Illés Zoltán keddi szexista öblögetése után szerdán se pihent a T. Ház, kemény munka folyt a Duna-parti oroszlánbarlangban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy – a mára politikai terminus technicusszá vált – tahóságban még magasabb fokozatra kapcsoltak odabenn a fiúk: a plenárison épp a hajléktalanság kérdése volt napirenden, amelynek megoldása, mint tudjuk, nem tűr halasztást. Nem is, mert mindenkit zavarnak ezek a büdös és rosszarcú figurák, akiktől az utcán moccanni se lehet, és akik után lehetetlen jó érzéssel leülni a padra, végtére is egy csöves már alsó hangon is egy kisebb Ebola-veszély. Nincs más orvosság, csak a kitiltás.
Mára mindez – a háromévnyi kemény kormányzati kommunikáció után – szerencsére evidencia, nem is kell tovább ragozni, a hülye is kívülről fújja, a sajtót sem érdekli.
| ||
A valódi újdonság a hajléktalanság keletkezésének újszerű megközelítése, amivel Lukács Tamás kereszténydemokrata képviselő előrukkolt ebben a vitában. „Amikor külső társadalmi nyomásra vagy más csoportok nyomására a családon belüli, hozzátartozókon belüli erőszakról szóló törvényt megalkotjuk, úgy alkotjuk meg a törvényeket, hogy nem gondolunk arra, hogy megoldunk egy problémát, amivel egy másik problémát idézünk elő, és akkor most csodálkozva állunk, hogy itt van a hajléktalanság kérdése.” Magyarán azt akarta mondani ez a derék férfi, hogy ha a feleséget verő férjet mondjuk kiemeli a hatóság a családból, úgy azzal, noha egy bajt kétségtelenül megoldott, máris létrehozott egy újat, mert hát hova megy aludni ezek után a heves férfi: az utcára. Azaz el kéne már dönteni végre, mi a kisebb rossz: egy-két folt az asszony szeme alatt, vagy egy újabb éhező állampolgár. A folt elszáll, az éhezés megmarad!
És ne higgyük azt, hogy Lukács azért beszél hülyeségeket, mert Semjén Zsolttal együtt felszívott egy vastag csíkot a parlamenti klotyóban: nem, neki minderről saját tapasztalata van: „Bátorkodtam elmenni egy hajléktalanszállóba, ahol 10 férfi közül 8-nak a története úgy kezdődött, hogy amikor elváltam. Ezért senki nem felelős?” Dehogynem felelős, tisztelt képviselő úr, tudjuk, a nők a felelősek! Ezek a riherongyok, akik megszerzik a lakást, felnevelik a gyerekeket, sőt dolgoznak is közben – valami ilyen állhatott össze Lukács Tamás fejében. És hogy egy centit sem túlzunk, annak bizonyítására álljon itt Lukács Tamás néhány válogatott megnyilvánulása, amelyek mutatják, milyen mélységekből bugyog fel a nemzeti-konzervatív honatyákban a női másodrendűség eszméje.
| ||
Két évvel ezelőtt például a női kvóta kérdésében Lukács így érvelt: önmagában nincs probléma azzal, hogy a Parlamentben a társadalmi arányokhoz képest jócskán alulreprezentáltak a nők, mert „annyi a női képviselő, amennyit megválasztottak. Nem a választók vannak értünk, hanem mi vagyunk a választókért. Tehát, ha a választók látnák, hogy a női képviselők azokat a tulajdonságokat a közéletben képesek képviselni, nyilvánvalóan ők is másképp gondolkodnának.” De hát nem képesek, egy nő sose lehet olyan tökös, mint egy férfi, ezért nem választják meg őket. Lukács maga egyébként érzékeny férfi, ismeri a női kvalitásokat, nem is hallgatja el őket. „Magam is vallom, hogy amit csak a nők képesek adni a világnak, a beleérző képességet, mások önzetlen szolgálatát, az odafigyelést, a kiegyensúlyozottságot és a valódi békítést, az jó lenne, ha a magyar politikai életben is megjelenhetne.” De nem jelenik, mert valójában a nők rosszabbak, mint a férfiak. „De mindaddig, amíg a politikai küzdelmekben (mármint a nők részéről – a szerk.) csak a férfiakkal való vetélkedés – sokszor agresszívabb formájában – jelenik meg, a béketeremtés helyett a viszálykodás, a beleérző képesség helyett a gyűlölködés, az odafigyelés helyett az elkülönülés, a kiegyensúlyozottság helyett a frusztráltság, a feszültség, addig nincsenek meg a minták, a példák, és az új nemzedéknek nincs meg a kedvező választási lehetősége.”
És még egy kis kedveskedés: „Határozottan állítjuk, hogy a sokszor hangoztatott kvótarendszer semmilyen körülmények között nem hozná meg a kívánt eredményt. Először: volt olyan parlament, ahol meghatározták, hány paraszt, hány munkás, hány nő lehet jelen.” Még egyszer: paraszt, munkás, nő, ebben a sorrendben, ezt mondta Lukács doktor. Meg még ezt: „Ez egy történelmi tapasztalat, amelyet nem kívánunk megismételni, mondhatnám: kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba.”
Végül idézünk a parlamenti jegyzőkönyvből, amikor Lukács arról beszél, hogy miért is nem támogatható a családon belüli erőszakról szóló törvényalkotás teljes szívvel. Íme:
„DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Először is nézzük magát a kifejezést, a családon belüli erőszakot. Amikor megkerestem a Statisztikai Hivatalt abban a kérdésben, hogy milyen statisztika adatok alapján szolgáltatnak adatot, kiderült, hogy ebbe a körbe beletartoznak a házastársak, az elvált házastársak, az élettársak, a különélő élettársak; tehát amikor ezt a statisztikát használjuk, akkor gyakorlatilag használhatatlan adatokat használunk. A KDNP képviselőcsoportja a családon belüli erőszak kérdését nagyon komoly kérdésnek tartja...
ELNÖK: Képviselő úr, nagyon letelt már az időkeret, a beszámítással együtt is!
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): ...ezért tartózkodni fog, és meggyőződésem, hogy a nyílt nap után a legjobb megoldást fogjuk megtalálni. (Taps a KDNP soraiban.)”
Lukács Tamás az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja. Végzettségét tekintve jogász, életrajza szerint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen médiaetika-órát tart.
