Fehér embernek fillérekért! - Oroszbarát brit újfasiszták Toroczkai és a Jobbik közelében

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2017. január 10.

Kis-Magyarország

Rámozdult Magyarországra a putyinista, neonácikkal barátkozó brit szélsőjobb. Céget és lovagrendet már alapítottak nálunk, de paramilitáris csapatokkal is kapcsolatba léptek, sőt egy betelepítési projektbe is belefogtak. Ebbe a Jobbik alelnöke is besegít.

Graham alig 24 órán belül válaszolt első levelemre, és azonnal a közepébe vágott. „Igen, tudunk neked segíteni. Vannak kapcsolataink északon, a Mátrában és délen, Szeged környékén is, ahol a házak meg a tanyák elég olcsók.” Majd ezután jött a nagy kérdés: „De mennyi pénzt is szánnál erre?” – így kezdődött a kapcsolatom azzal a bizarr, alig két éve alapított brit szervezettel, amely lovagrendnek nevezi magát, de valójában a szigetország legkeményebb szélsőjobbos, korábbi holokauszttagadó, többszörösen büntetett előéletű, putyinista figurái keverik lapjait, és amely csoport mögött valójában Anglia egyik paramilitáris pártja sejlik fel. A dolog attól vált igazán érdekessé, hogy miközben ez az oroszbarát lovagrend (jelentsen utóbbi kifejezés ez esetben bármit is) intenzív muszlimgyűlölő propagandát folytat, feltűnik benne több magyar szereplő is. Az egyik például a Jobbik alelnöke.

Buy a Hungarian House!

Még májusban jelent meg az a Facebook-poszt, amely magyarországi ingatlanvásárlásra buzdította azokat a fehér, katolikus, konzervatív nyugat-európai állampolgárokat, akik rettegnek a fokozódó „iszlám inváziótól”, és biztonságos lakóhelyükről addig szeretnének gondoskodni, ameddig lehet. A nyugati világ ugyanis – érvelt a poszt írója – az apokalipszis előtt áll, az áradó menekülthullám az utolsó szeg a koporsójába, ám Kelet-Európában néhány ország őrzi keresztény gyökereit, ilyen például Magyarország. A bejegyzést az Ang­liában bejegyzett szervezet, a Knights Templar International (KTI), tette közzé.

Az egyik Facebook-poszt

Az egyik Facebook-poszt

 

 

A rend 2014-ben alakult, vezetői ügyesen „behúzták” a templomos brandet, bár a hivatalos katolikus egyházhoz nincs sok közük, már csak azért sem, mert a vezetőség inkább protestáns – de nem is ez a lényeg. Ma már 400 ezer Facebook-követőjük van, közel annyi, mint a legnagyobb magyar hírportáloknak, így elég hatékony a rendszeres iszlámellenes tevékenységük; ez amúgy az olvasók folyamatos sokkolásában merül ki. (A muszlimok megölnek minket, megerőszakolják asszonyainkat, elfoglalják a földünket stb.) Az említett májusi bejegyzés viszont olyan volt, mintha egy ingatlaniroda adta volna fel. „Egy mérföldre a sípálya, fantasztikus környezet, jó állapotú, fákkal körbevett, de a városhoz mégis közeli családi ház 55 és 85 ezer font közötti áron!” Nem kell búslakodni annak sem, akinek nincs legalább 20-25 millió forintnyi tőkéje. Számára is van megoldás, legfeljebb nem a csinos Galyatetőn lesz az új otthona, hanem az Alföldön, Ásotthalmon. Egy másik posztban például tanyát reklámoznak azoknak a keresztény patriótáknak, akiknek elegük van a korrupcióból, a vallásellenes törvényekből és a baloldali szélsőségesekből, azaz a megátalkodott, Európát a vesztébe kergető liberálisokból. A kiposztolt házikóhoz 1,3 hektárnyi föld is tartozik, alig hárommillió forintért. „Írj privátban, ha érdekel!” A kommentek határozott érdeklődésről tanúskodnak, úgyhogy a lovagrend hamarosan szervezett utat ígér Magyarországra.

Paramilitáris csapatok

Hogy kik állnak valójában a KTI mögött, azt elsőre nem lehet megállapítani. Hivatalos honlapukon kényesen ügyelnek arra, nehogy konkrét neveket vagy felismerhető arcokat közöljenek vezetőikről. Amikor újságíróként érdeklődtem a szervezetnél ennek okáról, illetve a magyarországi ingatlanbiznisz hátteréről, csak annyit reagáltak, hogy személyi kérdésekről sosem nyilatkoznak, és bár nagyon tisztelik a szólásszabadságot, azonnal beperelnek, ha valótlanságot írok róluk.

