A festészet azonban nem halott - Magyarországon a nyolcvanas évek elején megjelenő és egyébként nemzetközi mintákra támaszkodó "új szenzibilitást" követően a kilencvenes évek közepén lépett színre egy olyan képzőművész-generáció, amelynek tagjai a hagyományos olaj/vászon technikával készítették/készítik alapvetően figuratív műveiket. E nemzedék talán legjelentősebb és külföldön gyakran kiállító alakja Szűcs Attila, akitől most kilenc rajz és kilenc festmény látható az A38 hajóhoz csatolt, nagyvonalúan elegáns kiállítótérben.
Bár művészetén érződik Gerhard Richter és Luc Tuymans hatása, képi nyelve mégis összetéveszthetetlen. Művei (akárcsak nemzedéktársai esetében) talált fényképeken, képeslapokon, újságkivágáson és filmrészleteken, az általa "a kollektív emlékezet szemétdombjaként" aposztrofált képi mátrixon alapulnak, olyan "nagy sűrűségű pillanatokon", amelyek valamiféle furcsa, bizsergő ismerősséget sugároznak. Ez a befogadóban előhívott érzés annak ellenére jelenik meg, hogy Szűcs mintegy kitakarja, fátyolos festékfoltokkal elfedi a realitást, elbizonytalanítja, megfoghatatlanná teszi a teret, a hiányra és az ürességre koncentrál. Ezekről a metafizikus, a valóság és a misztika között lebegő, a konkrét időből kiszakított képekről gyakran azt is nehéz eldönteni, hogy vajon a csendélet, a tájkép, az életkép vagy az enteriőr típusába tartoznak; talán azért, mert a sfumatós és elkent festészeti technika csupán "eszköz" egy alapvetően konceptuális gondolkodásmód kifejezésére. Szűcs ugyanis különféle tematikus metaforák (katalógusok) köré rendeli műveit - a Tisztaszoba (2002), a Local News from Nowhere (2004) és a Buborékmemória (2007) után most úgy tűnik, a Planking-projekt lesz a következő (ennek kezdeti verziója a művész honlapján e-könyv formátumban megtekinthető).
A művész már 1997-ben készített egy olyan festményt, melyen a plankingozó testtartásához hasonló pózban ábrázolja önmagát, de maga a jelenség csak 2011-től foglalkoztatja (ekkor kezdte ez az "extrém sport" mémként ellepni az internetet - bővebben: Ahol tud, elhasal, Magyar Narancs, 2011. szeptember 8.). A szokatlan és nyilvános helyszínen végrehajtott vigyázzban fekvésben vagy "deszkázásban" - amikor két kezünket a testünk mellé szorítjuk, fejünket pedig lefelé fordítjuk - Szűcs Attilát éppen az exhibicionista és tudatosan értelmetlen, a közönséget zavarba ejtő jelleg érdekli, az a paradoxon, amikor a vágyott cél (az egyediség és a kívülállás demonstrálása) totálisan átfordul (a személyiség arctalanul felolvad a környezetben és végső soron egy semmit sem állító, jelentés nélküli mozgalomban). A plankingpózba merevedésnek nincs oka és következménye, bár a hullamerevséget idéző testtartás a nézőben a játékosság/viccesség helyett leginkább az emberi lét végességének képzetét hívja elő. Maga a kiállítás alcíme - A meghökkentés melankóliája - is erre utal, azaz hogy a melankolikus számára a jövő (Földényi F. László gondolatmenetét követve) "nem a lehetőségek megvalósulását jelenti, hanem a valóságos dolgok elmúlásának lehetőségét". Ez a fajta "általános" melankólia mozgatja a kiállítást is: a rajzoktól eltekintve a plankingot "ábrázoló" képek kisebbségbe kerültek. A rajzok - kivéve azt az ironikus jelenetet, melyben egy árpádsávos ruhát viselő és zászlót szorongató fiatalember előtt hever mozdulatlanul egy fiatal nő, vagy amelyiken két gyűrött öltönyös férfit látunk a föld pozíciója felől - inkább talányosak (hosszú fonalakon lógó plankingezők, egy szalagház előtt "deszkázó" óriási szellemalak, hatalmas kézben plankingpózban tartott baba), és gyakran előhívják a halál képzetét is (a kőből kifaragott Losers és Winners feliraton fekvő alakok mögött a háttérben feltűnik egy sírkő is).
Szűcs még az olyan, az interneten népszerű plankingbeállásoknak, mint a csocsóasztalon deszkázás, is ad egyfajta borzongató árnyalatot (a férfiak úgy merednek az asztalon heverőre, mint valami áldozati bárányra), nem beszélve az olyan abszurd "keresztre feszítésről", mint a fenyőfába szorult (vagy belenőtt) fiatal férfi vagy nő (Mutation/Mutáció - képünkön). A halál/pusztulás képe nem csupán a totálkáros autóroncson fekvő férfi esetében jelenik meg, hanem a halotti maszkot formázó vörös kezet megjelenítő képben vagy egy olyan "örök plankingpózban" is, melyen egy üvegkoporsóba zárt, bepólyált alak látható. A koporsót körülölelő, szorongatóan érzéki, elnagyoltan megragadott és különös formájú vörös virágok, a mindent beborító vegetáció egy külön festményen is felbukkan. Nem csendéletet, hanem memento morit látunk: a virágok ugyanis emberi csontokból, halálfejekből állnak.
A38 Kiállítótér, Petőfi híd, budai hídfő, nyitva november 24-ig. (A sorozat további képei november 23-tól a Deák Erika Galériában láthatók.)
