"Én szabtam, ő varrt" - Szabó Borbála drámaíró, dramaturg

Színház

Előbb, áprilisban a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban (rendező: Göttinger Pál), pár hete pedig a Budapesti Bábszínházban (rendező: Mácsai Pál) mutatták be a Líra és Epika című, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló mesedarabot. A darab két szerzője közül Varró Dániel jól ismert - de kicsoda az alkotótárs?

Magyar Narancs: Még amatőr színjátszó korodból ismerlek, jártátok a fesztiválokat. Hogyan kerültél a másik oldalra?

Szabó Borbála: Akkoriban nem irodalmi irányból közelítettem meg a műveket, a színész szempontjai érdekeltek. Mindig csak a saját szerepemet olvastam el, a darab mint olyan abszolút nem érdekelt. A tanárnőnk persze akkor még hiába próbálta velünk elemeztetni a szövegeket. Most persze már dühös vagyok a színészekre, ha ezt az ostoba hozzáállást látom... Először a próza kezdett érdekelni, mindig írtam, szerettem volna publikálni az akkori egyetemi lapban, a Sárkányfűben, ahonnan sokak indultak, Cserna-Szabó András, Varró Dani, Grecsó Krisztián. Máig sem értem, miért nem sikerült. Mindeközben a magyar szakon rosszul éreztem magam, úgy tűnt, nincsenek ott emberek, nem lehet semmit tanulni. Aki nem volt elégedett, ment a dramaturgokhoz, mentem én is. Nem végeztem el a szakot, mert közben férjhez mentem, és már terhesen vágtam neki az első évnek. Aztán egyszerűen kiszültem magam a szakról. Osztovits Leventéhez jártam pedig, hosszú évek óta ez volt a legjobb dramaturgosztály, de a baráti kapcsolatok megmaradtak. Már a Színművészetin elkezdtem jeleneteket, darabokat írni. Volt egy paranoiám. Éreztem, hiába rosszak mások, nekem mégsem jön be ez az írásosdi. Jött a második, harmadik gyerek, egyre inkább egy tréninggatyás, befőttesgumis hajú anyuka lettem, a meg nem értett író. Így, meg nem értve azért írtam tovább. A Bárkán indítottak egy drámaíró műhelyt, oda jártam Kiss Csabához. Itt éreztem meg először, hogy a drámaírásban talán tehetséges vagyok. Hatan vagy heten voltunk ebben a körben. Egy idő után valami irigykedésféléből mindenki megutált - ez az első sikerem, hogy egyeseknek ilyen fontos lehetek -, végül már csak egyedül jártam, leült kicsit a dolog, nekem mégis önbizalmat adott. Csaba jónak tartott, biztatott.

MN: Biztatásokból még nem lesznek színházi munkák.

SZB: Göttinger Pált teljesen máshonnan ismertem, baráti vonalon, pár napja fel is tettem magamnak a kérdést, ő vajon honnan tudta, hogy én jól írok. Dolgoztunk ugyan együtt a Színművészeti felvételijén, kis jeleneteket kellett írnom, amire a színészek improvizálhattak, de hogy erre is mért engem kért meg, rejtély. Sokat adott nekem a bizalma. A Mágnás Miskát együtt olvastuk el, de nagyon porosnak találtuk. A századfordulós alapverzió gyengécske anyag, a film forgatókönyve pedig nagyon vonalas, elhatároztuk, újat kell írni. Még a szülőágyon is ezzel dolgoztam, szóval nehéz szülés volt. A Debreceni Csokonai Színháznak írtam, tízszer ment csupán, mert a társulati robbanáskor épp az ebben játszó fiatal színészek hagyták el az intézményt. Alapvetően átformáltam a darabot, új szereplők kerültek bele, megváltozott a humora, frissebb lett. Először figyelhettem meg kívülről, hogyan működik egy darab. Lenyűgözött, hogy megy, nevet a közönség, a színészek megbirkóznak a mondataimmal. Aztán egy éjjel, a bemutató után jött Palitól egy vészjósló sms: "Írjatok egy mesejátékot!" Hirtelen nem tudtam, hogy kikre gondol, feltételeztem, az egyik én vagyok. Kiderült, hogy Pali a férjemre gondol (Nényei Pál drámaíró - a szerk.), de ez szóba sem jöhetett. Akkor gondoltam, megkérem Varró Danit, és jött a szikra: a darab szóljon a líra és az epika harcáról. Bár a férjem azt állítja, tőle jött az ötlet. Ki tudja már! Tény, hogy Danival ezer éve vitatkoztunk már arról, melyik műfaj a legjobb. Én próbáltam bizonyítani, hogy jó kis dolog a próza is, lehet hatni azzal is.

