De – Karácsony és hanuka előtt

szerző
Radnóti Zoltán
publikálva
2016. nov. 27., 07:20
kommentek
2
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Utcákat járva, televíziót nézve, internetet böngészve is látszik, hogy közeledik az év vége, itt a karácsony és a hanuka.

Az utcán is látszik, hogy a családi ajándékozás mellett másról is szól az ünnep: egyre többször szólítanak fel adakozásra, együttérzésre; „és ez nagyon jó”, ahogy a Tóra (Isten) is mondja az ember teremtésének pillanatában. De nagyon nagy kihívás valóban észrevenni a problémákat, és győzelmet aratni felettük.

Elie Wiesel, a Nobel-díjas író szinte közhelyszerű mondatát idézem ide:

The opposite of love is not hate, it’s indifference.

A szeretet ellentettje nem a gyűlölet, hanem a közöny.

A 21. század legnagyobb problémája a közöny… a rálegyintés.

De.

Nem szeretem, hogy ilyenkor egyes segélyszervezetek kimaxolják a reklámköltségüket, szavak nélkül is arra utalva, hogy ilyenkor „jobban” kell gondolnunk azon embertársainkra, akik nélkülöznek, akik ínséget szenvednek.

Ma, ha akarjuk, sokkal könnyebben veszünk észre egy nélkülözőt, mint ezer éve.

Ha akarjuk…

Ha akarjuk, meglátjuk a mélyszegénységet is.

Ha akarjuk…

Nekünk, zsidóknak van útmutatásunk (értsd: parancsolatunk), hiszen a Tóra három és fél évezrede azt tanítja (parancsolja): „ne menj tovább, ha látod felebarátod ökrét összeroskadni a súly alatt.” Természetesen ma már nem ökröt kell keresni, ám a súly és az összeroskadás azért még megtalálható. Csak észre kell venni. A hajléktalanok, a nélkülözők nem jönnek be hozzánk bemutatkozni, hanem nekünk kell „látni”, és nekünk nem szabad „továbbmenni”.

Sőt!

„Ne zárd be a kezedet, nyitva nyissad ki a kezed a szűkölködő számára” (MV. 15/7-11) – mondja ugyancsak a Tóra. Észrevenni kevés. Oda kell menni, és segíteni kell.

A rabbik alkottak egy szót: „cedáká”. Így nevezi a talmudi és a modern héber nyelv az adományt. A „cedáká” szó jelentése: igazságosság, ami arra utal, hogy az embernek lehetősége van a világban lévő igazságtalanságot jóvá, igazsággá tenni azzal, ha ad.

A zsidó új év egyik legszebb imája szerint három dolog viszi el az ember fölül az új évben a rossz végzetet:

–         a tesuvá, a megtérés, az ember önmagával való szembenézése;

–         a tefila, az Istenhez fordulás – imával,

–         a cedáká, az embertárshoz fordulás – nyitott kézzel.

A Talmud bölcsei azt tanítják, hogy az adakozás legmagasabb szintje, ha nem dicsekszünk azzal, hogy adtunk, nem hozzuk még megalázóbb helyzetbe a rászorulót.

Nagyon nehéz tapasztalás ez, hiszen nap nap után szembesülhetünk azzal, hogy ebben az országban mindig is lesz éles határmezsgye.

Mindig is lesznek a „mi”, és lesznek az „ők”.

Gazdagok és szegények, fehérek és feketék, zsidók és nem zsidók, és még sorolhatnám, ott, ahol a korlátolt emberi értelem időnként szögesdrótokat feszít ki két ember közé.

Itt vannak a barátok, ott az ellenségek.

De.

Mikor vagyok itt, mikor ott?

Mikor vagyok barát, mikor pedig ellenség?

Bonyolultabb kérdés, mint hinnénk.

