Krusovszky Dénes: 400 csapás – Az állami íróakadémia újabb millióiról

szerző
Krusovszky Dénes
publikálva
2016. dec. 23., 08:12
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ennyi pénzzel át lehet rajzolni a teljes irodalmi tájképet.

Még egy év sem telt el azóta, hogy kipattant a botrány: az Orbán János Dénes ötletén alapuló és Szőcs Géza segedelmével a megfelelő ajtókon kopogtató íróakadémia-tervezet minden más hasonló szervezet és intézmény (elsősorban is a JAK és a FISZ) költségvetésének sokszorosával, százötvenmillióval kistafírungozva kezdi meg működését. Most ismét van minek örülni: a Magyar Közlöny december 20-i számában olvasható, hogy a kormány a „civil és egyéb szervezetek támogatása” címszó alatt nem csak Schmidt Mária Kertész Imre Központjára költ egymilliárd forintot, de az Orbán-féle „Kárpát-medencei Tehetséggondozó NKft. Előretolt Helyőrség Íróakadémia” (sic!) programjára is ad négyszázmilliót.

Ha már így alakult, nézzük meg kicsit,

hogy mi is volt az a jól végzett munka, aminek gyümölcsét az akadémia vezetősége hamarosan leszüretelheti. Orbán a februári vita során, azon túl, hogy sok konkrétumot nem mondott (visszatérő fordulata volt, hogy bizonyos dolgokról nem beszélhet, mert titoktartás vagy micsoda köti), néhány alapvető vállalást tett azért. Kitűzte például azt a célt, hogy egyfelől presztízsszerzőkkel adnak súlyt az év elején még szintén titkos oktatói gárdának, másrészt pedig arra fognak törekedni, hogy ne legyenek túlsúlyban az Orbán vezette Előretolt Helyőrséghez köthető írók. Ezen felül pedig a legrangosabb kiadókkal tárgyalnak saját könyvsorozatuk beindításáról. Hogy mi vált valósággá mindebből? Először is olyan oktatói névsor jött össze, melyben az öt író közül négy volt „helyőrséges” név, és mind az öten a Magyar Idők szerzői, viszont egyikük sem sorolható a kortárs irodalom élvonalába. Könyvek nem jelentek meg, de még egy árva antológia sem, a legrangosabb kiadókat pedig egyelőre nem sikerült korrumpálni.

Kétségtelen, hogy mindeközben (mármint a 150 millió és a 400 millió között) lezajlott egy pályázat, melynek során kiválasztották a mentorokat (ez a 14 ember havi 150–250 ezer forintot kap), illetve a diákokat (ez a 22 ember havi 40–100 ezer forintot kap). Az ő részvételükkel beindult az oktatás, amiről megint csak nem sok minden tudható, de azért egy érdekes anomáliára felfigyelhetünk: többször elhangzott, hogy a kiválasztott diákokkal a műhelymunka már májusban megindult, miközben a nyertesek névsora csak június 6-án derült ki hivatalosan. Persze, mi a hatékony működés, ha nem ez?

A tavaszi vagy mikori eredményes foglalkozások után (melyeknek a KMTG belvárosi tanterme adott helyet) az akadémia nyári tábort is rendezett a felsőörsi Malomvölgy Oktatási és Szabadidő Központban augusztus 15-e és 17-e között. Ez a tábor is meglehetősen szerényen élt a sajtó- és egyéb nyilvánosság eszközeivel, zártkörű volt, és ha jól vettük észre, egyedül a KMTG-hez ezer (de legalább két-három erős) szálon kötődő Irodalmi Jelen írt róla beszámolót (A tábor, ahol büntetik a ragrímeket).

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tehát lényegében úgy tapsolt el százötvenmilliót,

hogy a legkevésbé sem akart mindennek visszhangot keríteni. Azért érdemes ezen egy kicsit rugózni, mert mindeközben az ezen összeg töredékéből működő két fiatal irodalmi szervezet mindent megtesz, hogy láthatóvá váljék, hogy szerzőinek és programjaiknak minél nagyobb publicitást adjon, hogy működése átlátható, sőt feltűnő legyen. Teszik ezt erős szembeszélben, sokszor lehetetlen körülmények között is sikeresen, elég csak könyvsorozataikra, az ahhoz kapcsolódó kreatív bemutatókra vagy nyári rendezvényeikre gondolni. Mert mi tesz jobbat a fiatal irodalomnak, a pályakezdő szerzőknek: egy titokzatos belvárosi tantermekbe szoruló íróiskola zártkörű nyári táborral, vagy a létező, színes és változatos kortárs kulturális szcénába beleilleszkedő működés?

