Az őszödi beszéd kétségtelenül a rendszerváltás utáni magyar politika fontos eseménye. Túlzás lenne a baloldali-liberális koalíció szétesését, a korábbi kormányzó pártok népszerűségvesztését, választási kudarcukat egyedül a ciklus elején kiszivárogtatott őszödi beszédre visszavezetni, azonban a beszédnek voltak olyan következményei, amelyek erősítették a baloldal fragmentációját, ilyen a jobboldal mozgósíthatóságának erősödése, ennek hatásaként az instabilitás érzése, továbbá mindezzel párhuzamosan a baloldal elbizonytalanodása. A beszéd 10 éves évfordulója kapcsán gyakran esik szó annak következményeiről a baloldalra, Gyurcsány Ferenc politikusi szerepfelfogásáról, a beszéd kiszivárogtatásának hátteréről. Előkerülnek a történetek és képek, felvételek a 2006-os forró ősz alatt történt rendőri brutalitásokról, az erőszakosan tiltakozó csoportokról, valamint felmerül a rendőri vezetők felelőssége.
| ||
A 2006-os események erőszakossága máig példa nélküli a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben. Tulajdonképpen az 1956-os forradalom óta nem került sor ilyen erőszakos politikai megmozdulásokra. Kétségtelen, hogy a rendőrség nem rendelkezett azzal a tudással és olyan eszközökkel, amelyekkel sikeresen lehetett volna megfékezni az erőszakos csoportokat további eszkalálódás nélkül. Figyelemre méltó továbbá az is, hogy milyen gyorsan tanultak a radikális jobboldali tüntetők, hogyan tudtak a városban rövid idő alatt szétszéledni, majd újra összecsoportosulni, miközben a rendőrökkel fogócskáztak. A radikális jobboldalon az erre vonatkozó tudást a futballhuligánok szállították, akiknek gazdag tapasztalatuk volt több országra is kiterjedően a rendőrséggel való összecsapásról. A 2006-os radikális jobboldali tüntetések azonban nem előzmény nélküliek, hiszen már a 2002-es választások után megjelentek tüntetők a szavazatok újraszámlálását követelve. Akkor az Erzsébet hidat zárták le az azóta a radikális jobb ikonikus alakjává vált Budaházy György vezetésével.
| ||
Négy évvel később a beszéd kiszivárogtatása után a Kossuth téren spontán tiltakozó tábor alakult ki, hasonló, mint a 2011 utáni mozgalmak esetében (Occupy Wall Street, Indignados, Gezi parki tüntetések, Euromaidan). A tiltakozó tábor egészen a jobboldal 2010-es választási győzelméig megmaradt, ami egyedülálló volt a rendszerváltás utáni politikatörténetben. A radikális jobboldalon – már 2006-ot megelőzően is – megjelent új tiltakozási formák voltak azok, amelyeknek fontos hatása volt a gyülekezési jog alkalmazására. Ezek közé tartozik, hogy az Alkotmánybíróság döntése szerint nem lehet egy tüntetést jogellenesnek tartani csupán azért, mert nem tartották be a szervezők a 72 órás bejelentési kötelezettséget, hiszen lehetnek olyan esetek, amelyek megkövetelik az azonnali reakciót.
A 2006-os események azonban nem csak a tiltakozási formák, eszközök szempontjából lényeges a mozgalomkutatók számára. Ebben az időszakban szilárdult meg ugyanis a radikális jobboldali mozgalom. A közös tüntetések, a „sokan vagyunk” élménye, az akkor kialakuló legendárium segített megszilárdítani a radikális jobboldali tábort, kialakította annak közös identitását, felszínre hozta és sokak számára szalonképessé tette szimbólumrendszerét (pl. az Árpád-sávos zászlót). A mozgalmi konjunktúrát az ekkor egyre láthatóbb és népszerűbb Jobbik a Magyar Gárda megszervezésével lovagolta meg. Mindemellett megerősödött a radikális jobboldalra jellemző mozgalmi folklór, amelyben olyan – néha egymásnak ellentmondó – gyakorlatok és identitások tűntek fel, mint a spiritualizmus, a keleti vallások, a paganizmus, a kereszténység, a konzervatív ökológia. A radikális jobboldali folklórnak helyet adó zenei fesztiválok (mint a Magyar Sziget) egyrészt a mozgalom számára biztosítottak toborzási lehetőséget, másrészről az egyes szabadidős foglalkozások (lovas íjászat, hagyományőrzés, harcművészet, kirándulás) révén is erősítették a kötődést a radikális jobboldali mozgalomhoz.
A magyar radikális jobboldal hálózatosan szerveződő, valódi mozgalomként már az őszödi beszéd előtt megjelent. A beszéd hatására közvetlenül fellépő radikális jobboldali mozgalmi konjunktúra tehát nem előzmények nélküli, azonban az akkori tiltakozások segítettek, hogy sokak számára a korábban széles körben elutasított szimbólumok és interpretációk ismertek, felhasználhatók legyenek. A radikális jobboldal konjunktúrájának – az általános kifáradás mellett – végül közvetve a mozgalmi pártnak számító Jobbik felfutása vetett véget.
