Akármit tesznek az ellenzéki pártok, mossuk kezeinket!

  • narancs.hu
  • 2014. augusztus 12.

Hírnarancs

Az Együtt–PM önállóan indul Budapesten, Falus indulása az MSZP-n múlik, az Ebolától Magyarországon félned nem kell. Meghalt Robin Williams. Peace kedden!

Ma délben újabb epizódhoz érkezett a baloldali ellenzék körkörös kiszorítósdija. Közleményt adott ki az Együtt–PM Szövetség, hogy sajnálattal veszi tudomásul: a Magyar Szocialista Párt nem fogadta el azt a megállapodást, amelyben a Demokratikus Koalícióval együtt a három politikai erő múlt héten megegyezett. Ezért az Együtt–PM önállóan indul Budapesten, írja a 168ora.hu. Falus Ferenc: „Továbbra is csak úgy vállalom a megmérettetést, ha mindhárom párt közösen jelöl, együtt támogat engem”. Az Együtt–PM továbbra is támogatja Falust, akárcsak a DK. Utóbbit Molnár Csaba megerősítette az Indexnek. Az MSZP álláspontja egyelőre nem ismert.

false

Azért nem számolt be a köztévé Robin Williams halálhíréről, mert körültekintő. Ezt írták a Hír24 kérdésére az MTVA illetékesei. A levél teljes szövege elhangozhatott volna a Monty Python bármelyik részében egy járókeretes hal előadásában. Íme: „A művész halála a feltételezhető öngyilkosság miatt ugyanakkor körültekintést és visszafogottságot igényel (igényelne) a médiától. Egy sztár öngyilkossága ugyanis – szakértők szerint – könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el. A Híradó foglalkozik Robin Williams halálával, de igyekszik megadni hozzá azt a keretet, amivel talán elkerülhető, hogy újabb öngyilkosságok történjenek. Ezért szólal meg pszichológus, NMHH szakember a Híradónkban. Ahhoz, hogy ezeket az embereket meg tudjuk szólaltatni, időre van szükségünk. Ez esetben nem a gyorsaságot tartjuk szem előtt, hanem a körültekintést.”

false

Ebola-járvány: az ÁNTSZ szerint Magyarországon nem kell aggódni. Magyarországon az eltérő higiéniás és kulturális szokások miatt minimális az Ebola terjedési lehetősége, a vírus sérülékeny, könnyen elpusztul egy kézmosással is – közölték az ÁNTSZ keddi sajtótájékoztatóján. Kapcsolatban állnak az európai járványügyi központtal, és „életbe léptek a megfelelő megelőzési mechanizmusok” is. Kézmosás, kézmosás, és még egyszer kézmosás!!! Az Eboláról itt írtunk. (Az Egészségügyi Világszervezet hétfő este kiadott legfrissebb adataiból kiderült: meghaladta az ezret az Ebola-járvány halálos áldozatainak száma. Az augusztus 9-i állapotot tükröző összefoglaló szerint a vírusfertőzés miatt összesen 1013-an haltak meg az érintett – nyugat-afrikai – országokban.)

false

Hatvanhárom éves korában öngyilkos lett Hollywood történetének egyik legnagyobb komikusa. 2004-ben a Berlinalén beszéltünk vele – akkor nem jelent meg az interjú, most búcsúképpen felidézzük. Ó kapitány, kapitányom! – Robin Williams halott. Az olyan nappal, ami kedvenc komikusunk halálhírével indul, nincs mit kezdeni. Egy dolgot érdemes csak: összeszedni, miért is szerettük annyira. Első nekifutásra 6 filmet találtunk – de ennél persze sokkal több van.

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Szétszakítva

Magyarország politika- és művelődéstörténetét évszázadok óta végigkísérik a kibékíthetetlennek tetsző, idővel valóságos és szellemi polgárháborúkig, vagy éppen sima tömeggyilkosságokig elvezető ellentétek.

A puska a falon

  • Domány András

Kedvező kamatozású hitellel segítené az Európai Bizottság Lengyelország honvédelmének feltuningolását, ám az államelnök megvétózta a majd’ 44 milliárd eurós programot. A szálakat még mindig Jarosław Kaczyński mozgatja, aki a németekkel ijesztget, és a szélsőjobb szavazói felé kaczyngat.

Pengeélen

Vasárnap kiderül, hogy Szlovéniát továbbra is Robert Golob baloldali-liberális kormánya irányítja-e, vagy a Janez Janša vezette jobboldali koalíció lép a helyébe. Janša Orbán legodaadóbb szövetségese vagy inkább közvetlen alárendeltje; megbonthatatlan barátságuk fájdalmas tüske lehet az Európai Tanács és az egész EU oldalában.

Széljobbosnak sem egyszerű lenni

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.