Büntetlenül lopott az önkormányzati képviselő
Egy részeg önkormányzati képviselő elvitte a Tesco árazógépét. Az ügyészség szerint nem állítható, hogy nem lopott, de – mivel tagadja – nem emeltek vádat. Jogi abszurd Békésből.
Minden január 12-én kezdődött: kora délután Murok Ferenc (akkor még fideszes önkormányzati képviselő, a sarkadi testület pénzügyi bizottságának elnöke) Balogh Ákossal együtt elment vásárolni a sarkadi Tesco áruházba. A későbbi rendőrségi nyomozás adataiból tudjuk, hogy a helyszíni kamerafelvétel szerint Murok 13 óra 31 perckor az üzletben odasietett egy őrizetlenül hagyott bevásárlókocsihoz, és abból kivette, majd nem sokkal később zsebébe tette az 56 ezer forint értékű árazókészüléket. Ezt később a pénztárnál való fizetéskor nem mutatta fel, és így sétált ki az üzletből. Később, a parkolóban a kocsiba szállva, az utánasiető alkalmazott azon kérdésére, hogy „van-e nála valami, ami nem az övé?”, nem tudott válaszolni. Murok nem adta vissza a készüléket, és társával együtt távozott a helyszínről. Az áruház viszont feljelentést tett, így a sarkadi rendőrkapitányság Murok és Balogh ellen lopás alapos gyanúja miatt eljárást indított. Mint utóbb kiderült: sikertelenül.
Három változat
Első vallomásában Murok Ferenc – aki az eset kirobbanása után fideszes tagságáról igen, a képviselői posztról azonban nem mondott le – azt vallotta, hogy nem szándékosan vitte ki a készüléket az üzletből. Ehhez hozzátette, hogy a cselekmény elkövetésekor ittas volt, másrészt inzulinadagja is kimaradt, ezért fordulhatott elő, hogy magához vette az áruház tulajdonában lévő árazógépet. Utóbb azonban megváltoztatta vallomását. Eszerint próbára akarta tenni a Tesco biztonsági embereinek éberségét. Végül – harmadik variációként – azt állította, hogy a pénztárnál egyszerűen elfelejtette a zsebéből elővenni a gépet.

Képünk csak illusztráció!
Fotó: MTI – Krizsán Csaba
A rendőrségi eljárás és vádemelési javaslat után a Gyulai Városi Ügyészség kétszer veselkedett neki, hogy minősítse a történteket. A vádhatóság a gyanúsítottakkal szemben mindkétszer megszüntette az eljárást.
Először alig két héttel a történtek után, 2012. január 31-én jutott erre a következtetésre a gyulai ügyészség. A határozat ellen a sértett Tesco panaszt terjesztett be, amelyet a Békés Megyei Főügyészség részben megalapozottnak talált. Ezért a korábbi megszüntető határozatot hatályon kívül helyezte, és a tényállás részletesebb felderítésére utasította a Gyulai Városi Ügyészséget. Ez további gyanúsítotti kihallgatást, szembesítést és igazságügyi orvos szakértő kirendelését jelentette.
Semmi sem biztos
Azt minden tanú megerősítette, hogy Murok az események idején ittas volt. Az is kiderült, hogy a vásárlás előtt a képviselő fél liter tömény szeszes italt fogyasztott. Az orvos szakértő azt állapította meg, hogy a gyanúsított a bűncselekmény elkövetésének időpontjában magasvérnyomás-betegségben, gócos agyállomány-elhalásban, általános érelmeszesedésben, magas zsírvérűségben és a cukorbetegség szemszövődményeiben szenvedett. A szakértő szerint a gyanúsított esetében dokumentumokkal bizonyítható agyi infarktus, átmeneti agyi keringési zavar, magas vércukor- és alkoholszint együttesen előidézhettek enyhe tudatzavart.
A Gyulai Városi Ügyészség szerint a lopás bűncselekményének megállapításához számos törvényi feltétel együttes megléte szükséges. A legfontosabb ezek közül az eltulajdonítási szándék. A beszerzett adatokból azonban a vádhatóság szerint nem lehet azt az egyértelmű következtetést levonni, hogy Murok az árazógépet az eltulajdonítás szándékával vette ki egy kosárból, tette zsebre, majd vitte ki az áruházból. Az ügyészség szerint erre bizonyíték (!) a képviselő vallomása is, aki mindannyiszor azt mondta, nem akarta ellopni az adathordozót. A nyomozás megszüntetéséről szóló ügyészségi határozatból kiemelnénk egy mondatot, a végső indoklást: „Ezen körülmények alapján az sem állítható, hogy Murok Ferenc gyanúsított nem tulajdonította el az adathordozót, azonban a felsorolt indokok miatt kétséget kizáróan nem bizonyítható.” (A bolti lopásokra vonatkozó, megszigorított szabályozásról keretes írásunkban olvashat.)
