Tartalom

MaNcs, XIV. évf. 43. szám, (2002.10.24.) (2002-10-24)

Egotrip

Egotrip

Végel László: Balkáni tükör

A kukázó romák felkiáltottak: "Könyvek!" De aztán kiábrándulva vették tudomásul, hogy nem szerb nyelvű könyvek kerültek elő a konténerből. Az egyikük ugyanis konyított valamit magyarul, addig méregette, hogy végül kibökte. "Román vagy magyar könyv lehet", morfondírozott. Aztán lapozgatni kezdett benne. "Inkább magyar. Itt írja, hogy Budapest." Rögtön meg is tárgyalták maguk között, hogy bizony nincs szerencséjük, hiszen a magyar könyveket már az ócskapiacon sem lehet értékesíteni, úgyhogy csak a papírgyűjtő telepre vihetik. Onnan viszont meg vékonyan csordogál a pénz. Szorgalmasan kotorásztak, s vagy száz darabot sikerült előkotorniuk.

Nádasdy Ádám: Modern Talking

Egotrip

Lady Dachbauer

A Macbeth, Shakespeare halhatatlan remeke, elsősorban a szó közepén található mássalhangzócsoport miatt érdekes. A név voltaképpen két részből álló összetétel: Mac+Beth. A Mac- előtag (mely néha csak Mc-nek van írva) eredetileg nem angol elem, hanem kelta: jelentése ´-fia´, tehát esetünkben ´Beth fia´. Az ír és skót eredetű angol nevekben máig igen gyakori, ejtése [mek] vagy [mök-]. Itt kezdődik a tragédia.

Publicisztika

Publicisztika

Vérvörös színt fest az égre a hajnal

Valamikor este fél nyolc táján a Lendvay utcában az m1 riportere mikrofonvégre kapta Kövér Lászlót, a Fidesz alelnökét. Kövér már e korai órán arról számolt be a nézőknek, hogy a "demokráciavonalra" több száz bejelentés érkezett bizonyos választási csalásokról, amiket annak rendje és módja szerint majd ki fognak vizsgálni, és ha megalapozottnak bizonyulnak, úgy megfelelő intézkedéseket foganatosítanak. A hisztérikusabb tévénézőkben eme alelnöki szókra felrémlett az áprilisi országgyűlési választásokat követő baszkódás meg a gyanú, hogy Kövér és Orbán ezúttal jó előre felkészültek arra, amivel - jogi értelemben - áprilisban tulajdonképpen elkéstek: a különféle jogorvoslati fórumokon orrba-szájba megtámadják az önkormányzati választások eredményeit. Annál is inkább, mivel a kampány utolsó heteiben maga az exminiszterelnök inszinuált előre csalást (amikor a várható "csalafintaságokról" beszélt, és óva intette a Fidesz által delegált szavazatszámlálókat a felelőtlen hugyozgatástól).

Belpol

Belpol

Alkotmánymódosítás az uniós csatlakozás előtt: Jobb csavarok és bal lépések

Miközben a kormány az ellenzékkel való egyeztetés nélkül nyújtotta be a parlamentnek az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítási javaslatát, a politikusok leginkább azon izmoznak, hogy lehet-e népszavazni március 15-én. Holott egyelőre a népszavazáshoz szükséges alaptörvény-módosítás sorsa is bizonytalan, mivela Fidesz továbbra is belpolitikai feltételeinek teljesítését követeli (a feltételek egy részét jogosnak ismerte el a kormány is). Válaszként Kovács László külügyminiszterés MSZP-elnök új választások kiírásának a lehetőségét lengette be. Pedig mindaz MSZP-nek, mind a Fidesznek tudnia kell: kétharmados támogatás híján a közjogi felkészülés megtorpanhat. Hamarosan parlamenti vitanappal és négypártiegyeztetéssel igyekeznek úrrá lenni a nehézségeken a magas felek.

Belpol

MSZP: Betakarítás

Az önkormányzati választás szocialista előretörést hozott: Magyarország térképe jórészt bepirosodott. A budapesti szervezet makacssága ellenére sem vesztette el a kormányoldal a főpolgármesteri posztot, de ami nem sikerült fővárosi, az összejött kerületi szinten: az önálló szocialista jelölt miatt Zuglónak fideszes polgármestere lett.