Orbán János Dénes az év eleji vita során ígért fűt-fát, nagy neveket, jó kiadókat, igényes kiadványokat, látványos programokat, országos turnét, és ami még eszébe jutott, bármit. Most ott tartunk, hogy azt se lehet tudni, az akadémiát eszik-e vagy isszák, se turnéjuk nem volt, se kiadványuk, egyetlen folyóiratblokkjuk jött ki a decemberi Magyar Naplóban. Egészen úgy működik az akadémia oktatáspolitikája is, mint a pénzügyei: jobb, ha senki nem lát bele, jobb, ha senki nem nyilatkozik róla, aki pedig kérdezni mer, az akadékoskodó agent provocateur, semmi más.

Terem a babér (Balog Zoltán és Orbán János Dénes)

Terem a babér (Balog Zoltán és Orbán János Dénes)

Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Mindezt azért érdemes kihangsúlyozni még egyszer, mert ma a fiatal irodalomra, vagy ha tetszik a magyar irodalom utánpótlására (hogy ezzel az utálatos sporthasonlattal éljünk), tehát az irodalom jövőjére semmi sincs olyan fenyegető hatással, mint az újabb négyszázmillióval megtámogatott Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. Látni kell, hogy mindazok a viták, újságcikkek, irodalmi estek, kerekasztal-beszélgetések (még ha olyan tömegek hallgatták is őket, mint márciusban az ELTE-n), amelyek a KMTG indulását követték, semmit nem értek el. Orbán íróiskolájának a működése nem lett átláthatóbb, céljait nem tisztázta, viszonya nem változott a színtér többi résztvevőjéhez, ígérgetéseiből semmi nem valósult meg, és mindez egyáltalán nem jelent gondot a kormány számára, amikor újabb támogatást ítél meg ennek a szedett-vedett társaságnak. Akkorát, amibe bele fog rokkanni a teljes magyar fiatal irodalmi struktúra. Ekkora támogatást nem hogy egy-egy szervezet, de a teljes irodalmi szféra sem látott még, és egy efféle injekció a kiegyensúlyozottság utolsó esélyét is felszámolhatja. Gondoljunk csak bele, egy ilyen összeg, ami nagyobb, mint a teljes éves irodalmi folyóirat-támogatási keret, plusz a fiatal szervezetek működési költsége, lehetőséget ad, hogy azt csináljon belőle a KMTG vezetése, amit csak akar, ellenőrzés, egyeztetés és bármiféle számonkérhetőség nélkül. S ha az összes többi szervezet soha többé nem kap támogatást, nyugodtan mondhatja a kormányzat akkor is, hogy szívén viseli a pályakezdő írók sorsát, hiszen itt van nekik a KMTG, ami mindenkit tárt karokkal és telt zsebekkel vár. A szerzőknek pedig ismét azzal a kínos kérdéssel kell szembenézniük (amiről mindenki azt remélte, ott ragadt az Aczél-érában), hogy a gerincét vagy az írói megélhetését veszíti el inkább.

K. Kabai Lóránt író és szerkesztő év közben benyújtott

közérdekű adatigénylésére az akadémia vezetése egy slendrián

és (valószínűleg jogi értelemben is) használhatatlan választ szolgáltatott, az újabb kérdésekre pedig még válaszolni is derogált nekik. Közben Szőcs Géza, aki az akadémia szülőágya mellett is ott szorgoskodott dajkaként, kitüntette Orbán János Dénest egy – a hivatalos szövegezés alapján minimális rosszmájúsággal állíthatóan – szinte az ő alakjára kitalált új díjjal (Filius Ursae). Aztán most, mint a jól megérdemelt vacsora, jön még ez a négyszázmillió is, és attól tarthatunk, hogy már nem kell sokat aludnunk az újabb bejelentésekig, amikor székházat, kutatóintézetet, vidéki nyaralót meg ki tudja még mit kap a KMTG – ad notam MMA. Mert hiába tiltakozott Orbán János Dénes év elején, amit látunk, az épp ugyanarra a dallamra jár, mint a Magyar Művészeti Akadémia és a kulturális vezetés násztánca. Létrejön a semmiből (vagy majdnem onnan) egy szűk körű érdek- és dacszövetség, ami hirtelen kap egy csomó pénzt, paripát, fegyvert, aztán még többet, és végül maga alá gyűri a teljes színtér többi szereplőjét. Vessük össze egy pillanatnyi néma csönd erejéig mondjuk azt a tényt, hogy elkészült a Hild-villa Fekete Györgyék részére, azzal, hogy a Szépírók Társasága nem tudja többé kiadni a maga szerény díjait, mert nincs miből. Aki ma azt gondolja, hogy a KMTG négyszázmilliója nem a többi, független és alulról szerveződő társaság kárára kerül Orbán János Dénes és köre kezébe így vagy úgy, az vagy a legnaivabb, vagy a legoptimistább ember széles e vidéken.