KTI és a MÖM találkozása

KTI és a MÖM találkozása

Fotó: Forrás: Facebook

A KTI-re teljesen véletlenül bukkantam. A Jobbikhoz több szálon kötődő paramilitáris csoport, a Magyar Gárda utódjának számító Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) saját Facebook-oldalán november közepén több furcsa fényképet posztolt, ezek kezdtek el érdekelni. (Ezek közül látható az egyik fent.) Az egyiken egy szemüveges férfi egy zászlót adott át a jobbikos László Attila MÖM-vezérnek, csakhogy ezenkívül semmilyen más magyarázat nem volt. Ez azért volt fura, mert mind a zászló, mind a férfi ismeretlen Magyarországon, azaz pár eligazító mondat igazán elfért volna az egyébként fontosnak beállított eseményhez. Pár kattintás után azonban kiderült, hogy a zászló a KTI-é, újabb pár kattintás után pedig már az is kiderült, hogy a szemüveges férfit James Dowsonnak hívják. Róla tavasszal már írt a hazai média, ekkor a Jobbik párt­­alapítványa által támogatott ún. népesedési konferencián tűnt fel Hegedűs Lóránt belvárosi templomában. (Dowson ekkor pózolt egy másik paramilitáris hazai csoport, a nyíltan rasszista és neonáci Betyársereg tagjaival. A sereg munkája iránt – írta a betyarsereg.hu – „Dowson elismerését fejezte ki”.) A konferencián részt vett Nick Griffin és Téglásy Imre is – az eddig birtokunkba jutott információk és fotók alapján ők is a KTI meghatározó szereplői. De a főnök, nagyon úgy tűnik, Jim, azaz James Dowson, az angol szélsőjobb visszatérő figurája, aki sajátos keveréke a vallási fanatikus és a pénzfelhajtó mene­dzsernek. És aki most a muszlimok elleni gyűlöletre és indulatra alapozva, azt felkorbácsolva igyekszik anyagi és egyéb, például kapcsolati haszonra szert tenni.

Prédikátornak indult

Az 1964-es születésű, korábban protestáns prédikátor Dowsonnak két párthoz volt eddig nyíltan köze, meg egy sor utcai akcióhoz. Az utóbbiak közül a 2013-as belfasti zavargások jelzik, hogy Dowson nem valamiféle háttérbe húzódó, elmélkedésre hajlamos, veszélytelen értelmiségi, aminek egyébként saját magát beállítani igyekszik. Az északír fővárosban három éve azért kezdődtek békés tüntetések, mert az Angliához hű lojalisták nem akarták elfogadni azt a módosítást, mely szerint a városházán akkortól nem állandóan, hanem csak bizonyos napokon lobogna a brit zászló. A dailyrecord.hu szerint Dowsonnak oroszlánrésze volt abban, hogy kellő számú militáns figura jöjjön össze a sokáig erőszakmentes tüntetés elfajulásához: a lojalisták végül nekimentek a rendőröknek, gyújtópalackokkal dobálták meg őket, majd szétverték a környéket. (Dowsonnak állítólag a tűzszerészi tapasztalata is kellett ehhez, ő azonban ezt tagadta, s azt hangoztatta, hogy csak egy volt a tiltakozók közül.)

Dowson a Betyársereg tagjaival Budapesten

Dowson a Betyársereg tagjaival Budapesten

Fotó: irbf.org.uk

 

Belfastban Dowson már tapasztalt aktivistaként léphetett fel. Miután felhagyott az egyházi pályával, a ’90-es évek végén megalapította abortuszellenes csoportját (UK Life League), amely a terhességmegszakítást végző klinikák előtti tiltakozásokon túl olyan személyek érzékeny adatait is nyilvánosságra hozta, akik támogatták az abortuszt. A mozgalom révén ismerte meg a magyar Téglásy Imrét, az Alfa Szövetség vezetőjét, aki Magyarországon minden adandó alkalommal tiltakozik az abortusz ellen. (Téglásy szerint a terhességmegszakítás még tablettaszedés esetén is gyilkosság, ezért be kellene tiltani, az orvosoknak pedig nem lenne szabad ilyen műtétet vállalni. Az óvszerhasználatot is ellenző Téglásy ma a KTI magyar vezetője, „priorja”. Megkeresésünket megköszönte, de nem kívánt a – fényképek alapján a Teréz körút 24. szám alatt székelő – lovagrend munkájáról nyilatkozni.)

