Nekik a Balaton a Riviéra - A siófoki önkormányzati cég milliói

  • Magyar Krisztián
  • 2015. november 25.

Kis-Magyarország

Siófokon több helyi politikus cége is önkormányzati megbízásokból és előnyös bérleti szerződésekből gazdagszik, de jól járt egy „közeli” vállalkozó is. Minderről egy dokumentum szól.

Egy most nyilvánosságra került vizsgálati jelentés szerint az előző városvezetés idején a legnagyobb városi cég a kötelező feladatain kívül más, racionális gazdasági érvekkel nehezen magyarázható „terheket” is magára vállalt, s emiatt erős a gyanúja annak, hogy kormánypárti körök kifizetőhelyeként is működhetett.

Pedig a fideszes képviselők mindent megtettek azért, hogy ne derüljön ki, mik történhettek 2010 és 2014 között Siófok legnagyobb önkormányzati cégénél. Ez az időszak volt a ­várost húsz éven át vezető Balázs Árpád (Fidesz) utolsó ciklusa, amikor már egyre több helyi köz­életi fórumon suttogták, hogy valami nincs rendben a társaságnál. Ezt sejthették a továbbra is fideszes többségű testület kormánypárti politikusai, akik közül többen a vizsgált időszakban is képviselők voltak. A mostani héttagú Fidesz-frakció – a településvezetővel együtt 12 fős a siófoki grémium – ugyan az új polgármester kezdeményezésére még megszavazta, hogy világítsák át a strandok üzemeltetésével, ingatlankezeléssel és -hasznosítással is foglalkozó Balaton-parti Kft. működését, ám a jelentést már nem voltak hajlandók megtárgyalni. Két májusi testületi ülésen a fideszes politikusok egyszerűen levetették a napirendről a dokumentum megvitatását; hivatalos, ám meglehetősen átlátszó indoklásuk szerint azért, mert a vizsgálat „egyoldalú volt, hiányos és a gondos szak­maiságot nélkülöző”, majd bejelentették, ők inkább az Állami Számvevőszéket kérnék fel átvilágításra. Lengyel Róbert polgármesternek így nem maradt nagy mozgástere, mivel a fideszes és a független képviselők a beiktatása utáni hónapokban szinte az összes jelentősebb, önálló hatáskörben hozható döntési jogkörtől megfosztották. Az önkormányzat tulajdonosi jogköreit a testületre, illetve a fideszes vezetésű és többségű pénzügyi bizottságra ruházták, így a korábbi évekkel és az általános gyakorlattal szemben a településvezetőnek minden szerződéskötéshez és -módosításhoz, a kötelezettségvállalásokhoz és a személyi ügyekhez is testületi jóváhagyásra, továbbá a pénzügyi bizottság elnökének ellenjegyzésére van szüksége. (A város független polgármestere és a helyi Fidesz harcáról részletesen lásd: Az új Esztergom, Magyar Narancs, 2015. június 18.) A polgármester ezért a jelentésben leírtak miatt többrendbeli bűncselekmény gyanúja miatt májusban feljelentést tett, és a rendőrség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Balaton-parti Kft. gazdálkodása után. Úgy tudjuk, jelenleg is tart a tanúk kihallgatása, bírósági szakaszba jövőre kerülhet az ügy.

Százmilliók reklámra

Az önkormányzat által felkért szakemberek jelentése, illetve annak tartalma azonban közérdekű adatnak minősül. Ez sokáig nem volt egyértelmű, de a Kaposvári Járásbíróság egy helyi lakos adatigénylési pere végén nemrég arra kötelezte az önkormányzatot, hogy adja ki a vizsgálat tartalmát. Így ismerhettük meg mi is, hogy nagyjából mi történhetett a Balaton-parti Kft.-nél 2010 és 2014 között. (Azért csak nagyjából, mert információink szerint az átvilágítás során a szakemberek külön kérésükre sem kaptak meg minden dokumentumot.)