Belpol

SZDSZ, Demszky: Él és mozog

Az SZDSZ budapesti választási központjában csúcsra járt az öntudatos derű, hisz komoly kétség nem merülhetett fel, ha tán enyhén szorongva is, de mindenki tudta, főleg pedig hitte: Demszky Gábor negyedik alkalommal is főpolgármester marad. Legfeljebb a párt vidéki fennmaradását illetően voltak aggodalmak.

Belpol

MIÉP: Lefele a lejtőn

Hódít a világvárosjelleg, amit világosan mutat az is, hogy a MIÉP választási központját egy nagy forgalmú kínai gyorsbüfé szomszédságában rendezték be.

Belpol

Jászladány: Öt kicsi néger

Ami Jászladányban vasárnap a cigány kisebbségi önkormányzati választás ürügyén történt, az a kisebbségi önrendelkezés, a kollektív jogok lábbal tiprása. Bármennyire felháborító és botrányos is az álroma strómanok többségi szavazók általi megválasztatása, mindez nem sérti annak a kisebbségi törvénynek a betűjét, amelynek a módosítását - egyebek mellett épp az ilyen helyzetek kialakulásának veszélye miatt - a civil jogvédőktől a kisebbségi ombudsmanig sokan sürgetik hosszú évek óta - mindhiába. A törvényalkotók megbocsáthatatlan tétlenségéért most a falu többségi választói akaratának kiszolgáltatott ladányi romák fizetnek: sovány vigasz, hogy valószínűleg új fejezet is nyílik a roma emancipáció hazai történetében.

Belpol

Fidesz - MPP, Schmitt: Rövidre vágva

Unalomba fulladó vasárnap esti újságírószeánsz kerekedett a Fidesz Lendvay utcai székházában; az első számú vezető sehol, a második is csak annyi időre bukkant föl, hogy összevissza beszéljen a Demokrácia Központba befutó "több száz" telefonhívásról (csalnak a veresek, mi másról is lenne szó?). Nagyobb izgalmak Schmitt Pál Fidesz támogatású független főpolgármester-jelölt városligeti főhadiszállásán sem érték a tudósítót.

Belpol

Zsámbék: Kihozták döntetlenre

A főbb kérdésekben a zsámbékiak voltaképpen egyetértenek. Egyként állítják: az elmúlt ciklusban alig történt előrelépés, a véleménykülönbség csupán annyi, hogy mindezt kinek köszönhetik.

Belpol

Miskolc: Hajrá, Diósgyőr! Hajrá, miskolciak!

Mivel a tények nem igazolják, hogy Miskolc az ufók által legszívesebben látogatott város az európai régióban, kénytelen vagyok arra gondolni, hogy a legutóbbi rovancsolásnál hiányzó, mintegy 50 000 ember egész egyszerűen lelépett a városból, még az operafesztivál sem bírta maradásra őket. Ezzel a húzással Miskolc a harmadik helyre szorult vissza népességét tekintve a legnagyobb városok közötti versenyben Budapest és Debrecen mögött.

Belpol

Debrecen: Lajos Forever

Aki meglepődött, az elmúlt négy évben nem jutott keleti irányban Hajdúszoboszlónál tovább. Debrecenben most vasárnap nem történt semmi rendkívüli, semmi váratlan vagy különös. Mint a Loki-Békéscsaba-meccsen: papírforma-eredmény született, csak itt a gólarány csöppet kedvezőbb, mert nem hagytak ki két büntetőt és számos helyzetet. A győzelem - tegyük hozzá - az ellenfél állapotát látva ilyen arányban is reális és megérdemelt: a 29 egyéni győzelem megvolt séróból, különösebb erőfeszítések nélkül is, de ha száz körzet van, a hatalmon levők azokat is megnyerik. Mitől ne nyerték volna meg, kérdezem. Egy, a kétségtelen sikerekre méltán büszke, önbizalomtól duzzadó, saját hetilappal, városi tévével, erős gazdasági és egyetemi háttérrel rendelkező, valamint az elvárást túllihegő, nagy hatalmú lakájhaddal körülvett helyi Fidesz állt szemben egy szánalmas és szervezetlen, önhibáján kívül a legcsekélyebb infrastruktúrával sem bíró, alultáplált ellenzékkel, mely "odaföntről" sem kapott kellő muníciót, támogatást - a budapesti központok az erőviszonyokat látva eleve föladták a várost, nem vitás. Ezt a döntést a helyben élő baloldali szavazók tízezrei utólag is szívből köszönik.