Ám a legégetőbb kérdés

mindezen túl, hogy vajon a fiatal irodalmi színtér szereplői mit tudnak ezzel a helyzettel kezdeni a következő hónapokban, mert hogy valamit muszáj lesz, az egészen biztos. Ha csak a felháborodás és a lassan csordogáló tiltakozás lesz a válasz, akkor mehet minden és mindenki a levesbe. Valami mást kell ennek a hírnek és az egész 2016-os év tanulságának jegyében lépni. Hiszen nem arról van már szó, hogy egy-egy furcsa, szabálytalan, kínos döntés ellen kellene fellépni, nem alkalmi tiltakozásra kell berendezkedni: a KMTG működése és mostani támogatása azt jelzi, hogy ez nem egy rendszerhiba, hanem maga a rendszer, és nem várható tőle, hogy „megjavuljon”, hogy „belásson” bármit, „meggondolja magát”, hiszen minden éppen így és éppen ilyennek van elképzelve benne. És azt is látjuk, hogy mint ilyen, olajozottan működik, nem zavartatja magát a kritikáktól, a fiatal irodalmi terep többi résztvevőjének elfordulásától, hiszen lassan nagyobbra nő már, mint maga a játéktér. A tiltakozás hagyományos módozatai egészen látványosan vallanak kudarcot annak a kulturális pénzosztási ámokfutásnak az árnyékában, amit Balog Zoltán, a kollégái és a holdudvaruk prezentál. Nem hozzájuk kell fordulni immár sem a tiltakozás, sem az építkezés kapcsán, ez ebből a mostani döntésből világosan látszik, hiszen a fiatal irodalmi szervezetek összes megválaszolatlan kérdésére, levelére, párbeszédkereső kísérletére ez a négyszázmillió forint a csattanós válasz.

A fiatal íróknak és az őket felelősen támogató idősebbeknek, mindazoknak a nagy neveknek, akiket Orbán János Dénes hiába környékezett meg, s azoknak is, akiket meg sem mert környékezni, a még vegetáló folyóiratoknak, a kis és nagy könyvkiadóknak, melyek a minőségi és független magyar irodalomban gondolkodnak és abból élnek, a pályakezdőknek, akik eljárnak a JAK és a FISZ rendezvényeire, és eddig azt hitték, ez az egész kultúrpolitikai melasz az ő jegyzetfüzetlapjaikra nem folyik rá, össze kell fogniuk, együtt kell gondolkodniuk, mert vélhetően ezek az utolsó pillanatok, amikor még egyáltalán beszélhetünk a nyílt irodalmi játéktér esélyéről. És most még talán nem késő megszólítani az újabb és újabb felbukkanó generációt, hogy ne „zupáljon be” (Vas István szavaival), ne adja be a derekát egy ilyen elfuserált helyzetben, mert akármekkora összeget kínálnak is, nem éri meg.

szerző
Krusovszky Dénes
publikálva
2016. dec. 23., 08:12
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 Valakicske
    Valakicske
    2016. december 23., péntek 17:04
    Azért nem kell olvasót is venniük, mert mindegy. Nem olvasnak. Sem ők, sem azok, akiknek (elméletileg) írnak .... a sok zagyvaságot csak kiadni fontos - lsd. Kergényi és az ő különféle könyvsorozatai - mert abból lehet lopni, de olvasni ember nem fogja őket soha.

    Orbán legnagyobb frusztrációja 18 éves kora óta (mikor szembesült vele) az, hogy nem olvasott eleget, nem olvasott minőséget. Mikor rájött, hogy nem tudja bepótolni, akkor állt rá erre az "antikultúrára" és gyűjtötte maga köré a kvázi írástudatlan söpredéket.
    Köztük ő a király - még úgy is, ahogy jelenleg létezik.
  2. 1 Cheyenne
    Cheyenne
    2016. december 23., péntek 10:10
    Nem az a kérdés ki áll be közéjük (Kádár idejében mindenki beállt és írt jól-rosszul), hanem hogy ledznek-e jó novellák, regények, drámák, versek.
    Mert a baj az, hogy hiába van nekik pénzük, ha mérhetetlen tehetségtelenségük, közpszerű ízlésük okán képtelenek meglátni a minőséget.
    Olvasókat is kellene venniük.

    De a Békemenet legfeljebb wassalbit olvas..

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Betyárok, új nyilasok, neonácik
Pártot alapít a legszélsőjobb
Várhegyi Éva: Ekotrip
Cinkelt lakáslottó
Balaton-melléklet
Kis-Balaton, madármentés, fürdőélet
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Blog

még több cikk