Karácsony és hanuka előtt…

Láttam a félelmet és fenntartásokat generáló plakátokat (ez volt a cél, nem?). Kiadták hivatalosan, hogy mire kell gondolnom, mit kell éreznem. És ha nem azt gondolom, amit kell? Akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha mást gondolok az ország történelméről, mint a hivatal, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha azt mondom, hogy a szavaim mindig legyenek párhuzamban a tetteimmel, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha azt mondom (mondtam, mondtuk), hogy nem akarok gyűlölni, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha azt mondom, hogy zsidóként, magyarként, emberként nem szeretnék hazug történelmet olvasni, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha azt mondom, nincs szükség kétséges emlékművekre és kétséges múzeumokra, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha azt mondom, nem szeretném, hogy létemet megkérdőjelezhessék, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha valahol szóvá teszem, hogy nem nyomulni kell, hanem alázattal kell közösséget építeni, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha azt mondom, hogy legyen minél több ember – ezer és tízezer –, aki visszatalál a zsidó gyökereihez, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha azt mondom, az állam és az egyház elválasztása mellett is fontos, hogy az egyház nem üzlet, hanem szolgálat, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha azt mondom, hogy mindezek mellett még mindig bizakodó vagyok, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

Ha azt mondom, hogy nem szeretem, ha mindezek után az én őszinte zsidóságomat megkérdőjelezik, akkor barát vagyok, vagy ellenség?

De.

Én így nem akarok sem barát, sem ellenség lenni. Udvari csillagász akarok lenni karácsony és hanuka előtt, alatt és után, mert van egy anekdota, amely nagyon megérintett. A képzeletbeli király és tanácsadója beszélgetése:

Mit keres ez a toprongyos ember királyi udvaromban?

– Ő Felséged udvari csillagásza.

– Mi dolga az én udvari csillagászomnak?

– Ő készíti felséged flottájának a tengeri térképeket, a kereskedőhajóinak azért, hogy hasznot hozzanak, és a hadihajóinak azért, hogy nyerjenek a háborúkban.

– És miért ilyen toprongyos ez a nagyon fontos ember?

– Mert mindössze évi öt aranyat kap Felséged kincstárából.

– Többet érdemel!!! Legyen mától fogva 100 arany a fizetése!!!

– Bátorkodom Felséged figyelmét alázatosan arra felhívni, hogy akkor Felséged udvari csillagászának a státuszát soha többé nem fogja csillagász betölteni.

Ennyi a kis történet… Arról szól, hogy az életben semminek sincsen közvetlen, kézzelfogható jutalma.

Csak a tudat, hogy valami jót tettem, és hozzájárultam a „tikun olám”-hoz, a világ megjavításához.

A jó tettek jutalma csak annyi, hogy én lehetek, majdnem minden ellenszolgáltatás nélkül, az „udvari csillagász”.

Csak azt szeretném, ha olyan emberré válhatnék, amilyennek lennem kellene.

Tudom, milyenné, megörököltem, megtanultam… Megélem önmagamban, a családomban, a közösségemben és az országomban.

Tanulom és tanítom.

Ezek mindennapi szertartások. Fontos, hogy legyen szertartásunk arra, hogy a másik embert észrevegyük.

Nem csak karácsonykor és hanukakor.

De.

Ez a legnehezebb feladat… Csupán egy embernél kell jobbnak lennünk holnap: a tegnapi önmagunknál.

A szerző a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Rabbitestületének elnöke.

szerző
Radnóti Zoltán
publikálva
2016. nov. 27., 07:20
kommentek
2
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    Radnóti Zoltán
    2016. november 27., 14:50
    köszönöm... és a még barát vagy a már ellenség közötti senki földje? :) totálisan érdektelen állapot?
  2. 1
    Sáfrán István
    2016. november 27., 14:42
    Nagyszerű írás! Kellőképpen emelkedett ugyanakkor olvashatóan hétköznapi is. Engedtessék meg azonban egy aprócska módosítást javasolnom megfontolásra az "akkor barát vagyok,vagy ellenség?" helyett: akkor m é g barát vagyok, vagy m á r ellenség? A válasz egyébként benne foglaltatik a cikkben.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

A zsidó világ Dél-Afrikától Újlipótvároson át Kanadáig

Szerző adatlapja
Összes blog Itt