Nedves, nyirkos télelő – Időjárás a héten

Kiadós, néha ónos, ritkán havas esőkkel kezdődik az idei tél első hete – de hóval alig. Később, hiszen ez még nem január, napközben kicsit melegszik is.

A szokatlanul déli, mediterrán pályán haladó atlanti ciklonok frontjai (melyek útközben még az Atlasz hegység déli sivatagos lejtőin is felhőszakadásokat okoztak) természetesen ismét tőlünk délnyugatra, a genovai öböl környékén vetnek hullámot. Az onnan felvonuló mediterrán ciklon vastag, esőt hozó felhőzete pedig már vasárnap kora este elérte hazánkat is – ahogy azt múlt heti prognózisunkban előrevetítettük.

A hét elején itt lesz felettünk, és különösen hétfőn okoz sokfelé csapadékot, mely (kevéssé) örvendetesen változatos formában fog aláhullani. A rendes, folyékony, áztató esőn kívül helyenként előfordulhat ónos eső, hiszen a ciklon felsikló melegfrontja által okozott hőmérsékleti inverzió miatt a magasabb légrétegekben melegebb lesz, mint a hétfő reggel északon néhol még fagyos talaj közelében. Északkeleten főleg hétfő estétől előfordulhat havas eső, sőt talán gyenge havazás is. Összefüggő hóréteg megint legfeljebb a magasabban fekvő térszíneken (leginkább 400–500 méter felett) alakulhat ki. Annál is inkább, mivel nemcsak napközben, hanem a legtöbb helyen – a vastag felhőtakaró és az élénkebb szél miatt is – még éjjelente is fagypont felett alakul a hőmérséklet.

Kedden még többfelé várható csapadék, mindenféle formában – és szerdán is borult, még mindig többfelé esős idő lesz. Csütörtöktől azután átmenetileg szárazabb levegő áramlik fölénk, s napközben még emelkednek is a hőmérsékletek, északon a nap is kisüthet, ami nagy meglepetés lesz majd kétheti szürkeség után. Paradox módon a derült, majdnem szélcsendes időkben viszont fokozódik a kisugárzás, és az erőteljesebb lehűlés miatt péntekre virradóan északkeleten visszatérnek a kiterjedtebb éjszakai fagyok. Péntek délutántól nedvesebb levegő érkezik, egy újabb mediterrán ciklon előjeleként: utóbbi jóvoltából éjszaka és még másnap is sok eső várható,  s jut belőle bőven vasárnapra is - igaz, az ország északkeleti harmada első körben szárazon marad. Várhatóan a korábban számítottnál kicsit később, vasárnap délutántól-estétől kerülünk át a rendszer túloldalára: egy gyenge hidegfront vonul át rajtunk, némi, jórészt azért csak hétfőn érzékelhető szélerősödéssel. A hétvégi mediciklon pár éjszakára átmenetileg mindenhol gátat szab a mostanában ismét gyakori hajnali dér- és zúzmaraképződésnek. A hidegfront nyomán, a jövő hét elejétől a Dévényi-kapun és a Duklai-hágón át újból fagyosabb levegő szivárog medencénkbe.

December változatos első hete

Hétfő: Borult, sokfelé csapadékos, akár kiadós esőt hozó napunk lesz, többnyire 0, +4 fokos csúcshőmérsékletekkel, északon néhol egész napos faggyal, de keleten-délkeleten akár 5–7 fok is lehet. A csapadékzóna kora estig még elkerüli az ország északkeleti csücskét – hó, havas eső legfeljebb a magasabb hegyekben (Mátra, Börzsöny, Pilis) fordulhat elő. A délkeleti régiót kivéve sokfelé erősödik meg a keleties (északabbra északkeleti, délebbre délkeleti) szél: a Kelet-Dunántúlon, a Bácskában és a Nyírségben különösen intenzív lehet. Keddre virradó éjszaka borult időben sokfelé fog még esni: ekkor már határozottan vegyes karakterű csapadék. Az északkeleti hegyvidéken többfelé, a Dunántúlon foltokban (a Bakonyban és a Mecsekben) fagyhat, máshol többnyire 0, +3 fokos minimumok lesznek (de például Békésben ennél is több). A Kelet-Dunántúlon és északkeleten lesz élénkebb, főleg délkeleti szél.