Hó borítja, köd borítja

Hó borítja, köd borítja

Fotó: MTI

A több hónapig tartó ellenőrzés során kiderült, hogy a Balaton-parti Kft.-nél rendre megszegtek egy rakás kisebb-nagyobb számviteli szabályt. Előkerült néhány fiktív számla és nehezen igazolható szerződéskötés is, és több beruházás esetében nem szedték be a csúszások miatti kötbéreket. Ám ezekkel sem okozhattak akkora anyagi kárt a városnak, mint a 2014-ben ész nélkül szórt reklámkiadásokkal. Miközben a cég éves bevétele csökkent és az adóssága is már majd’ milliárdos nagyságrendű volt, az önkormányzati társaságnál az előző választás évében 152-szer annyit költöttek reklámokra, mint 2010-ben. Míg tavaly 192 millió forintot tett ki a különböző reklám- és marketingszolgáltatásokra kifizetett összeg, 2010-ben ez az összeg csak 1,26 millió volt; nagyjából annyi, mint 2011-ben. Aztán 2012-ben 20 milliót, majd 2013-ban már több mint 60 mil­liót szórtak el erre. Úgy lett tavaly közel 200 milliós a Balaton-parti Kft. reklámköltése, hogy elvileg nem is ennek az önkormányzati cégnek kellene foglalkoznia ilyen jellegű tevékenységgel, hanem a polgármesteri hivatalban ezzel megbízott munkatársaknak. Ráadásul a vizsgálati jelentés szerint az „erre a célra megkötött szerződések nem jogszerűek, azok tartalmát nem tartották be (szerződésszegés merült fel), valamint azok díjai irreálisan magasak”.

Az indokoltnál sokkal több pénzt utalt az önkormányzati cég 2014-ben a másodosztályban szereplő Siófok labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaságnak: a BFC Siófok Kft.-nek 78,7 millió forintot adott a Balaton-parti Kft. különböző támogatási jogcímeken. Az egyik legfurcsább az volt, amikor abban egyeztek meg, hogy az önkormányzati cég másfél éven keresztül havi több mint 1 milliót fizet a siófoki focicsapatnak az együttes honlapjára kihelyezett bannerért, amely a Balaton-parti Kft. weboldalára mutat. A jelentést készítők a még érvényes szerződés időtartama alatt nem találtak olyan reklámbannert, amely megfelelne a megállapodásnak. A focicsapat akkori szakmai igazgatója helyi forrásaink szerint a szerződéskötéskor és előtte is kimondottan jó viszonyt ápolt Balázs Árpád fideszes polgármesterrel.

A város élvonalbeli női kéziseinek is tízmil­liókat adott tavaly a Balaton-parti Kft. A vizsgálati dokumentumok szerint a két fél abban egyezett meg, hogy a 2014. április 30. és de­cember 31. közötti öt hazai mérkőzésen kikerül az egyik városi fürdő reklámtáblája, és ezért meccsenként 8,5 milliót, összesen 42,5 millió forintot kap a csapat. A szerződés feltételeinek betartását és az erről szóló elszámolást nem tudták ellenőrizni a városi cég átvilágítói, az ehhez szükséges iratokat nem találták.

Strandoljon télen!