Téglásy Imre és Nick Griffin a KTI palástjában

Téglásy Imre és Nick Griffin a KTI palástjában

Fotó: Youtube.com

 

Dowsont az angol sajtó szerint eddig már többször elítélték, többek közt fegyverbirtoklásért 1991-ben, garázdaságért 1986-ban és rongálásért 1992-ben, illetve a már említett belfasti zászlós zavargások idején is. Előbb a szélsőjobboldali Brit Nemzeti Pártba (BNP) lépett be, ahol 2007-től adomány- és forrásgyűjtő munkatárs volt (azaz fundraiser), saját állítása szerint négymillió fontot kalapozott össze pár év alatt. A BNP 1982 óta működött klasszikus szélsőjobboldali pártként, igaz, a londoni parlamentbe egyszer sem jutottak be, bár 2009-ben két helyet is szereztek az EP-ben. (Az egyiket a párt akkori elnöke, Nick Griffin kapta; róla és a BNP-ről keretes írásunkban olvashat.) Dowson a BNP-ből 2010-ben hirtelen távozott; állítása szerint azért, hogy egy iszlámellenes keresztény csoportot szervezzen, de akadt olyan értesülés, mely szerint egy párttagnő molesztálása miatt köszöntek el tőle a BNP-ben.

Holokauszttagadás, géppuska, lopás

Nick Griffin Cambridge-ben tanult, és már az egyetemen szélsőséges csoportok szervezésében vett részt. Ekkoriban haverkodott össze a Ku-Klux-Klan korábbi vezetőjével, és fejezte ki szimpátiáját Kadhafi és Khomeini államférfiúi tevékenysége iránt. A BNP-hez 1995-ben csatlakozott, előbb annak újságját szerkesztette – bíróság elé is került három év múlva, a vád faji gyűlöletre uszítás volt. A törvényszéken hangzott el Griffintől az a holokauszttagadó mondat, ami egész pályájára ráégett: „Tisztában vagyok vele, hogy az ortodox nézet szerint hatmillió zsidót zártak krematóriumba és gázosítottak el. Az is ortodox nézet volt egykoron, hogy a föld lapos.” Griffint ezért 9 hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélték, igaz, az effajta „bátor kijelentései” és az ellene hozott „igazságtalan” bírósági ítélet csak növelték népszerűségét a párton belül. 1999-ben már ő a BNP elnöke. Elődjét, a nyíltan neo­náci John Tyndallt kiszorította, és a BNP megreformálásához is hozzákezdett. „Eltűnt a szkinhedviselet, lett helyette nyakkendő és dzseki. Eltűntek az utcai akciók, lett helyette választási kampány” – így foglalta össze az Independent a „néppártosodás” külsőségeit. Tartalmilag az változott, hogy a nyíltan a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető retorikát leváltotta egy összetettebb szöveg, amely a torykban és a Labour-ben csalódott, lecsúszó munkásréteget szólította meg. E fordulat kezdett önkormányzati posztokat hozni a BNP-nek, majd a folyamat megkoronázásaként Griffin 2009-ben bejutott az Európai Parlamentbe. (Igaz, előtte 2004-ben megint letartóztatták, miután a BBC riportere beépült a BNP-be, és titkos dokumentumfilmet forgatott a pártról. A riportban hallható volt, amint Griffin „ócska, gonosz vallásnak” minősíti az iszlámot, amelyet szavai szerint „elmebetegek terjesztenek országról országra már 1300 éve [...] nemi erőszak útján gyarapítva a hívek számát.” Emellett a BNP egyik képviselője kijelentette: álma, hogy egy kisteherautó hátuljába beépített géppuskából zúdít „egymillió lövedéket” a mecsetből kijövő muszlimokra. „Semmi más vágyam nincs, mint az, hogy pakikat lődözzek halomra.”)

