb növekedést, a piaci konszenzus ennél lényegesen alacsonyabbra számít (0,5 százalék körülire), és többen még idén is recessziót várnak. A kormány 2014-re 2,5 százalékos növekedést jósol (hol van már az első Széll Kálmán tervben alap – tehát nem is optimista – verzióként előirányzott 3–3,5 százalékos tartós növekedési ütem, nem beszélve a kormányváltás idején nagy hangon hirdetett 5–7 százalékról), ám sokan ezt a gazdasági miniszter éppen aktuális tündérmeséjének tartják (én is). A növekedés szempontjából kulcsfontosságú beruházási ráta (a beruházások aránya a GDP-hez képest) ugyanis a kritikusnak tartott 20 százalék alá süllyedt, ami a legalacsonyabb a régióban. Ez lassanként már az elhasználódott állóeszközök pótlására sem elég, nemhogy a bűvülésre. Beruházás nélkül pedig nincs növekedés.
Ám a dolog nem ér véget ott, hogy igaz ugyan, hogy nem túl jók a növekedési kilátások, viszont sikerült a költségvetési egyensúly megteremtése. Valójában a gyenge gazdasági teljesítmény újra és újra felborítja a költségvetési egyensúlyt (az adóbevételek elmaradása okán), ami újra és újra megszorításokat tesz szükségessé (az EU erre hivatkozva nem tartja fenntarthatónak a költségvetési egyensúlyt 2014-ben és azután). Mindezek eredménye egyébként az állami szolgáltatások – köztük az oktatás,az egészségügy és persze idetartozik a nyugdíj is – mennyiségének és minőségének romlása, ami a jövő szempontjából kulcsfontosságú humántőke leromlását eredményezi, és így az országot tartósan lefelé menő spirálba dönti (illetve benne hagyja).
A mostani kormány nem érti és/vagy nem hajlandó szembenézni azzal, hogy az eddig folytatott gazdaság- (és egyébként társadalom-) politikája zsákutcás, fenntarthatatlan. Ezért, ha ez a kormány marad hatalmon, a további, gyorsuló lecsúszás elkerülhetetlen. A kormányváltásra ezért van szükség. Az ember legfeljebb csak azt teheti hozzá, hogy ha ez megtörténik, az új kormány 2014-ben nem a 2010-es alapvonalról, hanem jóval hátrábbról fog elstartolni.
