52/10. Sven Regener

KOmplett

Már megint egy olyan szerző, aki érthetetlen módon nem lett mérhetetlenül népszerű nálunk. Csak szűk körben éltetik nálunk a hazájában ünnepelt szerzőt, és eddig egyetlen regényét jelentették csak meg magyarul, a Berlin Bluest. Persze Sven – szerintem – nem csupán mint író érdekes.

Alapvetően zenész ő, és fantasztikus férfi. Régebben – úgy 2004–2005 tájékán – még igen gyakran jártam lemezboltokba és hallgattam bele a CD-kbe, hogy csak úgy, első megtetszésre válasszam ki azt, ami érdekel. Így találtam rá egy kis zenei antikváriumban a Friedrichstrassén (azóta már bezárt) egy csomó Element of Crime-albumra. Biztosra mentem, először egy best of-ot szereztem be. Szív volt a borítóján, ez már közel állt giccsre szívesen hajló szívemhez, és az énekesnek olyan bús hangja volt, hogy abba bele kellett bolondulni. Két hétig más se szólt nálam aztán, majd az összes addigi lemezüket beszereztem. Mert nemcsak a zene volt elképesztő, hanem maga az énekes, Sven lobbantott lángra. Azok a dalszövegek!

Több mint két évig éltem a bűvöletükben, a német címmel ellátott verseim többnyire Element of Crime-dalszövegekből vett kiemelések. (A bejegyzés aktualitása, hogy épp most, márciusban játszotta századjára a Budapesti Kamaraszínház a könyvből készült színdarabot, aminek a dalbetéteit én magyarítottam. Azért nem írok fordítást, mert alaposan át kellett írni a szövegeket, vitt a zene is, de azért valami köze van az eredetihez.) Maga a Berlin Blues éppen a berlini fal leomlásának idején játszódik. Frank Lehmann (aki, mivel rögvest harminc lesz, immár Lehmann úrnak szólíttatik) téblábol Nyugat-Berlinben, a fal tőszomszédságában. Csapos egy haverja kocsmájában, kívülről nézve menthetetlenül haszontalan életet él. (Mindig imádtam az ilyen figurákat.) Aztán ezekbe a folyton-folyvást egyforma napokba berobban a szerelem, és a politika. (A regényből nagyszerű film is készült, nálunk sajnos nem mutatták be.) A könyvnek eddig – úgy tudom – két folytatása is megjelent, bár azok sikere az elsőéhez nem mérhetőek. Én ugyan nekifutottam a Neue Vahr Südnek is, de nem találtam olyan sodrónak és könnyednek, mint az első részt. Valószínűleg a többi olvasó sem, mert a folytatásokból már nem lett nemzetközi szenzáció.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kép 2004-ben készült, a charlottenburgi kastély parkjában, véletlenül, azért ilyen remek a minősége. A másik Nagymesternő és én elég levedletten nézünk ki rajta, alaposan fel vagyunk rüffedve, és megvan a világról a véleményünk. De a kedvünk mindennek ellenére kirobbanó. Akkoriban gyakran játszottuk azt, hogy kirollereztünk a parkba, és lefeküdtünk úgy, mintha elájultunk volna. Általában csinos férfiak jöttek oda keltegetni minket. Eleinte mi játszottuk az eszméletlent, majd a legváratlanabb pillanatban felugrottunk, a rollerra pattantunk, és a képen látható kézmozdulattal nevettünk áldozatunkra. Mi ezt nagyon viccesnek tartottuk…

Persze mindehhez hozzátartozik, hogy Berlinben lenni (hosszabban időzni) tényleg egy fura lelkiállapottal párosul. Egy mindig változó, ám mindig erős érzéssel. És ennek a hangulatnak szép lenyomata a Berlin Blues. Hallgassunk hozzá aláfestésként Element of Crime-ot, és néha nézzünk rá Sven szép kis arcára. A hatás garantált.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.