„Az Orbán-kormány nem szereti, ha bárki zavarja lopás közben” – A Fidesz elutasította az uniós ügyészség felállítását

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. október 5.

Külpol

A magyar kormány már korábban kijelentette, hogy ők jól megvannak az Európai Ügyészség nélkül.

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta csütörtökön a határokon átnyúló korrupciós és csalási bűnesetek felgöngyölítését végző Európai Ügyészség (EPPO) létrehozását. Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az Európai Ügyészség bizonyos feltételek mellett jogosult lesz nyomozások és vádhatósági eljárások lefolytatására az uniós strukturális alapokat érintő csalások és áfacsalások, valamint az unió pénzügyi érdekeit sértő egyéb bűncselekmények esetében, „hozzájárulva ezzel az uniós költségvetés megerősítéséhez és hatékonyabb védelméhez”.

Az uniós csalások elleni küzdelem érdekében az Európai Ügyészség egyesíteni fogja az európai és a nemzeti szintű bűnüldözési erőfeszítéseket. Ki fogja egészíteni az unió csalás elleni hivatala, az OLAF és az uniós ügyészségi együttműködési szervezet, az Eurojust munkáját, mert ez utóbbiak egyéni büntetőügyekben nem jogosultak nyomozás vagy vádhatósági eljárás lefolytatására. Noha hatásköre a részt vevő tagállamokra korlátozódik, az ügyészség együtt fog működni a részt nem vevő többi uniós tagállammal is.

Az Európai Ügyészség leghamarabb a rendelet hatálybalépésétől számított három év elteltével kezdheti meg a működését. Az uniós hivatal székhelye Luxembourgban lesz.

Kimaradunk

Eddig 20 EU-tagállam csatlakozott, illetve jelezte csatlakozási szándékát az úgynevezett megerősített együttműködéshez. Magyarország nem vesz részt az együttműködésben, a kormány álláspontja szerint jelenleg is vannak olyan intézmények – például az uniós ügyészségi együttműködési szervezet (Eurojust) vagy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) –, amelyek eljárnak az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben, s egy új intézmény létrehozása e jól működő szervezetek meggyengítésével járna.

Persze ez csak mellébeszélés, hiszen például az OLAF-nak alig van hatásköre, amit a Fidesz-kormány is nagyon jól tud, csak a jobboldalnak nagyon nem jönne jól, ha uniós szinten a jelenleginél sokkal hatékonyabban ki tudnák vizsgálni a hazánkba érkező EU-s források felhasználását, és szankcionálni is tudnának.

Ugorhat az uniós támogatás?

Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője még az Európai Ügyészség felállításáról szóló vita kapcsán azt közölte, hogy szerinte ne juthasson uniós forrásokhoz egy tagállam, ha nem teszi lehetővé az elköltésük független, hatékony ellenőrzését. „Máskülönben az EU-s pénzek az oligarchákat gyarapítják, a mindent elöntő korrupció pedig olyan közhangulatot teremt a donor országokban, hogy kihátrálhatnak a kohéziós politika finanszírozása mögül. Mindkettő nekünk, magyaroknak fog fájni” – hangsúlyozta a Párbeszéd európai parlamenti képviselője.

Az Index szerint a vitában többen is felvetették, hogy az ügyészségi részvételt össze kellene kapcsolni az uniós támogatásokkal. Köztük volt Ingeborg Grässle, az EP költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke, aki nemrég járt Magyarországon, ő vezette azt a csoportot, amely meglátogatta egyebek közt az uniós forrásból épült felcsúti kisvasutat, és ezen a magyar kormány totálisan kiakadt.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a szavazás után Facebook-oldalán azt írta: „Az Orbán-kormány nem szereti, ha bárki zavarja lopás közben, ezért utasítja el az uniós vádhatóságot.” Majd megjegyezte, hogy Szájer József, a néppárti frakció fideszes alelnöke, miután a jobboldali képviselőcsoportnak azt mutatta, hogy a frakció támogatja a jelentést, több fideszeshez hasonlóan végül tartózkodott.

Nyomozás kizárva

Az eredeti elképzeléshez képest szerényebb hatáskörökkel állhat fel az Európai Ügyészség, de Magyarország így is kivonná magát a hatálya alól. Brüsszelből az uniós támogatások megvonásával fenyegetik a kormányt.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."