A színház nem alszik – Színházak Éjszakája, 2013

  • Kovács Bálint
  • 2013. május 6.

Színház

Botrány nem volt, pedig lehetett volna, de kungfuzó Nagy Zsoltot vagy alvószínházat csak itt lehetett látni. Színészeinknek persze legfőképp dalból van a lelkük – a hétvégén megtartott, második Színházak Éjszakáján többek között ez is kiderült.

Nem kísérte botrány a második Színházak Éjszakáját, pedig talán nem ártott volna. A Fővárosi Önkormányzat által fenntartott színházak délutántól éjjelig tartó örömmajálisán ugyanis részt vett a szélsőjobb politikai játszótere, az Újszínház is – és a pályáztatáskor egységbe tömörülve tiltakozó szakma most a legkisebb nyilvános homlokráncolás nélkül egy platformon képviseltette magát vele, szép csendben legitimálva a működését.

Máskülönben a színházak láthatóan tanultak a tavalyi problémákból: idén nem voltak jellemzőek a kilométeres sorok és a csaknem ajtóbetörésig fajuló elégedetlenkedések, már csak azért sem, mert minden előzetes regisztrációt igénylő programra is fenntartottak pár helyet bárkinek, akit épp arra fújt a szél. Na meg attól is érezhetően csillapodtak az indulatok, hogy egyre többen látták be: nem árt a sem sorban állni, sem regisztrálni nem akarókat is szórakoztatni állandó, nyílt programokkal – előcsarnokbeli zenéléssel, bábautomatával, kiállítással, színészrandevúkkal, filmvetítéssel. Más kérdés, hogy többeket ezzel már nem tudtak kiengesztelni: idén kevesebb vendég vetette bele magát az éjszakába – de épp csak annyival, hogy minden kényelmesebb és barátságosabb legyen.

Nagy Zsolt


Nagy Zsolt

Fotó: Németh Dániel

Ám miután a lelkes színházbarát mindezt konstatálta a jobb szemével, a balból csak kihullott egy-két könnycsepp is – ugyanis az idei programkínálat okot adott némi csalódásra. Az például bizonyosan rosszul járt, aki úgy érezte, egész jól elélhet muzsikaszó nélkül: ha egy színháznak a leghalványabb köze is volt valaha a zenéléshez, akkor erre biztosan masszív programot épített, amolyan kényelmesen megúszós módon. A szemezgetésnél a zenés előadások dalaiból, a musical- és operettrészleteknél, sőt a filmzeneslágerek özönénél még mindig jóval izgalmasabb volt, ha egy színház művészei saját zenakarukkal léptek fel, mint az Örkény Színház rendkívül muzikális tagjai: Szandtner Anna az andalító világzenét játszó Anemonával, a méltán közönségkedvenc showman, vérbeli szórakoztató és lenyűgöző zongorista Darvas Ferenc, vagy a magyar abszurd és közéleti freestyle legnagyobb színházi alakja, Máthé Zsolt. Meg aztán a teljes előadások, a próbabetekintések sem a fantázia-túltengéstől csatakosak – hacsak nem olyan találékonyan oldják meg, mint a Radnóti Színház, ahol a kétszereplős Jelenetek egy házasságból részleteit más-más színészpárok játszották el.

A legtalálékonyabb színház képzeletbeli díját (tényleg, közönségdíjat akár oszthatnának is!) így nem volt nagyon nehéz kiosztani: a program új résztvevője, a pár nap alatt csodás külső átalakuláson átment, már hangulatos kerthelyiséggel és a város egyik legdizájnosabb kávézójával is támadó Jurányi Inkubátorház és az Örkény Színház versengett a megtisztelő, bár nem létező címért. Előbbi jellegéből fakadóan végre bevonta a körbe a függetleneket is, akik az őket amúgy is jellemző sokszínűséget hibátlanul ültették át a Színházak Éjszakájába: volt kungfuedzés és jógafoglalkozás két igen népszerű színésszel, Nagy Zsolttal és Stefanovics Angélával, groteszk zenélés a létezhetetlen zeneszerszámokkal ügyködő Bélaműhellyel, stand-up comedy a függetlenek legviccesebb arcaival, extrém – és elmesélések szerint bár értelmetlen, de cserébe igen hangulatos – alvószínházi performansz a TÁP Színházzal, gyerekelőadás, gyerekmegőrző, henna, falfestés és még palacsinta is. Ám legjobb programjaik jó része egy időpontra esett az Örkény legerősebb dobásainak egy részével – a földrajzi elhelyezkedés miatt pedig (itt sajnos még nincs saját buszjárat, mint a Múzeumok Éjszakáján) mi az utóbbit választottuk.

Kováts Adél


Kováts Adél

Fotó: Németh Dániel

És nem csalódtunk. Sőt, Neudold Júlia, az Örkény színházi nevelési programvezetőjének (IRAM) felnőttfoglalkozása érdekességében és hasznosságában messze lekörözte a legjópofább programot is – egyetlen ilyen hatvanperces találkozóból többet tanulhat egy kamasz a színháznézésről, a színpadon történtek értelmezéséről, az előadások hatásmechanizmusáról, a képzelet és a játék összefüggéseiről, mint három színház teljes repertoárjának végigüléséből. Rendkívül szórakoztató és még annál is érdekesebb volt a társulat japán vendégszereplésén készült turisztikai-kulturális útifilm vetítése élő kommentárral, és még egyszer ilyen hosszúra nyúló, közvetlen hangú és lelkes beszélgetéssel. És akkor a Nol presszós Szemere Kata tíz-tíz perces beszélgetéseit a színház minden színészével (!) (négyszer egy óra alatt) még nem is említettük, pedig olyan minishow-műsorok voltak ezek, amelyeknél informatívabbat, érdekesebbet és személyesebbet lehetetlen elképzelni tíz percben. Az este formális részét – a Jurányi sörhabos búcsúbulija előtt – záró, általában kevésbé fantáziadús, mint inkább kötelező kulisszajárás is minden igényt kielégített az Örkényben, sőt még többet is adott a vártnál: a már dicsért Neudold Júlia túravezetőként például hosszú és igen érdekfeszítő előadást tartott az ügyelők munkájáról is, elkényeztetve mindenkit, aki lemaradt a József Attila színház ugyanilyen tárgyú bemutatójáról.

Jövőre a tavalyi programgazdagság és -változatosság az idei szervezéssel párosulva könnyen tökéletes Színházak Éjszakájához vezethet majd. Elvégre is: három a magyar tudás anyja.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.