Sportfogadás: Nagy ruha előtt (Magyarország–Portugália)

  • SF Főosztály
  • 2016. június 22.

Kispálya

Mind sportszakmai, mind lélektani, mind magyarságtani szempontból vizsgálva a mai esélyeket, egyértelmű: nagyon kikapunk.

Egy dologban eddig vitán felül igazunk volt: mégpedig abban, hogy „válogatott szinten kirívóan béna” játékosoknak neveztük az egyénileg amúgy kiváló portugál labdarúgókat. Van ilyen – például a legnagyobb európai klubokban brillírozó afrikaiak többsége mintha elfelejtene focizni nemzeti csapatában –, a fene tudja, mi az oka. Ezzel együtt a nagy sportkommentátorokkal egyetértve úgy véljük, egyszer ki kell jönnie a lépésnek, és ennek az ideje most jött el az izlandiak, majd az osztrákok ellen majdnem folyamatosan támadó és kapura (vagy inkább fölé-mellé) lövöldöző luzitánoknak. Ez a sportszakmai szempont.

A torna előtt bel- és külföldön egyaránt lesajnált magyar válogatott nagysága előtt az elmúlt hét napban leborult a nemzet és a fél világ. Továbbá annak tudatában lép ma pályára a nemzeti tizenegy, hogy a korábban csak titkon áhított nyolcaddöntőbe jutás már biztosan megvan. Az ezzel járó megnyugvás hajlamossá tesz mindenkit a pillanatnyi kiengedésre, ha csak tudat alatt is. Ráadásul a magyar mindig is hajlamos a könnyebb megoldások keresésére, és ez a sportban a számolgatásokban nyilvánul meg. Mi lenne a jobb? Ha az angolokkal, a horvátokkal vagy a belga–svéd–ír trió valamelyikével küzdenénk meg a negyeddöntőért? Győzzünk, remizzünk, vagy szívjunk? (Utóbbit természetesen szigorúan stratégiai megfontolásból.) Ezek tehát a mai sportfogadás lélektani, és részben magyarságtani szempontjai.

Mindezen összetevők eredőjeként ma többgólos portugál sikert jósolunk, tippünk tehát:

Magyarország–Portugália (2-0) 2 (vagyis Portugália minimum háromgólos győzelmet arat, a megtett tét jellemzően 4,6-szorosáért)

Mielőtt drága Olvasóink emiatt egy emberként küldenének el minket a búsba, és mielőtt a békemenet nemzetárulást kiáltva békés összejövetelt szervezne szerkesztőségünk elé, nyomatékosan felhívnánk mindannyiuk szíves figyelmét az alábbi sportfogadás-szakmai tapasztalatra: általában pocsékok a tippjeink. Jelen tippünk továbbá éppen hogy mélymagyarságunk bizonyítéka, amennyiben abban a honfiúi lélek számára oly vonzó kincstári pesszimizmus és rendíthetetlen kudarcorientáltság nyilvánul meg.

Önök viszont lépjenek ki az ördögi körből, és ne búsongjanak velünk, hanem fogadjanak Magyarországra!

Frissítés: Ismét igazunk lett, pocsék tippelők vagyunk. Reméljük, komolyan vették figyelmeztetésünket, és ellenünk fogadtak, mert akkor most kétszeresen örülhetnek: egyrészt annak, hogy nem kapott ki a csapat, másrészt a nyertes szelvényüknek. Számíthatnak ránk, tuti bukó tippjeinkkel a továbbiakban is eligazítjuk Önöket!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.