Őszintén reméljük: Borókai Gábor levelének elolvasása után sokan tisztán fogják látni, hogy pontosan miben is áll a Heti Válasz, illetve a lapot kiadó Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. és a cikkünkben felsorolt kerületek „együttműködése”. Reméljük, mindenki érteni fogja, hogy a Heti Válasz-mellékletekben megjelent cikkek ún. szerkesztőségi tartalmak-e, amelyek az újságírás bevett szabályai szerint készülnek, vagy ezekben „saját kommunikációs céljukra áldoznak” a kerületek, amelyek ily módon – pénzért – „országos terjesztésű médiumban adhattak hírt magukról” (amint azt maga Borókai írja). Az utóbbi műfajú írásokat egyébként a szakzsargon PR-cikkeknek nevezi, és pontosan azért, hogy az olvasó tudja, mit olvas (azt, amit a megrendelő szeretne, hogy olvasson), (x) aláírással, netán keretbe foglalva szokás megjelentetni. Távolról sem azért, hogy az olvasónak segítsünk Borókai levelének értelmezésében, de itt említjük meg, hogy míg a Narancs – amely nem tart fenn remek „együttműködést” a kerületi önkormányzatokkal – ilyen (meg ilyen, meg ilyen, meg ilyen) cikkekben számolt be például a zuglói önkormányzat áldásos tevékenységéről, addig a Heti Válasz ezeket tartotta érdemesnek megemlíteni a fideszes vezetésű XIV. kerület apró-cseprő ügyei közül – a Látkép Zuglóval foglalkozó legutóbbi cikkéről lásd keretes írásunkat – a szerk. (A mellékletekről szóló szerződések preambulumában egyébként, egészen addig, amíg a melléklet neve Budai Látkép volt, az állt, hogy „A Budai Látkép valamennyi budai kerület támogatásával létrejövő melléklet”. A kifogásolt szót tehát nem a Magyar Narancs találta ki, hanem a Borókai Gábor által szignált megállapodásokban szerepel.)
Borókai Gábor levelének utolsó bekezdésében viszont a Narancs „nem csekély számú állami hirdetőiről” ír, talán arra célozva ezzel, hogy lapunkban az elmúlt években aránytalanul sok állami cég hirdetett. Nos, a Kantar Media adatai szerint a Heti Válasz már 2002 és 2010 között is (listaáron számolva) jóval több bevételre számíthatott állami hirdetőktől, mint a Narancs, nagyjából annyira, mint a Narancs és – például – a 168 Óra együttvéve. (Erről a kreativ.hu cikke számol be: azért hivatkozunk rá mi is, mert jobb, részletesebb kimutatásunk nekünk sem lehet.) 2011 után pedig a Heti Válasz úgyszólván tarol az állami hirdetők piacán, amelyek – nahát, nahát! – lapunkat (is) valahogy mindig kifelejtik kampányaikból: „a Heti Válasz ezen a piacon 2011-ben az állami hirdetések közel 24 százalékát kapta meg, a Magyar Narancs a 0,68, míg a 168 Óra a 0,73 százalékát”, írja a kreativ.hu.
Ne hülyítsük egymást: míg az előző ciklusban az állami hirdetők inkább politikasemlegesen, a médiaügynökségek adataira támaszkodva, netán valamiféle kiegyensúlyozásra törekedve döntöttek hirdetési büdzséjükről, addig kormányváltás után a kormánypárti Heti Válasz piaci vetélytársai rovására jut semmivel sem indokolható többlethez ebből a forrásból.
De ami még ennél is fontosabb: az állami cégek hirdetései (rendszerint egy-egy országos médiakampány részeként) anélkül jelentek meg a lapunkban, hogy a Narancs a közlésükért cserébe bármiféle kötelezettséget vállalt volna az újságban megjelenő cikkek tartalmára nézve.
Legalább magunk között ne alakoskodjunk. Egyáltalán nem gáz, sőt magától értetődő, hogy egy állami vállalat hirdet. Nem gáz az sem, ha egy önkormányzat PR-anyagot vásárol magának a sajtóban – mindaddig, amíg az olvasó tudja, hogy mit olvas: hirdetést, PR-cikket. Nem gáz elismerő cikket írni arról, ha valamelyik budapesti kerületben valami pompás dolog történik. De gáz olyan „együttműködési” megállapodást kötni az önkormányzatokkal, amelyek az újság tartalmi kérdéseit is érintik. Nem gáz, hogy egy hetilap kormánypárti. Nem gáz, hogy a Heti Válasz kormánypárti. Az a gáz, ha a kormány felügyelete alá vagy érdekkörébe tartozó vállalatok vagy a kormánypárti önkormányzatok épp ennél a hetilapnál szabadulnak meg marketingköltségvetésük semmivel sem indokolhatóan nagy részétől.
