A Halott Könyvtár

KOmplett

Izgalmas projektbe csöppentem megint, a Halott Könyvtár – könyvek olvasatlanul címűbe. Az egész voltaképpen egy több mint 5000 kötetes könyvinstalláció, videókkal megspékelve. Ezeken a felvételeken a felkért alanyok (közöttük én) beszélnek az úgynevezett Halott Könyvtár könyveihez, meg úgy általában a könyvekhez, könyvtárakhoz kapcsolódó viszonyukról.

Olyan könyvekről van itt szó, amik 1945 után magyar nyelven jelentek meg, és 1989 óta senki, de senki nem kölcsönzött ki. Amikor megkaptam a hosszú listát, elsőre megborzongtam: hát igen, vannak olyan szerzők és művek, amik jogosan lelték meg helyüket a feledésben… Ám mellettük ott van jó pár igazán remek munka, amik mind a mai napig érdekesek lehetnek. Aki elmegy erre a kiállításra, a polcokon megtalálja ezeket, belelapozhat, és elmerenghet azon: miért éppen ez a szerző, ez a verseskötet, szakkönyv vagy album nem érdekelt senkit a szerzőjén kívül…

(Hogy mi is az az OSA, célszerűbbnek látszott a honlapjukról kipattintani, íme: „Az OSA Archívum a budapesti Közép-európai Egyetemen működő kutatási és kulturális intézmény, a közelmúlt és a jelenkor világtörténelmének egyik legjelentősebb sajtóarchívuma és audiovizuális gyűjteménye. Fontos kutatóhely mindazon történészek, jogászok, szociológusok, gazdaság- és társadalomkutatók, ökológusok, emberi jogokkal foglalkozó kutatók és egyetemi hallgatók számára, akiket a jelenben is nyomon követhető jelenségek, fejlemények közvetlen történeti előzménye, a máig ható folyamatok előtörténete is foglalkoztat.”)

A kötetek lapozgatása közben elfoghat minket a teljes reménytelenség érzése is: hogy hát a szerzők minek írnak ennyit, minek jelenik meg ennyi könyv, ha nincsen közönsége?! Ez alkotóként külön nyomasztó, főképp akkor, ha célunk a halhatatlanság… (Szerencsére én ilyen illúziókba nem ringatom magam.) Olvasóként pedig azért nyomaszthat az egész, mert látjuk, mennyi mindennek kéne még beleférnie az életünkbe, holott így is alig-alig akad időnk olvasni. Borzalmas.

A videók a polcok között vannak elhelyezve, úgy nézhetjük meg őket, mintha csak egy olvasósarokba kucorodnánk. A mellékelt felvételen én beszélek. Hosszúnak tűnik első blikkre, de még én magam is élveztem. Jó kis könyveket választottam, és jó volt az alapfelvetés is. Néha át kell gondoljuk a viszonyunkat kedvenc szerzőinkkel (én ugye most folyamatosan ezt teszem itt a blogon péntekenként), és fontos, hogy egymásnak is ajánlgassunk műveket, mert ebben a hatalmas kavalkádban olyan könnyű elveszni, és ki tudja, egy-egy mű mivel ajándékozhat meg minket…

http://www.osaarchivum.org/index.php?option=com_hwdvideoshare&task=viewvideo&Itemid=66&video_id=347&lang=hu

A kiállítás megtekinthető 2012. április 22-ig, hétfő kivételével mindennap 10 és 18 óra között, a belépés ingyenes.

Centrális Galéria
1051 Budapest, Arany János utca 32.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.