Nick Griffin

Nick Griffin

Fotó: irbf.org.uk

 

Brüsszelben is történt egy-két fura dolog. Griffin előbb az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének elnöke lett (ez egy ernyőszervezet az EP-ben, amelyhez a tagállamok szélsőjobboldali pártjai csatlakoztak). A csoport megalakulása 2009-ben, épp egy Jobbik-kongresszuson történt, az alelnök a később orosz kém gyanújába keveredett Kovács Béla lett. Az Index 2014-ben szerezte meg azt a hangfelvételt, amelyen a jobbikos Sipos László beszélt. Őt arra kérték fel, hogy nézze át a Griffin vezette szervezet könyvelését – megtette, és ezt követően már így beszélt: „Nem értem, itt lesz egy konferencia, idejön a Griffin, idehozza a lányát, idehozza a nyomorékot, idehoz ba…g fa... tudja kit... és ... izé... be akarja őket nyomni mindenhova, gondolom, azért, hogy mit tudom én havi egy-két ezer euróért ne csináljanak semmit. (…) Szerintem Griffin azt várja tőlem, hogy segítsek lopni.” Mindenesetre Griffin 2014-ben kiesett az EP-ből, és abban az évben magáncsődöt jelentett.

A KTI és a Britain First magyarországi terjeszkedésével összhangban Griffin – Facebook-oldala szerint – jelenleg már nem Angliában, hanem Budapesten él. Tavasszal ő is részt vett a népesedési konferencián, ahol kijelentette: „Ki kell mondanunk, hogy fehér, keresztény gyermekeket akarunk országainkba, és nem afrikaiakat, muszlimokat vagy cigányokat.”

 

A BNP engedélyét idén vonták be, de ez mindegy is, mert úgy tűnik, a neonácik felé nyitó, még a UKIP számára is vállalhatatlan, fasisztoid brit szélsőjobb mindig ott van, ahol Dowson. Az új párt neve Britain First (BF): számunkra pedig az adja különleges érdekességét, hogy helyettes vezetője tavaly Budapesten indított saját céget.

Wesselényi utca 66.

A BF-et 2011 körül anyagilag és szervezetileg is Dowson rakta össze. A BF-nek ma sincs túl sok tagja, és politikai befolyása csekély, választási eredményeik pedig szerények. Néha megpróbálták a UKIP-ot támogatni, ám szalonképtelenségük miatt Farage-ék hallani se akarnak róluk. Egyvalamiben mégis verik egész Angliát: és ez a Facebook. Mára ugyanis 1,5 millió követője van a pártnak – a Munkáspártnak például ennek csupán a harmada. Igaz, ezt jórészt trükkel érték el: többször tették ki halott hírességek, kiskutyák vagy, mondjuk, Gandhi képét, amikre sokszor olyanok is kattintottak, akik amúgy nem vágynak szélsőjobbos tartalom közelségére. Clickbait-vonalon gátlástalanok, és semmitől nem riadnak vissza – tehát sikeresek.

A hatékony közösségi média­stratégia mellett a nyílt utcai politizálás is jellemzi a BF-et. A párt militarista-aktivista szárnya, a Keresztény Őrjárat akciói többnyire abból állnak – ahogy azt a Channel4.com videoriportja bemutatta –, hogy tucatnyi egyenruhába öltözött férfi vagy egy mecsetbe, vagy egy kipécézett muszlim házához megy, ahol üvöltöznek, vádaskodnak, provokálnak – ilyenből már utcai konfliktus is lett, amit a rendőröknek kellett kezelni. A BF-tagok közül sokan küzdősportot űznek, a legkeményebb arcok nagy elánnal készülnek az utolsó ütközetre, az Armageddonra. Az ak­ciók során egy az afgán frontot megjárt dzsipet használnak.

Paul Golding

Paul Golding

 

A párt hivatalos vezetője Paul Golding, aki leginkább egy folyton ideges focihuligánra hasonlít. Dowson és Golding 2014-ben összeveszett, és előbbinek me­gint búcsúznia kellett. „Nem is tudom, hányszor mondtam Paulnak, hogy nem bírom a rendes muszlimok rémisztgetését. Be kellett látnom, hogy nem tudok mit tenni, távoznom kell. Sajnos egy erőszakos csoport jött itt létre, akik visszaélnek a Bibliával” – sóhajtozott Dowson a Daily Mirrornak (miközben ő is részt vett utcai iszlámellenes provokációban). A Hope not hate nevű gyűlöletcsoport-figyelő szervezet szerint Goldingék ma a legveszélyesebb szélsőjobbos csoport a szigetországban, tagjaik közt több leszerelt katona is van, szándékosan provokálnak, és könnyen kirobbanthatnak utcai konfliktusokat, akár zavargásokat is. A civilek szerint a hatóságoknak azért kellene jobban figyelni rájuk, mert éppen az erőszakos konfliktusok kirobbantása Goldingék valódi szándéka.

