Nem kísérte botrány a második Színházak Éjszakáját, pedig talán nem ártott volna. A Fővárosi Önkormányzat által fenntartott színházak délutántól éjjelig tartó örömmajálisán ugyanis részt vett a szélsőjobb politikai játszótere, az Újszínház is – és a pályáztatáskor egységbe tömörülve tiltakozó szakma most a legkisebb nyilvános homlokráncolás nélkül egy platformon képviseltette magát vele, szép csendben legitimálva a működését.
Máskülönben a színházak láthatóan tanultak a tavalyi problémákból: idén nem voltak jellemzőek a kilométeres sorok és a csaknem ajtóbetörésig fajuló elégedetlenkedések, már csak azért sem, mert minden előzetes regisztrációt igénylő programra is fenntartottak pár helyet bárkinek, akit épp arra fújt a szél. Na meg attól is érezhetően csillapodtak az indulatok, hogy egyre többen látták be: nem árt a sem sorban állni, sem regisztrálni nem akarókat is szórakoztatni állandó, nyílt programokkal – előcsarnokbeli zenéléssel, bábautomatával, kiállítással, színészrandevúkkal, filmvetítéssel. Más kérdés, hogy többeket ezzel már nem tudtak kiengesztelni: idén kevesebb vendég vetette bele magát az éjszakába – de épp csak annyival, hogy minden kényelmesebb és barátságosabb legyen.
Nagy Zsolt
Fotó: Németh Dániel
Ám miután a lelkes színházbarát mindezt konstatálta a jobb szemével, a balból csak kihullott egy-két könnycsepp is – ugyanis az idei programkínálat okot adott némi csalódásra. Az például bizonyosan rosszul járt, aki úgy érezte, egész jól elélhet muzsikaszó nélkül: ha egy színháznak a leghalványabb köze is volt valaha a zenéléshez, akkor erre biztosan masszív programot épített, amolyan kényelmesen megúszós módon. A szemezgetésnél a zenés előadások dalaiból, a musical- és operettrészleteknél, sőt a filmzeneslágerek özönénél még mindig jóval izgalmasabb volt, ha egy színház művészei saját zenakarukkal léptek fel, mint az Örkény Színház rendkívül muzikális tagjai: Szandtner Anna az andalító világzenét játszó Anemonával, a méltán közönségkedvenc showman, vérbeli szórakoztató és lenyűgöző zongorista Darvas Ferenc, vagy a magyar abszurd és közéleti freestyle legnagyobb színházi alakja, Máthé Zsolt. Meg aztán a teljes előadások, a próbabetekintések sem a fantázia-túltengéstől csatakosak – hacsak nem olyan találékonyan oldják meg, mint a Radnóti Színház, ahol a kétszereplős Jelenetek egy házasságból részleteit más-más színészpárok játszották el.
A legtalálékonyabb színház képzeletbeli díját (tényleg, közönségdíjat akár oszthatnának is!) így nem volt nagyon nehéz kiosztani: a program új résztvevője, a pár nap alatt csodás külső átalakuláson átment, már hangulatos kerthelyiséggel és a város egyik legdizájnosabb kávézójával is támadó Jurányi Inkubátorház és az Örkény Színház versengett a megtisztelő, bár nem létező címért. Előbbi jellegéből fakadóan végre bevonta a körbe a függetleneket is, akik az őket amúgy is jellemző sokszínűséget hibátlanul ültették át a Színházak Éjszakájába: volt kungfuedzés és jógafoglalkozás két igen népszerű színésszel, Nagy Zsolttal és Stefanovics Angélával, groteszk zenélés a létezhetetlen zeneszerszámokkal ügyködő Bélaműhellyel, stand-up comedy a függetlenek legviccesebb arcaival, extrém – és elmesélések szerint bár értelmetlen, de cserébe igen hangulatos – alvószínházi performansz a TÁP Színházzal, gyerekelőadás, gyerekmegőrző, henna, falfestés és még palacsinta is. Ám legjobb programjaik jó része egy időpontra esett az Örkény legerősebb dobásainak egy részével – a földrajzi elhelyezkedés miatt pedig (itt sajnos még nincs saját buszjárat, mint a Múzeumok Éjszakáján) mi az utóbbit választottuk.
Kováts Adél
Fotó: Németh Dániel
És nem csalódtunk. Sőt, Neudold Júlia, az Örkény színházi nevelési programvezetőjének (IRAM) felnőttfoglalkozása érdekességében és hasznosságában messze lekörözte a legjópofább programot is – egyetlen ilyen hatvanperces találkozóból többet tanulhat egy kamasz a színháznézésről, a színpadon történtek értelmezéséről, az előadások hatásmechanizmusáról, a képzelet és a játék összefüggéseiről, mint három színház teljes repertoárjának végigüléséből. Rendkívül szórakoztató és még annál is érdekesebb volt a társulat japán vendégszereplésén készült turisztikai-kulturális útifilm vetítése élő kommentárral, és még egyszer ilyen hosszúra nyúló, közvetlen hangú és lelkes beszélgetéssel. És akkor a Nol presszós Szemere Kata tíz-tíz perces beszélgetéseit a színház minden színészével (!) (négyszer egy óra alatt) még nem is említettük, pedig olyan minishow-műsorok voltak ezek, amelyeknél informatívabbat, érdekesebbet és személyesebbet lehetetlen elképzelni tíz percben. Az este formális részét – a Jurányi sörhabos búcsúbulija előtt – záró, általában kevésbé fantáziadús, mint inkább kötelező kulisszajárás is minden igényt kielégített az Örkényben, sőt még többet is adott a vártnál: a már dicsért Neudold Júlia túravezetőként például hosszú és igen érdekfeszítő előadást tartott az ügyelők munkájáról is, elkényeztetve mindenkit, aki lemaradt a József Attila színház ugyanilyen tárgyú bemutatójáról.
Jövőre a tavalyi programgazdagság és -változatosság az idei szervezéssel párosulva könnyen tökéletes Színházak Éjszakájához vezethet majd. Elvégre is: három a magyar tudás anyja.