MN: Mitől voltál olyan biztos abban, hogy Dani igent mond? Azt tudom, hogy a kamaszok kedvencét, a Borbála című verset hozzád írta.

SZB: Már a térgeometriát is együtt tanultuk az érettségire, egyértelmű volt a válasza, mindig is bízott bennem. A gimnázium idején volt egy írópályázat, én novellában nyertem, övé a vers kategória díja lett. Megszólítottuk egymást, beszélgettünk, jó barátok lettünk. Vicces műfordító versenyeket rendeztünk, ahol Dani anyukája volt a döntőbíró, aki többször az én megoldásaimra szavazott. A Borbála is inkább stílusgyakorlat volt, nem volt köztünk szerelem, vagy ha udvarlós versnek is készült netán, nem vettem észre, vagy elég hamar elsikkadt az érzelem.

MN: Hogy ment a közös munka?

SZB: Dani a lelke mélyén műfordító, amit kap, azt nagyon szépen átformálja, maximálisan hozzáteszi magát. Én viszont tudok darabban gondolkodni. A két országot együtt találtuk ki, állandó telefonkapcsolatban voltunk, ha jött valami vad ötletem, neki csekkolnia kellett, akkor mehettünk csak tovább. A szinopszist én írtam, de hogy a karakterek milyen versformában legyenek, már közös találmány. Szép komótosan - ez Dani stílusa - formálódott a mese. Ám a határidő lejárta előtt katonásabbra kellett vegyük a tempót. Kiszabtam, hová kell vers, ő meg kitöltötte. Én szabtam, ő varrt (nevet). Két ellentétes karakter vagyunk, ez ebben a közös munkában nagyon hasznunkra vált. Jó volt a munka, mert szerencsére nem vagyunk házaspár, így sokat dicsértük egymást. A végén, a próbákon már egymás szövegére is nagyon érzékenyek voltunk, fájt, ha a másiktól valami igazán vicceset kihúztak.

MN: A darab visszhangjaiban többnyire kisebbítik a szerepedet.

SZB: Valaki találkozott Danival, és lelkendezett: "Annyira jó ez a darab, vicces, hogy kitaláltál egy ilyen szerzőtársat, Szabó-Varró! Briliáns, ahogy elkülöníted magadtól a lelked női énjét!" Ezen még nevettem, de a kritikákon már alaposan felhúztam magam. Elkezdtem kommentelgetni a cikkekhez, amit egyébként nem szoktam. Megjelent például egy bombasztikus lózungokkal teli írás Varró Dániel csűrcsavaros drámaírói bravúrjairól, majd a cikk végén állt zárójelben, hogy a kifestőként is szolgáló műsorfüzetben felbukkan egy bizonyos Szabó Borbála neve is. A szerző nem érezte szükségesnek utánajárni, miért bukkan fel az a név. De ő legalább odaírt. Máshol gyógypedagógusként szerepelek. Valóban, a keresők szerint létezik egy azonos nevű gyógypedagógus. Nem gonoszság ez, inkább lustaság és sznobizmus. Nagy lehetőség volt, hogy Danival dolgozzak, tudtam, hogy rejt ez ilyesféle veszélyeket, de hogy a recepció ilyen mértékben elbillen ebbe az irányba, azt nem is álmodtam.

MN: Jövőre többek között Esterházy Péterrel dolgozol. Saját drámával nem mutatkozol be?

SZB: Szeptemberben a Koma Társulat vezetője, Zrinyi Gál Vince adja elő a direkt rá írt tréfás monodrámámat. Utaztatható produkció, hiszen a társulat célja az, hogy a darabok eljuthassanak a fiatalokhoz, így megyünk vele iskolákba, meg ahová csak lehet, és utána vitafórumokat tartunk az előadásról.

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.