A párt elnökhelyettese, Jayda Fransen nevén már van egy magyarországi cég bejegyezve, a Britannia Management Kft. A csomagküldésre és internetes kiskereskedelemre szakosodott vállalkozást tavaly alapították, és egy Nemes Tamás nevű ügyvéd Wesselényi utca 66. szám alatt található irodájában székel. (Fransennél érdeklődtünk, mi célja a céggel, de levelünkre nem reagált. Az ifjú hölgyet egyébként novemberben elítélték, miután közterületen zaklatott egy muszlim asszonyt Londonban, mert az hijabot, azaz hajtakaró fátylat viselt. Fransent közel 750 ezer forintnyi büntetésre ítélte emiatt a bíróság.)

Wesselényi utca 66.

Wesselényi utca 66.

Fotó: Forrás: Google

 

Azért foglalkoztunk a Britain Firsttel ennyit, mert ez a párt lehet a KTI megfejtése. Egy 2015-ben kiszivárgott e-mail arra utal, hogy a lovagrend valójában a párt maskarába öltöztetett nyúlványa, függetlenül attól, hogy Jim és Paul néhány hónappal korábban összekapott. Golding ugyanis a következőt írta ebben a körlevélben: „Nyomós okod van rá, hogy ne segítsd nyíltan a Britain Firs­töt? Akkor csatlakozz a KTI-hez! A lovagrend épp azoknak akar otthona lenni, akiknek érzékeny állása van, vagy más miatt akarnak a háttérben maradni.” Egy másik KTI-s dokumentum szerint a rend nagymesterét McBride-nak hívják, akárcsak a Britain First korábbi BNP-s politikusát, Andy McBride-ot, de előadóként Téglásy Imre is részt vett a BF rendezvényén. A lovagrend külön webshopot is hirdet, KTI-logóval ellátott pulóvereket és egyéb szuveníreket lehet vásárolni (egy póló közel 10 ezer forintba kerül a belinkelt lionheartgb.com listája szerint). A BF elnökhelyettesének cége pedig, mint láttuk, épp csomagküldésre és netes kereskedelemre szakosodott. A KTI, egész pontosan a Nemzetközi Templomos Lovagrend – Új Katonai Rend Belfasthoz közel, Warrenpointban van bejegyezve egy korábbi BNP-s, Thomas Marion neve alatt – ő a hírek szerint Dowson sógornője.

Rajonganak Putyinért

A KTI konkrét tevékenységét nem könnyű meghatározni. Ehhez ismerni kellene igazi céljukat – de a szervezet rejtőzködik, a nagy keresztényvédő missziós szöveg pedig fedősztorinak tűnik. De egyáltalán nem meglepő az oroszbarát, szélsőjobbos propagandaretorika miatt (amit magyarul a lovagrend magyar FB-oldalán lehet élvezni), hogy a KTI két „lovagja”, Dowson és Griffin is megjelent tavaly Szentpéterváron az ún. orosz nemzeti konzervatív fórumon, ahol olyan neonáci, fasisztoid pártok képviseltették magukat, mint a görög Arany Hajnal, a német NPD vagy az olasz Forza Nuova. Dowson a KTI képviseletében a Kremlnek kedveskedő interjút is adott a Russia Todaynek, amelyben ilyeneket mondott: „Ma Oroszország az egyetlen ország, ahol megértik a tradíció, a hit és a családi értékek fontosságát. Ezeket a multikulturalizmus üldözi, Putyint pedig a világban démonizálják. Ez pedig azért van, mert Putyin a többség érdekét a kisebbségek fölé helyezte.” Dowson ebben az interjúban kifejtette azt is, hogy a rothadó, a liberálisok és a homoszexuálisok romboló befolyása alá került katolikus és protestáns egyházakat csakis a pravoszlávia válthatja meg s egyesítheti újra. Épp ezért „a hagyományos Európa megmentésének” feladata óhatatlanul az oroszokra hárul. Dowson magát „pravoszláv protestánsként” határozta meg, s azt állította, hogy „inkább meghalok a muszlimokkal harcolva, mint szélütésben egy McDonald’s­ben. Fájdalmas folyamat lesz, de végül épp az iszlám vezet vissza minket Jézushoz. Amikor a vér elönti Európát, az emberek visszatérnek Krisztushoz.”

