Szeszélyes nyár, majd megint tavasz – Időjárás a héten

Monszunszerű kezdet után fokozatos lehűlés: kissé hűvösebb és többször csapadékos idővel búcsúzik a május, és a június sem éppen kánikulával indul.

Aki azt hitte, hogy a múlt heti erőteljes felmelegedés kitart majd nyárig, az súlyosan tévedett – elvégre még csak májusban járunk, ami maga is csak egy szeszélyes tavaszi hónap. A hétvége amúgy sem az unalom jegyében zajlott: egymás után több meleg nedves szállítószalag (MNSZ) is kiépült felettünk, és ez a konvektíven kihullható légköri víztartalom jelentős szintje mellett törvényszerűen vezetett záporokhoz, zivatarokhoz (a sokfelé előfordult jégverés, a villámárvizek és a tompai tornádó csak a köret volt a menüben).

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Nos, a hétfő és a kedd pontosan ilyen körülmények között folytatódik: fölénk húzódó MNSZ, fokozódó fülledtség, délután pedig mind többfelé zivatarok, kiadós záporok, esetleg jégeső, lokálisan nagy mennyiségű, gyorsan lezúduló csapadék, s egyéb nyalánkságok kíséretében. Sőt a műsor éjjelente sem áll le (így volt ez a vasárnap hajnali, kora reggeli magyarországi, így budapesti zivatarok esetén is): például kedden legfeljebb hajnaltájban lehet némi átmeneti nyugalmunk. Szerdától már hűvösebb levegő áramlik hozzánk: előbb nyugatról, északnyugatról, csütörtöktől egy átvonuló hidegfront hatására már északkeletről is. Szerdán és csütörtökön még vissza-visszatérő, kezdetben, lokálisan akár nagyobb mennyiségű, az idő előrehaladtával csökkenő intenzitású csapadék hullhat (mindenféle, de főleg záporos formában), péntektől azonban szárazabb idő következik – legalábbis pár napig, ezzel együtt sokfelé élénk, néhol kifejezetten erős, északi irányú szél fog fújni.

A hőmérsékletek az ország túlnyomó részén már szerdától, északkeleten csütörtöktől visszaesnek – egyenesen a sokéves átlag alá. Talán vasárnap kezd el lassan javulni az idő, de ez is csak egy tavasz közepén szokásos, mérsékelten meleg napra lesz elegendő. Abban azért bízhatunk, hogy jövő hétre visszakapjuk legalább a kora nyári meleget.

Nyárra jön a tavasz

Hétfőn még nyári meleg várható, alapvetően 25–30 fok közötti, nyugat felé csökkenő tendenciát mutató hőmérsékletekkel. Kezdetben a Dunántúlon, délután azonban már bárhol lehetnek újabb zivatarok, melyek helyi szélerősödéssel, lokálisan nagy mennyiségű csapadékkal járhatnak. Ezek az esetleg masszívabb (úgynevezett mezoléptékű konvektív) rendszerekké összeálló zivatarok az éjszaka első felében is csak lassan csitulnak – főleg a középső és a keleti országrészben várható égzengéssel kísért zuhé. Kedd hajnalra csitul kicsit a légkör – ekkorra 12–17 fokig hűl a levegő. Már reggel is újabb zápor- és zivatartömbök képződnek, főleg a keleti, a középső, részben az északi országrészben. A Dunántúlon viszont, ahol kissé élénk délnyugati szél fúj majd, ezen a napon csapadék nem nagyon várható. A maximumok 23 és 28 fok között tetőznek, és nyugaton (valamint a Duna–Tisza köze esőtől szintén megkímélt déli részén) lesz melegebb. Szerdára virradó éjjel átmenetileg már csak az ország északkeleti sarkában lehetnek záporok, de kora hajnalban meg délnyugatról terjed az újabb égi áldás. Hajnalig 11, 16 fokig süllyed a hőmérő higanyszála.

Szerda reggel előbb a Dunántúlon, majd déltől-kora délutántól már a középső országrészben is sokfelé  kiadós, főleg záporos csapadék várható - természetesen zivatarok kíséretében. Az ország keleti harmada, pláne a Tiszántúl zömmel száraz marad (inkább csak az Szabolcsban, Szatmárban fordulnak elő záporok), s itt még 25–27 fok is lehet. Az ország túlnyomó részén azonban megélénkülő délnyugati (a Dunántúlon egyre inkább erős északnyugati) szél kíséretében mindössze 19–24 fokig emelkedik a hőmérséklet. Csütörtökre virradóan főleg a nyugati  országrészben lehetnek kisebb záporok, a minimumok 10–16 fok között alakulnak. Csütörtökön is többfelé (már a Tiszántúlon is) várható csapadék - néhol gyenge eső, másutt intenzívebb záporok formájában. Csupán a Dunántúlon lehet erősebb az északnyugati szél – a csúcshőmérsékletek 19 és 24 fok között alakulnak. Péntekre virradó éjjel leginkább az északkeleti és a középső országrészben hullhat további csapadék (eső, zápor), 8 és 13 fok közötti minimumok várhatók – többfelé már erős, északi irányú szél fog fújni.

Pénteken már csak elszórtan, elsősorban északon lehetnek további záporok. Az északnyugati szél megélénkül, főleg a Dunántúlon és északkeleten kifejezetten erősen fújhat, így még a 14–20 fokos maximumokat is kevesebbnek érezzük (ráadásul 20 fok legfeljebb a Tiszántúlon lehet). Szombatra virradó éjjel főleg a középső országrészben (hajnalban pedig már keleten) lehet további csapadék, északkeleten még erős északi szél fog fújni. Hűvös lesz a hajnal, 7, 12 fokos minimumokkal. Napközben változóan felhős idő ígérkezik, némi napsütéssel, a Dunántúlon (egy magassági hideg légörvény hatására) záporokkal, Kelet-Magyarországon egy sekély ciklon ügyködése nyomán akár makacsul kitartó esővel és mindkét helyen erős északi széllel. Az ország középső részén, így a főváros környékén viszonylag gyenge légmozgás várható és itt lesz a melegebb is - de sehol ne reméljünk többet 15–20 foknál. Vasárnapra virradó éjjel északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon is eshet, hajnalban 7, 12 fok lehet. A kalendáriumi nyár első napján sokfelé esős, záporos időben 17 és 21 fok közötti, tehát inkább tavaszias hőmérsékletekre számíthatunk. Főleg a Dunántúlon és északkeleten lehet kifejezetten erős az északnyugati szél.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”