Bizonyíték nincs
Murok Ferenc a nyomozás során elmondta, hogy az adathordozót az üzletből történt kivitel után akkor „észlelte először”, amikor beszállt a Balogh vezette kocsiba, mert ott „elővette a zsebéből, a két ülés közé helyezte, majd állítása szerint megfeledkezett róla”. Tíz perc múlva visszavitte az árazógépet az áruházba. Így a kár megtérült. A nyomozás költsége 21 ezer forint lett – ez az összeg azonban most már az államot terheli.
| Rossz világ a bolti tolvajokra Még 2010. július 22-én szavazta meg a Fidesz–KDNP-többség a szabálysértési törvény szigorítását. Ennek értelmében akár 150 ezer forintos pénzbüntetést, illetve elzárást is kaphat az, aki húszezer forintnál kisebb értékű tárgyat lopott el. A módosítás értelmében már őrizetbe vehették és elzárhatták a fiatalkorúakat is. Idén áprilistól pedig nemcsak sportmérkőzésekről, hanem az áruházból is ki lehet tiltani valakit, amennyiben az illető lopott onnan. A módosításokat a Belügyminisztérium azzal indokolta, hogy a szabálysértésekkel szemben a jövőben hatékonyabban kell fellépni. A minisztérium szerint főleg a kistelepülésen élőket irritálja, hogy eddig a kisebb, tulajdon elleni cselekmények felderítetlenek maradtak. |
(Ha Ön vidéken él, és ismer olyan törvénysértő esetet, amelynek során egy politikussal szemben nem jártak el kellő alapossággal az igazságszolgáltatási vagy a rendvédelmi szervek, kérjük, írja meg nekünk a kismagyarorszag@narancs.hu-ra.)
Kommentek
Rendezés:-
13
- dollár
- 2012. szeptember 16., 12:49
-
Eddig nem loptam,de ki tudja, mit hoz a jövő.A cikket mindenesetre kinyomtattam és elteszem.
Ha az a tényállás, hogy egy áruházban magamhoz veszek és eldugok egy holmit, majd fizetés nélkül kisuttyanok vele, nem minősül egyértelműen lopásnak(ld. ügyészségi határozat), akkor különösebb aggodalmaskodás nélkül lehet próbálkozni ezen az úton.
Persze külön követelmény a gócos(vagy diffúz) agyállomány-lágyulás, de az nem lehet olyan ritka betegség, hiszen az ügyész úr és a bíró úr láthatóan ebben szenved.
-
12
-
- 2012. szeptember 15., szombat 13:54
- Azért kérdeztem, hogy miért lényeges, hogy Fideszes képviselő lopott, mert ez a cím alkalmat ad az általánosításra. Ami a fenti hozzászólásokból ki is derül, hogy nem tévedek pl. „fideszes képviselök lophatnak nembün!!!!!!!!” írja egy hozzászóló, tehát mind.
-
-
11
-
- 2012. szeptember 15., szombat 10:54
-
"Gócos agyállomány-elhalás"-ban szenvedett! Ez egy orvosi szakértői vélemény! Hogy képviselhet bárkit az országgyűlésben? Hogy hozhat bármiben döntést, ami az ország millióinak életét befolyásolhatja? Le kell mondania itt is!!!
-
-
10
-
- 2012. szeptember 14., péntek 22:39
-
#László Tölgyesi 14 órája
Murok elvtárs jó elvtárs, a nyolcvanas éveken az MSZMP mintavállalkozójaként kezdte.
Aztán szépen megfordult az összes pártban,a végén a mai állampárt a Fidesz képviselője lett.
Zsebében a fél megye, és Békés megye összes nagyfejűje.
Nem azért lopott,mert szüksége volt arra a cuccra, hanem azért mert 30 éve büntetlenül megteheti.
-
-
9
-
- 2012. szeptember 14., péntek 19:15
- Selmeczi Gabika kiflit ehet atescoba, fideszes képviselök lophatnak nembün!!!!!!!! Éhezö tini eszik egy kiflit lecsukni veszélyes bünöző!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-
-
8
-
- 2012. szeptember 14., péntek 18:35
- 56 ezer forintos értéket lopott el. A törvény szerint, ha túlviszi a pénztáron, akkor az már lopás. A törvény szerint az ittasság nem enyhítő körülmény. Akkor én is bedobok 2 felest, és megyek lopni a tesco-ba. Ja,- én nem tehetem meg büntetlenül, mert én nem vagyok a hatalmon lévő párt tisztségviselője? Egyébként nem csinált mást, mint a kormány többi tagja: lopott. Ezek uralkodnak fölöttünk. Most a padlóra köptem.