Az egyik legnehezebben magyarázható reklámszerződést a vizsgált időszakban a helyi strandokat is üzemeltető Balaton-parti Kft. a Szivárvány 2 Kft.-vel kötötte azért, hogy utóbbi az „érdekeltségi körébe tartozó médiákban nyomtatott, online és rádiós reklámtevékenységet” végezzen. A megbízott kft.-nek az volt a dolga, hogy a siófoki Nagystrandot népszerűsítse bruttó 7,1 millió forintért. A teljesítés időtartamát novemberre és decemberre korlátozták, amikor kevéssé jellemző a balatoni fürdőzés. Az önkormányzati választások finisében aztán a Szivárvány-2 Kft. által kiadott helyi kampánylapban fúrták a leglátványosabban a volt polgármester kihívóját. Lengyel Róbert az egyik őt lejárató írás miatt büntetőfeljelentést is tett, de a bíróság végül nem marasztalta el a cikk szerzőjét, aki nem mellékesen a kft. egyik tulajdonosa. A Szivárvány 2-ben korábban szerepet vállalt egy olyan már megszűnt kft., amelyben részesedése volt Balázs Árpád volt polgármester több rokonának is. A Szivárvány-2 Kft.-nek érdekeltsége van abban a vállalkozásban is, amely a siófoki Part FM-et működteti. Ez a rádió a választási kampány során szintén a Fideszt és Balázs Árpádot segítette; a tulajdonos Echo Penisola Kft. 2013 végén és 2014 nyarán egy-egy közel 25 millió forintos reklámszerződést kötött a Balaton-parti Kft.-vel. (Utóbbi megbízás azért született, hogy az Echo Penisola reklámozza a strandokat és a nyári szezont.)

A Balaton-parti Kft.-nek fizetnie kellett azért is, hogy bannert helyezhessen el a város turisztikai honlapján. A weboldalt üzemeltető ­Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület több mint 2,5 millió forintot kapott azért, hogy 5 hónapra elhelyezze az önkormányzati cég által kért bannert az online felületén. Vagyis havi félmillió ütötte az egyesület markát, holott az általuk üzemeltetett siofokportal.com oldal médiaajánlatában az egyesületi tagoknak kínált legdrágább banner ára is bruttó 317 ezer forint. A jelentés szerint az is nehezen magyarázható, hogy egyes időszakokban a Balaton-parti Kft. miért bízott meg egy magánszemélyt, majd aztán egy céget sajtószóvivői feladatok ellátásával havi 150 ezer forintért. Az átvilágítást készítőknek azt sem sikerült megtudni, hogy miért volt olyan hónap, amikor két szóvivője is volt az önkormányzati kft.-nek.

Az is megkérdőjelezhető, hogy a Balaton-parti Kft.-nél miért fizettek ki külsős könyvvizsgálóknak milliós összegeket – csak 2014-ben több mint 3 millió forintot. A jogi szolgáltatásokért kiadott milliókat is sokallták a jelentés készítői, hiszen 2014-ben három ügy­védnek összesen 7,1 millió forintot utalt át a kft. Közülük a legtöbbet a vezérigazgató egyik személyes jó ismerősének a fia kapta, de 1,8 millió forint jutott annak a Fábián Károlynak is, akit nemrég megválasztottak a siófoki Fidesz első emberének.

Bérleti szerződés a síron túl is

Érthetetlen volt a Balaton-parti Kft. bérleti szerződéskötési gyakorlata is: a jelentés szerint nem igazolható, hogy egyes árusok miért bérelhettek másoknál sokkal olcsóbban üzleteket, vendéglátói és kereskedelmi tevékenységeket szolgáló ingatlanokat. Találtak olyan bérleti szerződést, amely 2027-ig vagy éppen 2042-ig szól, de olyan megállapodás is előkerült, amelyet 99 (!) évre kötött a Balaton-parti Kft. és egy éttermet üzemeltető vállalkozás. Utóbbi tulajdonosa információink szerint a volt polgármester egyik közeli ismerőse, aki 2111. április 30-ig bérelhet egy 480 négyzetméteres önkormányzati ingatlant mindössze havi 17 ezer forintért, ahol éttermet üzemeltet, és az épület előtti teraszos részt bérli a városi cégtől. Ez a hely a város egyik legforgalmasabb részén található, ahol a sokkal kisebb kinti, éttermi teraszként használt önkormányzati területekért főszezonban havi több százezer forintot is elkérnek. Ez a gyakorlat az átvilágítás szerint jogszerűtlennek minősíthető, ugyanis a túlzott bérleti idő és a nagyon alacsony bérleti díj ­miatt vagyoni hátrány éri a Balaton-parti Kft.-t.