Kedd: Továbbra is borult idő lesz, sokfelé további csapadékkal, igaz, a hétfőinél már kisebb intenzitással. Kora délután is csak 0, +4 fokig melegszik (délkeleten lehet talán kicsit melegebb, de északon néhol egész nap fagyni fog). Főleg a Dél-Dunántúlon és Szabolcs-Szatmárban lehet erősebb a délkeleti szél. Másnap éjjel, a korábbinál gyengébb légmozgás mellett még mindig sokfelé hullhat gyenge csapadék, a minimumok is többnyire 0 és +5 fok között alakulnak – csak kevés helyen (főleg északkeleten) fog fagyni.

Szerda: Borult idő lesz, de már leginkább csak a Dunántúlon (esetleg még a Duna vonalában) várható inkább kisebb, mint nagyobb csapadék. A csúcshőmérséklet +4 és +7 fok között alakul – de egészen északon alig megyünk 0 fok fölé. Legfeljebb a Dél-Dunántúlon és a déli határ mentén lehet élénkebb a délkeleti szél. Éjjel eső már nem lesz, szél is alig rezdül majd, a minimumok –2 és +4 fok között alakulnak –  északon és a  keleti országrészben lehetnek kiterjedtebb fagyos régiók és itt zúzmarás köd is képződhet.

Csütörtök: Határozottan melegszik: napközben több helyen már a 8–9 fokot is elérheti a hőmérséklet (összességében 5 és 9 fok közötti maximumok lesznek). Csapadék nem várható, a délkeleti szél is csak a Dunántúlon, a felhőzet néha felszakadozhat, s kivételesen akár a napot is megláthatjuk! Másnap hajnalra északkeleten a szélcsendes, gyengébben felhős időben a fokozódó kisugárzás miatt erőteljesebben fog fagyni (a zúzmarás köd is garantált) - de azért az ország nagyobb részén a pozitív tartományban (+1, +4 fok között) marad a reggeli hőmérséklet is (igaz, a Dél-Dunántúlon eshet is).

Péntek: Kezdetben változóan, később erősen felhős, csak ritkán napos időben többnyire +5, +9 fokos maximumokra számíthatunk – főleg az ország középső zónájában ismét feltámad a délkeleti szél. Már délelőtt délnyugat felől vastagabb felhőzet érkezik és a Dunántúlon (valamint a főváros környékén) kisebb csapadékhullás kezdődik. Éjszaka gyenge légmozgás mellett északkeleten még fagyhat, s itt köd is képződhet, de többnyire nem lesz 0, +6 foknál kevesebb. Sokfelé várható eső, hajnalban már intenzívebb  csapadék is.

Szombat: Erősen felhős, sokfelé esős időben többnyire 5, 9 fokig emelkedik a hőmérséklet - keleten, északkeleten csak kevés, vagy semennyi eső sem várható. Késő délutánig többnyire visszafogott, keleten egyenesen semmilyen légmozgást sem tapasztalhatunk, azután este a Dunántúlon kicsit feltámad az északnyugati szél. Éjszaka  (északon, északkeleten) elszórtan még fagyhat, vasárnap reggelre többnyire +2, +6 fokig hűl a levegő, és sokfelé várható eső, északon esetleg havas eső. A Dunántúlon némileg élénkebb északnyugati szél fog fújni, máshol alig rezdül majd a levegő.

Vasárnap: A zömmel felhős időben +5, +8 fok várható, további esőkkel, a hegyekben ritka hózáporokkal. A Dunántúlon, illetve keleten, északkeleten némileg élénkebb lesz északi-északkeleti szél – ám Budapest környékén például csak gyenge légmozgást tapasztalunk.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”