Dowson nyilatkozik a Russia Today-nek

Dowson nyilatkozik a Russia Today-nek

 

 

A harc, a háborús retorika nem idegen a KTI-től, sőt. Dowson és Griffin rendszeresen feltűnik paramilitáris csoportok körül, a Betyársereget például a KTI a barátjának nevezi. A MÖM vezetője, László Attila Dowsonról és a KTI-ről azt mondta a Narancsnak, hogy „kölcsönös tisztelet alakult ki” a két szervezet közt, amelyeknek hasonló céljaik vannak, mégpedig a keresztény Európa hatékony védelme a „háttérhatalmak által irányított iszlámosítási folyamattal szemben”. László tudomása szerint Dowson sokszor jön Magyarországra, de hogy pontosan miért, azt a MÖM vezetője már nem tudta megmondani.

Egyenruhában a határnál

Számos fénykép készült arról, hogy Dowson és Griffin egyenruhába öltözve részt vett az oroszbarát bolgár szabadcsapat, a Sipka „határvédő munkájában”. Ez abból állt, hogy a török–bolgár határon az erdőben elrejtőzve, bújva várták a menekülteket, hogy elkaphassák őket. „Ezek a fiúk őrzik Európa határait, nem a kormány” – tudósított suttogva Dowson a helyszínről, és a „srácoknak” támogatást, magyarán pénzt kért, nyilván a KTI-n keresztül. A „srácok arca azért van eltakarva, mert nem akarnak a dzsihád célpontjai lenni” – suttogta a délutáni napsütésben Dowson, a közös fotózás a KTI kifeszített zászlóival pedig nem maradhatott el. A KTI-zászló egy fényképen Szíriában is feltűnt egy Pegida-vezető kezében.

Dowson és Griffin a bolgár határvadászokkal

Dowson és Griffin a bolgár határvadászokkal

Fotó: irbf.org.uk

 

Ez a felfegyverkezett csapatok körül sürgölődő lovagrend mindeközben a magyar Országházat díszletnek használva reklámozza magát. A weboldalukon múlt héten publikált cikkben például azt írták, hogy „az egész világon a legmagasabb szinten képviselünk TÉGED” – és ehhez egy a magyar parlamentben készült fotót illesztettek, kipixelezett arcokkal. „Világszerte magas rangú diplomatákkal, politikusokkal, püspökökkel tárgyalunk, és képviseljük keresztény küldetésünket a hét minden egyes napján.”

A KTI 2015-ös évkönyvében találtam egy fotót, amelyben a magyar Parlamentben állnak, állítólag az intézmény alelnökével (a fejek továbbra is kipixelezve). Mivel több országgyűlési alelnök van, próbaképp felkerestem a jobbikos Sneider Tamást, aki megerősítette, hogy találkozott Dowsonnal és Griffinnel, de csak a „Parlamentet mutattuk meg nekik mint turis­táknak”. Sneider a maga részéről nem tart kapcsolatot a KTI-vel, a Jobbik másik alelnöke, Toroczkai László azonban magyarországi ingatlanprojektjükben segít is nekik. És ezzel visszatértünk a KTI talán legrejtélyesebb ügyletéhez, amelyet így jellemzett a Hope not hate: „A fasiszták, akik felvásárolják, majd eladják Magyarországot.”

Ásotthalom rád vár!

Amikor hetekkel ezelőtt ráakadtam a magyarországi ingatlanvásárlásra buzdító KTI-s posztra (az egyiken épp Nick Griffin volt látható), jelentkeztem náluk, hogy házat akarok venni az országban. Budapesti újságíróként persze hamar lebuktam volna, így egy Angliában élő, Gaby keresztnevű fiktív hölgy nevében írtam nekik. Bejött: első levelemre egy Graham nevű felhasználótól gyors választ kaptam, és ezzel megindult a hetekig tartó intenzív levelezés a részletekről.

