Mától hivatalos: a Fidesz nagyra értékeli, ha valaki lop, csal és hazudik

  • narancs.hu
  • 2017. október 28.

Narancsblog

Persze ehhez kérnek néhány szavazatot, de Farkas Flórián ezt is elintézi.

Nagy biztonsági készültség mellett érkezett meg szombaton Farkas Flórián a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség szolnoki tisztújító kongresszusára, a tiszaligeti Városi Sportcsarnokba. A romaügyekért felelős miniszterelnöki biztostól nem lehetett kérdezni, a kongresszusra pedig nem engedték be csak azokat, akik rajta voltak a listán. A RomNet főszerkesztője, Hidvégi-Balogh Attila arról számolt be, hogy az eseményre buszokkal szállították azokat, akik később megerősítették Farkas Flóriánt a szövetség élén. Az újságírónak sikerült bejutnia, közölt is egy rövid videót Farkas beszédéről. A roma vezető egyebek közt az mondta, hogy jöhetnek a gárdisták, „kiabálhat liberális és hangoskodhat szocialista, tudjuk, mire szövetkeztünk, a cigányság alkotórésze a nemzetnek, a cigányság sorsa össze van kötve a nemzet sorsával”. És sajnos Farkas Flóriánéval is – ezt már mi tesszük hozzá –, akinek nyilvánvalóan többet ér a saját boldogulása, mint a nehéz sorsúaké.

A becsületes vezető

A becsületes vezető

Fotó: MTI

A Fidesz az egyetlen párt, amely felvállalja Farkas Flóriánt

A Lungo Drom szombat délutáni közleménye azt írta, Farkas Flórián elnök beszédében kiemelte a májusban Kövér László, a Fidesz-választmány elnökével aláírt megállapodás fontosságát, amely egy hosszú, 16 éve tartó szövetség megerősítését jelenti. Mint mondta, a Fidesz az egyetlen párt, amely felvállalta a cigányság ügyét. Kiemelte, a Lungo Dromnak óriási a lehetősége és óriási a felelőssége is. A kormány elkötelezte magát és rendkívüli erőfeszítéseket tesz 2010 óta a hátrányos helyzetben lévők, így különösen a hazai cigányság társadalmi felzárkózása érdekében. A Lungo Drom ebben partner, és felelősséget vállal a magyarországi cigányság egészéért.

A Magyar Távirati Iroda tájékoztatása szerint a kongresszusra elment az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, Balog Zoltán is, és ha már ott volt, aláírt ő is egy megállapodást a Lungo Drommal. Hogy ebben a megállapodásban mi van, arról egyelőre nem tudni sokat, bár a miniszter arca elég kifejező volt, amikor letették elé a dokumentumokat.

Aláírja

Aláírja

Fotó: MTI

Ebben az egészben az a szörnyű, hogy pont az a Balog Zoltán írt alá együttműködést Farkas Flóriánnal, akinek a legtöbb problémát okozza Orbán romaügyi miniszterelnöki biztosa, hiszen az Országos Roma Önkormányzat programjait a tárca felügyeli. Ennek következtében a miniszter pontosan tudhatja, hogy mennyit loptak és csaltak el Farkas Flóriánék csak a több milliárd forint költségvetésű Híd a munka világába c. projektből, és még számos, elvileg a romák felzárkóztatását célzó programból.

Balog Zoltán mintha egy másik Farkas Flóriánról beszélt volna

De van még ennél is lejjebb, Balog Zoltán egészen elképesztően nyilatkozott Farkas Flóriánról. Szerinte a roma vezető az, aki szabálytalanság esetén eljár, vizsgálatot indít, ha kell, feljelentést is tesz, mert „tiszta kézzel lehet csak részt venni” a roma politikában. Balog Zoltán szerint sokkal jobb ma a romák helyzete, mint 2010-ben volt, a problémák sokkal kisebbek.

Az, hogy Farkas Flórián és köre most bármennyit sikkaszthat, egyelőre nem kerülnek börtönbe – több nyomozás is folyamatban van a zűrös ügyek miatt –, de még a NER-en kívülre se, annak köszönhető, hogy a közvélemény-kutatásokat toronymagasan vezető Fidesznél még így is rettegnek, lesz-e elég szavazatuk jövő tavasszal. Ezért simán bevállalják a szövetséget a csalással vádolt roma vezetővel. Közben pedig ők papolnak arról, hogy az ellenzék lepaktált a sátánnal.

„Azzal fenyegetnek, hogy eltörik a kezem, elgázolnak”

A Fidesz továbbra is számít Farkas Flóriánra – jóllehet az Orbán Viktor által kinevezett miniszterelnöki biztos tele van zűrös ügyekkel, s a múltja sem makulátlan. A Lungo Drom vezéréről és a befolyása alatt álló Országos Roma Önkormányzatról a Farkas ügyeit évek óta nyomozó újságíróval beszélgettünk.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.