„Seggnyaló vagy!” – Nekiestek Tereskovának a Facebookon

  • narancs.hu
  • 2014. augusztus 15.

Hírnarancs

Van Kertész-ügy, van Kukorelly-ügy, Tereskova behúz Tóth Krisztának, a kommentelők meg neki. Vidnyánszky magyarázza a bizonyítványát, Kumin Ferenc pedig nem hiába szívott annyit. Egy politikus mégis teljesített. Nem fogják kitalálni ki! Pénteki híreink.

Nemrég még azt lehetett hinni, hogy a Kukorelly–Csender-affér sima ügy. Aztán megszólalt a sértett, és elkezdett csavarodni a sztori. A végén még kiderül, hogy az Írószövetség vezetője eszeveszetten összemosta a dolgokat, épp mintha menteni akarta volna Csendert, akit most már a közvélemény bunyós fiúként fog ismerni. „Itt a bunyós újabb kötete”, „gyere a bunyós felolvasására!”, valahogy így… Amúgy Szentmártoni János szégyellhetné magát. Vagy úgy tájékoztatott, hogy ő nem tájékozódott előtte, ami hiba, vagy szándékosan állította be a dolgot kocsmai bunyónak. Pedig nem volt az. Ez Urfi Péter írásából is kiderül.

De nem csak Csender keze sült el a héten: Tereskova ma Tóth Krisztinának pörkölt oda igen alpári stílusban. A lényeg az, hogy Tóth a hétvégén levágta Tereskova Orbán-képeit. Ezt nem bírta a festő elviselni, ezért beszólt Tóthnak, akit ragyásnak titulált. Tereskova fröcsögő sorai itt elérhetők.

Itt az is látható, hogy az egyik kommentelő ezeket vágja Tereskovához:

„Te viszont seggnyaló vagy, ami tudtommal nem testi hiba))”

„Warhol képeit másoltad le, (bár nem teljesen szolgaian) csak Monroe sokkal megfelelőbb alany volt.”

Vidnyánszky Attila magyarázkodik. Az van ugyanis, hogy amíg Alföldi tavalyi évadában 129 ezren váltottak jegyet a Nemzetibe, Vidnyánszkynál csak 88 ezren. Ezt a Hír24 írta meg. Erre a Nemzeti közleményt adott ki. A közlemény szerint a következőkben teljesít jobban a Vidnyánszky-féle Nemzeti, mint az Alföldi-féle:

  1. 1. A Nemzeti Színház 2013/14-es évada során 340 előadást játszott, ebből 20-at vidéken illetve meghívásoknak eleget téve, külföldi fesztiválokon. Ez utóbbi szám hétszer annyi, mint amennyit 2008/09-ben teljesített a színház.
  2. 2. Az elmúlt évadban a Nemzetiben 71 különböző produkció került színre, ebből 16 idegen nyelvű, a színház nemzetközi fesztiváljára érkezett előadás volt. Ez a két szám öt évaddal ezelőtt 43, illetve nulla volt.
  3. 3. A színház összesen 111 vendégelőadást fogadott, szemben a 2008/2009-es 65 előadással.

 

Pörög a Kertész-ügy, aminek az az alapja, hogy augusztus 20-án minden bizonnyal elfogadja a Nobel-díjas író a magyar állam kitüntetését. Aligha kell magyarázni, hogy ez miért és mennyire pikáns. Többfelvonásos drámára számítunk, Dúró Dóra például máris kiakadt.

Kumin Ferencen nem hiába röhögött egy fél ország évekig, miközben a fiatalember szinte hetente tette magát nevetségessé, ahogy védte a külföldi sajtó ellen a magyar kormányt. Jó szervilisként most főkonzul lehet New Yorkban a hvg.hu értesülése szerint.

Orbán azért ma is elment a rádióba, és beszélt. Akit érdekel, itt elolvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.