Belpol

Újabb fejlemények a Globex-ügyben: Kísért a múlt

A Globex Holding Deutschland AG megbízásából a társaság német ügyvédjea Postabanknak 10 milliárd 487 millió forintos fizetési felszólítást, az ORFK-nak pedig büntetésfeljelentést nyújtott át. (A Globex-ügy előzményeiről lásd: Oroszlánvész, MaNcs, 1999. január 21., illetve Lökéshullámok, MaNcs, 1999. március 18.) A feljelentés szerint "ismeretlen tettesek" 1998 novemberében jogcím nékül birtokukba vették, majd a Postabankba "forgatták" a Hotel Rózsadomb Szállodai Rt. teljes részvénycsomagját,

Külpol

Külpol

Cyber hírek

E-szemét Az Európai Unió parlamentje és tagállamai kompromisszumos megállapodásra jutottak az elektronikai hulladék újrahasznosítása ügyében. Eszerint 2005-től kezdve a gyártóknak vissza kell venniük a számítógépeket, hűtőszekrényeket és más elektromos eszközöket.

Külpol

Kulturális hírek

N. Kósa Judit, a Népszabadság újságírója, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Sztevanovity Zorán zenész, Markó Iván táncművész és a Magyar Fotográfusok Háza munkatársai nyerték el a fővárosi Pro Cultura Urbis Közalapítvány idei díját.n DJ KRUSH Első ízben szerepelt hazánkban dj Krush: az elektronikus zene legnagyobb japán sztárja a Jazz Turbulence szervezésében a Planetáriumban mutatta be tudását (pályaképéről bővebben a múlt heti Narancsban).n GARCÍA MÁRQUEZ MEMOÁRJA Megjelent Gabriel García Márquez három kötetre tervezett memoárjának első része, a Vivir Para Contarla (Azért élek, hogy elmeséljem): a Mexikóban élő 75 éves író 579 oldalas műve napok alatt megdöntötte szülőhazája, Kolumbia könyvpiaci rekordjait - kelendőbb, mint a Száz év magány volt annak idején.

Könyv
Zene

Zene

Színház: Revü (A Mágnás Miska az Operettben)

Ahíres jelenetben, amikor a lovászfiú és a mosogatólány frakkban és báli ruhában, de immáron lelepleződve belevágnak a Cintányéros, cudar világba, köröttük állnak a leesett állú, elképedt, virtigli arisztokraták - és az összes háton felállt a szőr. Fenyegető, tragikus, nagy pillanat volt, az igazságé. A cselédség elégtételt vett. Ezt a Mágnás Miskát Kaposváron láttam, és Mohácsi János rendezte.

Film

Film

"Minden visszaáll" (Orszáczky "Jackie" Miklós)

Magyar Narancs: Egy évvel ezelőtt láttalak utoljára, az egyetlen koncertre újra összeálló Syriusszal. Rád hogyan hatott az a koncert - úgy a ráhangolódást, mint magát az eseményt, illetve a fogadtatását tekintve?

Tranzit

Tranzit

Hűvösvölgy, Nagyrét: Manyi néni és a Textiles Márti

Túlzás lenne azt állítani, hogy megerőltető. Az 56-os villamos végállomásától indulva legfeljebb ötszáz métert kell az enyhe emelkedőn gyalogolnunk, és máris a kiszemelt célpontnál vagyunk. Mivel ez a levezetőnek sem igazán nevezhető fél kilométer az Országos Kéktúra része, lehetnének akár illúzióink is.

Tudomány

Tudomány

Internetes csalások: A nigériai kapcsolat

Szeretne ön pár millió dollár tíz-huszonöt százalékával gazdagabb lenni? Persze, hogy szeretne. Az elektronikus levélben kapott titkos, ám kecsegtető ajánlat szerint ehhez mindössze egy kis pénzmozgatásban kell szerepet vállalnia, baráti segítség gyanánt egy nemrég elhalt nigériai tábornok özvegye (esetleg a kongói elnök öccsének ügyvédje) részére. Az internetes csalások közül a "nigériai ajánlatként" elhíresült átverés terjed a leggyorsabban. Magyar áldozatról egyelőre nem tudnak az illetékesek.