| ||
Magyar Narancs: Szexjelenettel indít a film…
Szamosi Zsófia: Tudtam, hogy mire vállalkozom, a forgatókönyvben is így szerepelt már. Behatol a kamera a bérház ablakán, bent pedig szenvedélyes ágyjelenet dúl, egyelőre még nem tudjuk, ki ez a nő és ki ez a férfi. Színész vagyok, egy szexjelenetet is el kell tudnom játszani. Ízléstelenségre vagy öncélú magamutogatásra sosem vállalkoznék, de itt szó sem volt ilyesmiről.
MN: Egy színésziskolában tanítasz: meg lehet tanítani a szenvedélyes ágyjelenet technikáját?
SZZS: Kényelmetlen helyzet, ezen mindenkinek a maga módján kell átlendülnie. A stáb jelenléte sem teszi könnyebbé az oldódást. Hiába áll ott a ruhás egy köpennyel, köpenytől köpenyig kiszolgáltatott az ember. Ezt kell valahogy leküzdeni. Szerencsére nem az első napon, hanem a forgatás legvégén került sor az ágyra. Nem hiszem, hogy ez tanítható lenne iskolában, ráadásul az én tanítványaim még kezdők. Egyelőre alapvető helyzetgyakorlatokkal próbálkozunk.
| ||
MN: Szigorú tanár vagy?
SZZS: Inkább megengedő típus.
MN: Gyakran hallani színészektől, hogy a főiskolán mennyire összetörték őket a tanáraik.
SZZS: Van egy olyan életkor, amikor nem kell, hogy az embert összetörjék, összetörik magától is. Engem sem kellett, megtettem magamtól. Arról szólt minden napom, hogy zokogok egy nagyot az öltözőben. Mindennapos program volt. Arra is emlékszem, melyik asztalnál. Sokáig tartott, míg összeraktam magam. De ebben már senki sem segít, ez magánügy.
MN: Mikorra lettél jóban magaddal?
SZZS: Az egy fontos lépés volt, amikor eljöttem a Vígszínházból, és csatlakoztam a Pintér Béla és Társulatához. Ez akkor még – a nagy kőszínházból egy független társulathoz átmenni – kockázatot jelentett. Ma már nagyobb az átjárás, és a társulat is befutott. Sokat tanultam Bélától – mondom most ezt úgy, hogy lehet, a jövőben elválnak az útjaink. Szeretnék új dolgokat kipróbálni, új ingerekre van szükségem.
| ||
MN: Most épp Görögországban játszottátok a Titkainkat. Külföldön máshol nevet vagy szisszen fel a közönség?
SZZS: Többnyire csak akkor, ha késik a felirat. Olaszországban azonban minden poén puhára esett, fogalmam sincs, milyen kulturális különbség lehetett az oka. Talán a nyár és a meleg. Németországban viszont mindig jól veszik az előadásainkat. Ha megszoktad, hogy a közönség hol és hogy reagál, és egyszer csak elmarad a hatás, az olyan, mintha hiba támadt volna a gépezetben. Ilyenkor kitör egy kis pánik: lehet, hogy kifelejtettem volna egy szövegrészt?
MN: Kollégád, Thuróczy Szabolcs mesélte, hogy a Tündöklő középszer egyik előadásában úgy elvágta a kezét a palacsintasütővel, hogy Pintér Béla rímekbe szedve parancsolta le a színpadról, merthogy addig is rímekben beszéltek a darabban. Kerültél már hasonló, színpadi vészhelyzetbe?
SZZS: Ilyen véres helyzetem nem volt. Olyan viszont igen, hogy hullát kellett játszanom a Kaisers TV, Ungarnban, és a kínok kínját éltem át, mert rettenetesen náthás voltam, és hát egy hulla nem köhöghet. Közel tíz percig fuldokoltam némán színpadi hullaként. De a fejemre például még nem esett semmi, ez is valami. Igaz, tavaly nyáron egy műlovarnőt alakítottam egy vizsgafilmben, az elég kalandos volt. Felvétel előtt a pusztában gyakoroltam, de szegény ló az aggregátortól megrémült, és vágtára váltott. Szőrén ültem meg, nyereg nélkül, nem voltam abban a helyzetben, hogy megállítsam. Kis híján kifutottunk a pusztából. De mindent a művészetért. Kapaszkodtam, imádkoztam az életemért, és végül megálltunk.
| ||
MN: A főhős barátnőjét játszod Az éjszakám a nappalodban, és a főhős barátnőjét játszod a Titkainkban is, de Hoffmann Rózsaként csak az utóbbiban vagy látható.
SZZS: Az a nő, aki olyannyira hasonlít a Titkainkban Hoffmann Rózsára, inkább csak egy utalás: mindenki érti, kiről van szó, akár ő is lehetne, de nem annyira a konkrét személy a fontos, mint inkább a típus. A paróka és a szemüveg – mindkettő Pintér Béla találmánya – egyértelmű utalás, de nem kezdtem el utánozni az említett politikust, nem vettem át sem a mozdulatait, sem a beszédét. Én egy lelkes, hithű funkcit játszom, akire minden rendszerben szükség van.
MN: Voltál Capuletné a Rómeóban, Muskátné a Liliomban, csupa „-né”, sehol egy rendes naivaszerep…
SZZS: Sosem voltam az a kislányos alkat. Nekem már 20-21 évesen is az idősebb nők jutottak. Ez azért okozott némi traumát. Az életkorom és az alkatom sokáig nem ért össze. Mindig mondogatták, hogy majd harminc felett milyen jó lesz nekem. És tényleg jó lett.
| ||
Fotók: Draskovics Ádám