Hamar kiderült, hogy két helyszínnel is foglalkoznak. Galyatetővel, ez a drágább ajánlat, illetve egy Szeged-közeli kistelepüléssel. Amikor elárultam, hogy közel 6-7 millió forintnyi fontot tudok szánni a vásárlásra, egyből Ásotthalmot ajánlották, ahol a „tanyák nagyon olcsók”, és a „polgármester pedig remek fickó és támogató” is. Hogy mennyire az, arról küldtek is egy videót. Ezen Téglásy, a KTI magyarországi „feje” arra kéri a Jobbik-alelnök Toroczkai Lászlót, hogy mutassa be Ásotthalmot, majd megkérdi, mit üzen a polgármester azoknak, akik ideköltöznének Nyugatról. Toroczkai erre sorolni kezdi Ásotthalom előnyeit. (A videó részleteit itt tudja megnézni.)„Csodálatos hely” – majd hozzáteszi, hogy „rendkívül biztonságos” is. Mesél arról, hogy „gyönyörű természeti környezetben élünk”, bár „tény és való, hogy nagyon sok üres tanya van, a tanyákhoz általában egy hold földterület tartozik. Ezeket a tanyákat még magyarországi szemmel nézve is nagyon olcsón meg lehet venni, nyugat-európai szemmel szinte fillérekért”.

Toroczkai László

Toroczkai László

Fotó: MTI

 

A remek ajánlat után azonnal visszaírtam, hogy ez fantasztikus, szeretnék mielőbb a tettek mezejére lépni, hamarosan Magyarországra repülök. KTI-s kapcsolatom megígérte, hogy szereznek helyi hivatalnokot, aki körbevisz az eladó ingatlanokon. Saját motivációjukról azt írták még, hogy a környék elnéptelenedik, ezért „bátorítják az embereket a letelepedésre, mert a környéken szükség van a fiatal, életerős lakosságra, akik újraélesztik a helyet”. (Dowson egy bejegyzésében azt írta, hogy „a magyar népességet a cigányság szaporulata leelőzi 50-70 év múlva, ezért együtt kell felépítenünk a Nyugat bástyáját az iszlám invázió ellen!” Dowson máskor arról is beszélt, hogy a Dél-Afrikában „üldözött” fehér búroknak Magyarország lenne az új ideális lakóhelyük.)

Levelezőpartnerem azt is jelezte, hogy a nyugati keresztény letelepedők a „saját jövőjük mellett Magyarország biztonságát is építik, úgyhogy ez egy igazi win-win helyzet. Ugyanakkor baloldaliakat és liberálisokat nem biztatunk költözésre, mert ezek az emberek már tönkretették Európát, és nem akarjuk ezt a söpredéket Magyarországra küldeni.” Arról is biztosítottak, hogy az első években folyamatos segítséget nyújtanak a templomos barátok arra az esetre, ha külföldiként szükség lenne erre Ásotthalmon.

Lovagrendi vacsora, baloldalt Toroczkai László

Lovagrendi vacsora, baloldalt Toroczkai László

Fotó: KTI

 

Toroczkai László nem csak ezen a videón került kapcsolatba a KTI-vel. A Jobbik alelnöke Dowson FB-ismerőse, és ott volt a lovagrend márciusi budapesti vacsoráján is (Budaházy György korábbi Magyarok Nyilai-vezér társaságában). Mindezt Ásotthalom polgármestere megerősítette a Narancsnak, ám állította, nem tagja a rendnek, nem vesz részt annak életében. „Nick Griffinnel és Jim Dowsonnal néhány rendezvényen és fesztiválon találkoztam, ahol sok más politikus is ott volt, nincs velük rendszeres kapcsolatom.” Toroczkai szerint a KTI nem szervezi nyugat-európaiak betelepítését Ásotthalomra; ez azonban nem igaz, hiszen saját példánk is azt mutatta, hogy a KTI nagyon is kezdeményező, aktív résztvevőként lép fel ez ügyben, és promócióként pedig éppen a jobbikos vezető együttműködésével készült interjút küldték el. Toroczkai a válaszában ugyanakkor megjegyezte, hogy „ingatlanokat bárki vehet Ásotthalmon, nyugat-európaiak is, szívesen látjuk őket”. A Nyugat-Európáig érő sztráda ráadásul alig 20 percre van a nagyközségtől – ahogyan ezt Toroczkai külön is hangsúlyozta az Ásotthalmot népszerűsítő lovagrendi videóban, miközben több házat és tanyát megmutattak kívülről.

(A cikk elkészítéséhez megkerülhetetlen forrást jelentettek a Hope not hate és a szintén gyűlöletcsoportok figyelésével foglalkozó irbf.org.uk korábban publikált anyagai.)

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.