A hazatérés ünnepe

  • narancsblog
  • 2013. december 23.

Narancsblog

A karácsony mást, többet jelent, mint korábban. De úgy is mondhatnánk, hogy keletkezett egy új magyar ünnep.

Minden tizedik magyar háztartásból hiányzik valaki. Valaki, aki külföldön dolgozik. És persze sok háztartás úgy, ahogy van, hiányzik. Nem tudjuk pontosan, hány magyar él külföldön, de becslések szerint 18 és 49 éves kor között minden tizenkettedik. És a fiatalok között ez az arány valószínűleg sokkal magasabb.

Eddig is sokan mentek el, de a számuk mostanra elérte azt a kritikus tömeget, amitől a kivándorlás az életünk állandó része lett. Erről tragikus veszteségként szoktak beszélni, pedig nem az a baj, hogy sokan szeretnének máshol élni, hanem hogy egyre kevesebben szeretnek itt élni.

Minden második fiatal el akar menni. Ennél jóval kevesebben fognak. De a menjek vagy maradjak már nem marginális, esetleges probléma többé, hanem olyan kérdés, amivel egy egész generáció szembesül, és mindenkinek meg kell találnia rá a maga válaszát. Ennek a jelentőségét nem szabad alábecsülni, ahogy a hasznát sem: ma egy fiatal természetesen és szükségszerűen átgondolja, hol tud a legjobban élni, és amikor ezen gondolkodik, akkor voltaképpen, bizony, az élet értelmén gondolkozik, élesben, komolyan. Ez jó.

Mennek az utcán, és ott sétál mellettük a másik önmaguk, ott kavarognak a fejükben egy másik élet képei, egy máshol folyó életé. És kavarog még ott rengeteg kérdés. A munka a fontosabb vagy a fizetés? Az anyanyelv vagy az egy főre jutó mosolyok száma? A biztonság vagy a kaland? Mi a félelmetesebb, az ismerős vagy az ismeretlen? A bezártság vagy a magány? Elég bátor vagy a menéshez? És a maradáshoz? Milyen messzire kell menned, hogy önmagaddal találkozz?

Ezeket a kérdéseket karácsonykor lesz a legnehezebb elkerülni. Most ugyanis néhány napra a világ minden szegletéről visszatérnek azok, akik elmentek. Szokjunk hozzá: a karácsony erről fog szólni – erről is. Hogy egy kocsmában összeül három magyar barát, a londoni, a berlini, a pesti, és arról beszélgetnek, milyen itthon és milyen máshol. Hogy menjenek vagy maradjanak, itt és ott. Hogy melyiket bánnák meg kevésbé.

A hazatérők nemsokára hazatérnek, haza messze. Most lehet nekik örülni.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.