-
-
7
- Corralito
- 2012. szeptember 14., péntek 18:13
- Ha tényleg 10 perc múlva visszavitte akkor nem hibáztatom, tökrészeg volt, ráadásul mivel fideszes az agyhalál nála orvosi tény.
-
6
- kerceréce
- 2012. szeptember 14., péntek 15:22
- ügyintézés FIDESZ módra.
-
5
-
- 2012. szeptember 14., péntek 11:55
-
emlékszem,nem olyan régen egy fiatalkorú lányt elzártak 3 napra, mert körömlakot lopott . hol van akkor az igazság??????????????????????
-
-
4
- peripetia
- 2012. szeptember 14., péntek 11:00
- Ilyen betegségekkel még képviselő? Az utcára nem volna szabad kiengedni, nemhogy egy képviselő-testületi ülésre beengedni. Ettől függetlenül a fidesz-ügyészség megdolgozott a pénzéért, "demokráciánk" legnagyobb dicsőségére. Egy dolgot rögzíthetünk: MAGYARORSZÁG NEM JOGÁLLAM.
Legfrissebb Narancs
- Rui Tavares EP-képviselő
- Interjú a jelentésíróval
- Hirschfeld és a nácik
- A szex Einsteinje
- Rektort választ a miniszter
- Balog és az egyetemek
Politika
-
Vidnyánszky: Sajnálom, hibáztam
A Nemzeti Színház leendő igazgatója most már...
- Kommentek
- 3
-
Már nem mumus az Everest
A negyedik magyar Mount Everest-expedíció két tagja...
- Kommentek
- 0
-
2013 – Orwell a Belügyminisztériumnál
A Belügyminisztérium előtt tart nyilvános felolvasást...
- Kommentek
- 2
Snoblesse Oblige
Narancs
-
„Nem érdemlik meg” – ózdiak a Roma Központról
A helyi roma önkormányzat vezetője szerint nem volt...
- Kommentek
- 0
-
Lakjon Ön is Ócsán, a méregdrága állami lakóparkban!
Csak álom maradt az 500 darab ócsai ház – jelenlegi...
- Kommentek
- 0
-
Csak szemfényvesztés a szemétszállítási díj csökkentése
A törvényben előírt 4,2 százalékhoz képest idén...
- Kommentek
- 2
-
Csak szemfényvesztés a szemétszállítási díj csökkentése
A törvényben előírt 4,2 százalékhoz képest idén...
- Kommentek
- 2
-
„Nem érdemlik meg” – ózdiak a Roma Központról
A helyi roma önkormányzat vezetője szerint nem volt...
- Kommentek
- 0
-
Lakjon Ön is Ócsán, a méregdrága állami lakóparkban!
Csak álom maradt az 500 darab ócsai ház – jelenlegi...
- Kommentek
- 0
-
Lakjon Ön is Ócsán, a méregdrága állami lakóparkban!
Csak álom maradt az 500 darab ócsai ház – jelenlegi...
- Kommentek
- 0
-
Országjárás hiába? – Alig mozgatja meg a helyieket az E14–PM kampánykörútja
Állítólag félnek a retorzióktól a helyiek, ezért nem...
- Kommentek
- 0
-
Csak szemfényvesztés a szemétszállítási díj csökkentése
A törvényben előírt 4,2 százalékhoz képest idén...
- Kommentek
- 2
Vélemény
-
A szerk.
Harcban
Orbán Viktor ki akarja léptetni Magyarországot az...
- Kommentek
- 4
-
Hidegvérrel – Ítélet a soproni lőtéri gyilkosságok ügyében
Ott voltunk a tárgyaláson.
- Kommentek
- 0
-
Deák Dániel
A forma dicsérete
"Az Alkotmánybíróság az Alaptörvényt és az...
- Kommentek
- 0
Szüret
(Király Gábor honlapjáról) még több Szüret..."Nem akartam elhinni ezt a hírt. A mérkőzés utáni adrenalin még bennem volt és a győzelmi mámor hangulatában tudtam meg ezt a hírt. Nem találok szavakat, hogy mit éreztem. A nagy Bon Jovi-val találkozhatok, akinek a zenéjére 2000 óta minden hazai mérkőzésemen melegítek, akár hol is legyek. Izgultam és boldogság öntött el. Hamar eljött az idő. Családom kíséretében izgatottan vártuk, hogy megérkezzen a rocksztár. Mindenkivel kezet fogott és én büszkén néztem feleségemre Zsanettre és gyermekeimre. A sort én zártam. Brutális érzés volt, amelyre 20 éve vártam. Így még soha nem izgultam."




Komment írásához lépj be vagy regisztrálj