Záporok után napsütés – Időjárás a héten

Hét közben kellemes májusi időre számíthatunk, szerdától pár napig még a záporok is kerülnek minket

A múlt hét előbb egy derekas lehűlést, majd egy viszonylag meleg, de zivataros periódust hozott, s bár múlt vasárnapra megnyugodni látszott a légkör, e hét eleje megint változatosan alakul. Hétfőn elsősorban a Dunától nyugatra számíthatunk aktív zápor- és zivatartevékenységre, kedden viszont (egy sekély ciklonális zónának hála) főleg a középső országrészben (no meg északon, illetve a Dél-Dunántúlon) fogják uralni az égboltot a magasra törő zivatarfelhők. Ekkor még sok helyen fog esni, ám szerdától mintha elvágták volna: három-négy napon át anticiklonális hatások uralkodnak a Kárpát-medencében, ennek köszönhetően szombatig szinte zavartalanul napos és kellemes, az év e periódusában nagyjából legalább átlagosnak számító meleg idő várható - pénteken, illetve az ország nagyobb részén még szombaton is szinte már kora nyári meleg lesz.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Ennek az ideális késő tavaszi időjárásnak a hét legvégén nedvesebb és labilisabb levegő érkezése vethet véget: előreláthatólag egy hullámzó frontrendszer húzódhat fölénk, de jellemző módon ez sem okoz majd országos csapadékot. Szombat estig még csak elszórtan alakulnak ki záporok, majd vasárnapra virradó éjszaka a nyugati, a középső és az északi országrészben is sokfelé várható zápor, zivatar, de reggel már csak nyugaton, délnyugaton fog esni. A hét utolsó napján ismét  a napsütésé lehet a  főszerep, ekkor inkább már csak elszórtan fordulnak elő futó záporok, ritkán zivatarok. A hőmérsékletek jelentősen nem esnek vissza - igaz, a hőérzetet e napon csökkentheti a megerősödő északi-északkeleti szél.

Szerdától a napé a főszerep

Hétfő: Nyugaton felhősebb, keleten naposabb időben délután többnyire 20, 23 fokig emelkednek a hőmérsékletek. Napközben főleg a Dunántúlon (kisebb valószínűséggel még a Duna mentén, a főváros környékén és az északi hegyvidéken) alakulnak ki záporok, zivatarok. Nyugaton kissé élénkebb, keleten inkább mérsékelt északi szél fog fújni. Estétől már kevesebb helyen várható csapadék – főleg a Dél-Dunántúlon és északkeleten-keleten. Éjszaka többnyire visszafogott (nyugaton még élénkebb) légmozgás mellett 10, 14 fokig hűl a levegő

Kedd: Napközben (főleg a középső és keleti országrészben, az északi hegyvidéken és a Dél-Dunántúlon) erőteljesebben gomolyfelhős, záporos, zivataros, de nyugati megyékben főleg napos időben 18, 23 fokos maximumokra számíthatunk – zivatarok környezetében lesz a kevesebb. A Dunántúlon (és részben északkeleten) kifejezetten élénk északi szél fog fújni. Estére mindenhol kiderül, éjszaka sem várható csapadék. Hajnalra (keleten még élénk északkeleti szélben) 6, 12 fokig hűlt a levegő.

Szerda: Derült időben, gyér felhőzet mellett napközben 20, 24 fokos maximumok várhatók. Inkább csak keleten és délen fújhat kissé élénk északkeleti szél. Éjjel sem fog esni, gyengül a szél is, hajnalra 8, 12 fokig hűl a levegő.

Csütörtök: Derült idő, sok napsütés várható, többnyire már 21, 26 fokos maximumokkal. Az Északnyugat-Dunántúlon lesz a legmelegebb, mivel főleg itt élénkül meg a déli szél – az ország nagyobbik, középső, déli és keleti felén mérsékelt illetve gyenge marad a légmozgás. Hajnalra felhőtlen időben, többnyire gyenge szélben 9, 14 fokig hűl a levegő.

Péntek: Az ország nagy részén kissé gomolyfelhős felhős, de többnyire napos idő lesz, napközben 23, 27 fokos, szinte kora nyári maximumokkal. A Dunántúlon és a középső országrészben kissé megélénkül, északnyugaton megerősödik a délkeleti szél. Éjszaka az ország északnyugati sarka részleges kivételével) már csak gyengén szeles időnk lesz, hajnalra  többnyire 10, 15 fokig hűl a levegő, ekkor a Nyugat-Dunántúlon kis eséllyel már kialakulhat egy-egy zápor és megerősödik az északnyugati szél.

Szombat: Nyugaton már erősebben gomolyfelhős, keleten még zömmel napos időben egészen 20, 27 fokig melegszünk - értelemszerűen keleten lesz a melegebb, északnyugaton már egy árnyalattal hűvösebb. Közben a Dunántúlon (később a főváros környékén is) élénkebb-erősebb északnyugati szél fog fújni. Délután a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben már kialakulhat zápor, zivatar. Késő estétől is a középső országrészben, nyugaton és északon fog hullani záporos csapadék (az ország keleti harmadán viszont aligha). Az ország nyugati felén erős északnyugati szél fog fújni (de idővel keleten is megélénkül az északkeleti irányú légmozgás). A felhős, szeles időben éjjel sem lesz hideg, 12, 16 foknál nem is lesz kevesebb.

Vasárnap: Változóan felhős idő lesz, délelőtt nyugaton, délnyugaton is megszűnnek a záporok, napközben szinte mindenhol várható némi napsütés, napközben a megnövekedő gomolyfelhőzetből elszórtan (pl. a Baranyában, a középső és  a keleti országrészben, így a főváros környékén) alakulnak ki záporok, ritkán zivatarok. Többnyire 19, 24 fokos maximumok várnak ránk (de délkeleten pár fokkal több is lehet). Főleg nyugaton és délnyugaton viharos északi, de a  keleti és a déli országrészben is erős északkeleti szél fog fújni (még a főváros környékére várható visszafogottabb légmozgás) . Éjszaka már nem várható további csapadék (reggel északkeleten esetleg előfordulnak záporok), hajnalra nyugaton még élénk, keleten mérséklődő szélben 10, 15 fokig hűlünk.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”