És a legnagyobb gáz az, hogy nagyon nehéz megmagyarázni, hogy az előbbi és az utóbbi jelenség közt tényleg semmilyen összefüggés nincs.
| Kezemet te vezeted, oh… Ami a Heti Válasz sűrűn hangoztatott piacpártiságát és az objektív tájékoztatás iránti elköteleződését illeti, érdemes szemügyre vennünk az e heti Pest-Budai melléklet zuglói tárgyú cikkét. A szöveg a Liget Galéria bezárásáról szól, a ténycikk műfaját utánozza, ismerteti mindkét fél álláspontját. A balliberális médiumokról azt lehet megtudni, hogy a bezárás hírére „egyként hördültek fel… kultúrharcot, a független, alternatív művészeti bázisok üldözését, elavult Kádár-kori beidegződéseket… kiáltva”. Szóval hisztiztek és megélhetési rettegtek, ahogy szoktak (a Liget Galéria bezárásáról cikkeinket lásd itt és itt). Az ellenzéki pártok hasonló szellemben tiltakoztak. „A másik tábor viszont azt veti fel: miért kellene az adófizetők pénzén fenntartani egy igen szűk kör érdeklődésére számot tartó szegmenst? És miért vár el mégis masszív állami, önkormányzati támogatást, aki úton-útfélen a függetlenséget, az alternatív jelleget hangoztatja.” Az ellenzéki sajtó kórusban hördül és kiált, a kerület vezetése viszont higgadtan „felvet”. A cikk a kultúrharcmentesség jegyében futólag megemlíti, hogy a Liget Galéria „látta vendégül először a Vasfüggönyön innen Hermann Nitsch alkotásait”, de ezt nem dicséretnek szánja: „mi több, a tárlatok olykor megbotránkoztatóak, mint Nitschnek a katolikus szimbolikát gyalázó kiállítása” – teszi hozzá a szerző. A galériát vezető Várnagy Tibor két munkája is illusztrálja a cikket, a második alatt megtaláljuk az orientáló kérdést: „Művészet vagy lila köd?” Várnagy a cikkben három és fél sor erejéig szólalhat meg, ott sem a döntésről beszél, hanem a galériát jellemzi. A bezárásról döntést hozó önkormányzat képviselői számára ennek sokszorosa jut, s velük is zárul a cikk: kikérik maguknak a kultúrharcot, csak egyszerűen nincs forrás a galéria további fenntartására, ami amúgy sem „alapfeladata” Zugló önkormányzatának. Véleményüket gyakran nehéz elválasztani a szerző álláspontjától, nem tudjuk, ki mondja, hogy „Sajnos tény: a zuglói önkormányzat el van adósodva, így a takarékos gazdálkodás követelményeit szem előtt tartva kénytelen lefaragni a költségeit”. Azt mindenesetre nem említi a cikk, hiába hívták már fel rá többen a figyelmet, hogy a kerület a galéria tavalyi gazdálkodására biztosított 3,5 millió forintnál többet is elkölt olyan megbízásokra, melyek szintén nem tartoznak „alapfeladatai” közé. Érthető, ha nem említi, ugyanis az egyik érintett megbízott épp az a Heti Válasz, amely jelen cikkében öntudatos piacpártisággal kéri számon, hogy miért az önkormányzatból kíván megélni a Liget Galéria. Az idei évre Zuglótól pár tízezer forint híján 4 milliót kap az újság (áfa nélkül), tehát majd félmillióval többet, mint amennyibe a Liget Galéria fenntartása kerülne. Ebből következően a Liget Galériáról szóló cikk megíratása és megvásárlása 1500 példányban is több közpénzbe került, mint amennyi a galéria áprilisi fenntartására kellett volna. A Zuglóval kötött kontraktus külön érdekessége (mint azt épp a Borókai által nehezményezett cikkünkben már megírtuk) pontosan az, hogy a szerződés szerint az újság csak „Kovács Balázs alpolgármester előzetes jóváhagyásával… járhat el a Pest-budai Látképben a Megrendelő vonatkozásában megjelenő cikkek, képek, közlemények tekintetében”. A cikkben tárgyalt konfliktusban érintett egyik fél, a fideszes többségű zuglói önkormányzat tehát nemcsak 330 ezer forintért megrendelte és megvásárolta ezt a cikket a Heti Választól, de Kovács révén még vétójogot is gyakorolhatott fölötte – ilyen körülmények közt született e kivételesen tárgyilagos elemzés. A piacpártiság és az objektív tájékoztatás nagyobb dicsőségére. |
