Arany(?)eső a családunkra – időjárás a héten

A kora nyári hangulatnak vége – ez a hét zömmel a felhőké, a vissza-visszatérő áztató esőké és a sokszor viharosan fújó szélé lesz.

A múlt vasárnap nagy dérrel dúrral, sokfelé zivatarral és szinte mindenhol záporos esővel járó hidegfront korántsem holmi alkalmi vendég: az időjárási folyamatok átrendeződését jelzi, ami legalább egy hétre kizökkenti a Kárpát-medence időjárását a múlt héten mutatkozó melegedő trendből. Tegyük hozzá: ez így is van rendjén – ki a fene akarna már május végén 39 fokos meleget? Nos, ezen a héten effélétől igazán nem kell tartanunk: a hét közepén például kifejezetten hideg lesz – viszont a sok felhőnek, esőnek, erős szélnek hála az éjszakák, hajnalok sem lesznek dermesztőek (gyakorlatilag minimálisra csökken a napi hőingadozás), a fagyosszentek tehát esős-ciklonos-mozgalmas időszakot hoznak, viszont dérrel nem fogják hinteni kertjeinket.

A hét amúgy egy viszonylag nyugalmas nappal indul: hétfőn csupán keleten-északkeleten, délután pedig a Dunántúlon várható eső, zápor. Kedd hajnaltól azután fokozatosan fölénk húzódik a (medi)ciklongyár: a vihart okozó légörvényt menet közben Yvette névre keresztelték el a német meteorológusok. Napokon át itt keveredik az óceáni eredetű hűvös és a kissé melegebb, mediterrán származású, de szintén nedves levegő, és vagy öt napon át eshet rövidebb megszakításokkal – ehhez sokfelé (pláne a Dunántúlon, de a főváros környékén is!) viharos szél társul!Pénteken a nap második felében már nagyobb területen eláll az eső, és keleten talán a felhőzet is felszakadozik – de ettől még az ország nagy részén hűvös marad az idő. S a hétvégétől sem várhatunk rohamos javulást – habár a vasárnap megítélésben még nagy az előrejelzési bizonytalanság. A hőmérsékletek valószínűleg csak lassan emelkednek, az esős, záporos időszakok sem lesznek ritkák, s talán csak egy hét után, azaz jövő hétfőn érjük el az e hét hétfőn tapasztalható 15–19 fokos magaslatokat – ami még mindig több fokkal marad el a sokévi átlagtól. S csak ismételni tudjuk a tavaly elmondottakat: reméljük, e májusi eső idén is aranyat ér – habár a pár nap alatt lehulló, akár a teljes hónap termésével egyenértékű (délnyugaton néhol azt jelentősen meghaladó) csapadékmennyiség helyi árvizeket, áradásokat, kiterjedt belvizet is okozhat.

Eső, orkán, kabát

Hétfőn napközben leginkább még északkeleten hullhat további eső – délután ugyanitt már záporok várhatók, s ezek megjelenhetnek a Dunántúlon is, főleg annak nyugati részén. A többnyire közepesen (néhol erősen) felhős időben a nap is kisüthet, akár órákra is, a középső országrészben a nap első felében (északkeleten pedig délután) még igen élénk északnyugati szél fog fújni. A napi hőmérsékleti maximumok zömmel 15 és 18 fok között tetőznek – a 20 fokot legfeljebb csak a Tiszántúlon (ott is csak helyenként) közelíthetik meg. Keddre virradó éjjel kezdetben változóan felhős idő lesz (többnyire 5, 10 fokig hűl a levegő), majd az éjszaka második felében-kora hajnalban a Dunántúl felől erősebb felhősödés kíséretében intenzívebb csapadék is várható. Délelőtt már a Duna vonaláig jut a csapadékmező – Kelet-Magyarországon, pláne a Tiszántúlon ugyanakkor csak késő délután várható némi csapadék. Itt a napi csúcshőmérsékletek még kevéssel 20 fok alatt tetőznek, máshol inkább csak 15 fok körüli maximumok várhatók (de a Dunántúlon néhol alig lesz több 10 foknál). Szerdára virradó éjjel a csapadékmező fokozatosan az ország középső és keleti részére helyeződik – a Dunántúlon esetleg fel is szakadozhat a felhőzet. A hajnali minimumok 6 és 12 fok között alakulnak.

Szerdán napközben, főként erősen felhős időben sokfelé várható eső. A napközbeni hőmérsékletek zömmel 11 és 16 fok között tetőznek – s még eme amúgy is csekély hőérzeten is sokat ront az országszerte egyre erősebben, sokfelé, főleg a Dunántúlon viharosan fújó északi-északnyugati szél. Csütörtökre virradó éjjel kezdetben a középső és keleti területeken eshet, majd az éjszaka második felében a Dunántúlt is eléri a fölénk kanyarodó mediterrán ciklon csapadékmezeje. Egész éjjel, hajnalban és reggel is erős, néhol viharos északnyugati szél fúj majd – így az 5, 12 fokos minimumot még kevesebbnek érezhetjük. Napközben ehhez képest alig melegszik: zömmel 10–15 fokos maximumok, de a Dunántúlon sokfelé csak 6–9 fok várható (az ideiglenesen a ciklon meleg oldalára kerülő, amúgy is kevésbé szeles északkeleti régióban, például a Felső-Tisza vidékén még 18–19 fok is lehet). Sokfelé és nagy mennyiségű eső fog hullani. Nyugaton és a középső országrészben igen erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél – a Tiszántúlon délután már a délnyugati szél fújhat nagy sebességgel (éjszakára azután az ország nagy részén csillapul a légmozgás – kivéve persze a Nyugat-Dunántúlon).

Péntekre virradó éjjel sokfelé várható újabb eső. Kezdetben még országszerte, hajnalban már csak a Dunántúlon fújhat erősebb északnyugati szél, s péntek reggelre 5, 10 fokig süllyed a hőmérséklet. Ehhez képest pedig napközben sem emelkedik túl sokat – a Dunántúlon például legfeljebb 8, 13 fokig, de Kelet-Magyarországon azért már helyenként 15 fok fölé. A Dunántúlon továbbra is viharos lesz az északnyugati-északi szél – az ország más részein a korábbi napokhoz képest igen visszafogott délkeleti szél fog fújni. Amúgy pedig borult idő lesz, sokfelé további esővel, néhol zivatarral – az északi, a középső és a nyugati országrészben lesz több. Szombatra virradó éjjel előbb a Dunántúlon várható újabb csapadék, az Alföldön átmenetileg a felhőzet is felszakadozhat, majd hajnalban éppen onnan terjeszkedik nyugat felé egy újabb csapadéktömb. A  nyugati határ mentén még erősen fújhat a szél – keletebbre a légmozgás is gyenge lesz: a minimumok 3 és 9 fok között alakulnak. Napközben még mindig erősen felhős, sokfelé záporos, zivataros nyugaton szeles idő lesz: az ország nyugati részén legfeljebb 9–14, a középső országrészben 15 fok ígérkezik, de az Észak-Alföldön akár 20 fokos meleg is lehet. Vasárnapra virradó éjjel már csak keleten eshet, nyugaton változóan felhős idő lesz: nyugaton is gyengülő légmozgás mellett 3, 9 fokig hűl a levegő. A hét utolsó napján közepesen felhős idő, többfelé ismét záporok, zivatarok és mérsékelt légmozgás várható – a délutánra várható 12, 18 fok sem fog földhöz vágni. Hétfőtől már határozottan melegszik az idő.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”