A siófoki Fidesz a jelentésről változatlanul azt hajtogatja, hogy a vizsgálat „egyoldalú, ­hiányos, és a készítők szándéka és elfogulatlansága is megkérdőjelezhető”. Pedig Baráth István, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője a jelentésben foglaltak nagy részével többé-kevésbé egyetértett, és megjegyezte, hogy ő is úgy véli, túlzott volt a társaság reklámtevékenysége, ám azok jelentős részét önkormányzati kérésre teljesítették. Ennek ellenére Szajcz Adrián Fidesz-frakcióvezető szerint az lenne a legjobb, ha az Állami Számvevőszék vizsgálná át a Balaton-parti Kft.-t is. A gond csak az, hogy Lengyel Róbert megkeresésére az ÁSZ nem tudta megmondani, hogy mikor tudná elvégezni az ellenőrzést.

A fideszes önkormányzati képviselő azt is megjegyezte, hogy a Balaton-parti Kft. felügyelőbizottsága a vizsgálati anyag alapján elfogadott egy intézkedési tervet és egy jogi állásfoglalást is, illetve a könyvvizsgálói véleményt személyesen juttatta el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályára, hogy ezzel is segítsék a nyomozást. Arról nem szólt Szajcz Adrián, hogy kinek a jelentését küldték el a hatóságnak; hiszen van a Balaton-parti Kft.-nek is saját könyvvizsgálói állásfoglalása. A siófoki Fidesz mindenesetre közölte, hogy az „önkormányzati cégek objektív, független és magas szakmai színvonalú átvilágításával teljes mértékben egyetértünk, és azt szükségesnek tartjuk”.

A szerencsés nyertesek

A jelentésben előkerül több olyan vállalkozás neve, amely jelenlegi fideszes vagy Fidesz-közeli politikus érdekeltségeihez köthető. A kormánypárt színeiben testületi tag Ujvári István Tamás és az elvileg független, de általában a Fidesszel együtt szavazó Nagy Sándor Tamásné lánya is tulajdonos abban a cégben, amely szerződésben áll a Balaton-parti Kft.-vel. A 2013-ban 61 millió, míg 2014-ben 52 millió forintos árbevételt produkáló Sió-Csarnok Kft. bérli az önkormányzati kft.-től a siófoki Gamászai strandot és a belvárosban található vásárcsarnokot. Mindkét szerződés 2032-ig szól, utóbbinál az évi nagyjából 10 millió forintos bérleti díj mint­egy 30 százalékát fizeti ki a Sió-Csarnok, a többiért cserébe fejleszti az épületet. A fejlesztés a jelentés készítői szerint nem történt meg teljesen, így javasolták a beszámítási jog kizárását. Úgy tudjuk, hogy a kft. vállalásai között szerepelt a vásárcsarnok újrafestése is, de ennek csak akkor láttak neki, amikor kiderült, hogy nyilvánosságra hozzák a Balaton-parti Kft. átvilágításáról szóló dokumentumot. A Sió-Csarnok a fentieken felül több siófoki zöldterület és park fenntartására is szerződött az önkormányzattal a helyi NHSZ Kertfok Kft.-vel közösen, a megállapodások összértéke majdnem eléri a 100 millió forintot. Az NHSZ Kertfok 25 százalékban a siófoki székhelyű NHSZ Zöldfok Zrt. tulajdona; utóbbi felügyelőbizottságában fideszes képviselőként ott ül a Sió-Csarnok egyik tulajdonosa, Ujvári István Tamás is.

A Fideszhez húzó független alpolgármester, Hamvas Péter volt cége, a Holiday & Travel Service Kft. korábban a Balaton-parti Kft.-től néhány utcában parkolót bérelhetett a város frekventált területein, majd azokat saját maga üzemeltethette. Hamvas 2011-ben elvileg túladott a kft.-n; az új tulajdonos egy 77 éves szigetvári férfi lett, ám a cég székhelye 2013 márciusában újra az alpolgármester lakóhelyére lett bejegyezve.

Figyelmébe ajánljuk