„Már látom a szemében a zavart” – POSZT-körkérdés 2.

  • Kovács Bálint
  • 2013. június 10.

Színház

Molnár Piroska egyedül is továbbjátssza az elbúcsúztatott nemzetis Esterházy-darabot, Csákányi Eszternek még köszönnek azok, akik ismerni vélik politikai hovatartozását, Székely Csabának pedig semmi baja sincsen az egoizmussal. A POSZT-on az előző évad legjobb és legrosszabb színházi élményeiről kérdeztük a művészeket, és arról, mit várnak a következő évtől.

Molnár Piroska, a Nemzet Színésze, eddig a Nemzeti Színház, jövőre a Thália Színház színművésze

false

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Az évad végén bizonyos darabok lekerülnek a repertoárról; a Gothár Péter által rendezett Esterházy Péter-előadásból, az Én vagyok a te-ből harmincat játszottunk. A huszonkilencedik előadás után úgy éreztem, hogy rengeteg minden bennem maradt ezzel a szereppel kapcsolatban – de még van egy javítási lehetőségem. Alig vártam a harmincadikat. Utána azon gondolkodtam, hogy vajon meg tudtam-e mindent valósítani, amire gondoltam: természetesen a felét sem, de talán mégis hozzá tudtam még tenni valamit, talán rájöttem még valamire a szereppel kapcsolatban. Ezért életemben először elhatároztam, hogy bár nem megy többet az előadás, havonta egyszer elmondom magamban a szerepemet otthon, hangosan, mert egyszerűen nem lehet megszabadulni tőle. Megpróbálom a tökéletességig vinni, egészen addig, amíg minden mondatát meg nem fejtem. Nem fogom megengedni, hogy belém szoruljon.

A legrosszabb talán az volt, hogy választásra kényszerültem: megyek vagy maradok; és az soha nem jó, ha nem természetszerűen következik valami az ember pályáján, hanem választás elé állít az élet. Nem azért, mert ilyenkor színt kell vallani, hanem mert ez kényszerűség. Az ember nem fejezhet be valamit, amit elkezdett; elvágják egy ollóval, amit addig csinált, amit addig felépített. Már maga a választás is fájdalmas, amit csak enyhíteni tud, ha az ember úgy érzi, hogy nem döntött rosszul.

Többek között az életkorom miatt – lassan hetvenéves leszek – megint egy választóvonal következik a pályámon: most már az öregasszonyszerepek várnak rám. És ebből nincs olyan sok a világirodalomban. Természetesen ezeket is boldogan játszom, de tény, hogy most már bele kell helyezkednem az epizodista helyzetébe. Elkezdődik a pályámnak talán nem a leszállóága, de az utolsó nekifutás, amelyben én inkább már csak segíteni tudom a többiek munkáját.

Csákányi Eszter színész

false

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A legnagyobb pozitív élményem a Pintér Béla társulatával való találkozás volt, ami váratott ugyan magára egy kicsit, de végül megtörtént: szeptemberben volt A 42. hét premierje. Egyetértek Ascher Tamással, aki azt mondta nekem, hogy „Régóta nem játszottál ilyen nagy szerepet” – pedig közben nagyon sokat játszottam. De még sok jó dolog történt velem ezen kívül is: megcsináltuk a Terápia című sorozatot, aminek mindjárt kezdjük forgatni a folytatását; és játszottam egy nagyon jó szerepet Zomborácz Virág Utóélet című filmjében, ami azért is volt jó, mert rég nem dolgoztam filmben, és mert Virág nagyon tehetséges.

Ami pedig fájdalmas, az az, hogy a politika mennyire beleszól már a színházi életbe, hogy milyen vadul csapkodnak, vagdalkoznak, miközben mindenki tárgyalóképtelen, mert mindenki meg van sértve. Pedig a dolgokat mindig tisztázni kell – egy rendezővel sem lehet visszafojtott, rossz kapcsolatban dolgozni, csak a kibeszélés segíthet. És ezt a helyzetet is a színészek sínylik meg: ha találkozom egy olyan emberrel, akiről tudok bizonyos dolgokat, és ő is tud rólam, még köszönünk egymásnak, de már látom a szemében a zavart. És nem tudom szó nélkül hagyni azt sem, hogy ez a nagyon rossz döntések éve volt: egy létező, nagyon jól funkcionáló társulat szétcsapására csak azt a nagyon erős szót tudom használni, hogy bűn – persze kíváncsian várom, hogy mi lesz.

A következő évem ígéretes lesz. Július 4-én mutatjuk be a Hyppolit, a lakájt Mohácsi János rendezésében, ősszel pedig újra Pintér Bélával lesz bemutatóm. És utána végre – több elhalasztott dátum után – elkezdjük próbálni az Orlai Produkciós Irodával Garaczi László új darabját, a Magyar mátrixot, Ardai Petra rendezésében. Utána, ha még élek, huszonegy év után újra Kaposváron fogok próbálni, Méhes Lászlóval Osztrovszkij Jövedelmező állását.

Székely Csaba író, a Bányavirág, a Bányavakság és a Bányavíz szerzője

false

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A legjobb előadás, amit az elmúlt évben láttam, legalább ötéves: Silviu Purcarete Faustja a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színházban. Ha új előadást kéne mondanom, az Vinnai András Furniturja lenne a temesvári Csiky Gergely Színházban. Rengeteg mindenre ráismertem belőle a saját életemből, de ciki lenne elmondanom, hogy mikre: családalapítással, gyerekvállalással kapcsolatos dolgokról van szó. Máshogy nézve igazából lehet, hogy ez volt a legkellemetlenebb élményem is…

De történt még pár rossz dolog, például a független színházak – például a marosvásárhelyi Yorick Stúdió – által megpályázott és elnyert pénzekkel való játék: kifizetik vagy sem – végül nagy nehezen megérkezett az összeg. De kellemetlenség kapcsolódik a Nemzeti Színház körüli ügyekhez is: ugye az évad végén műsorra került a Bányavirág, ezáltal bekerült egy konfliktusba, bár talán azért nem a közepébe: ha nem is volt közvetlenül köze az igazgatóváltás körüli cécóhoz, azért felvetett bennem néhány morális kérdést. Most úgy tűnik, hogy játszani fogják a következő évadban is.

A következő évtől azt várom, hogy a Bánya-trilógia harmadik darabja, a Bányavíz is kerüljön be a POSZT versenyprogramjába. (Most Budapesten lesz az ősbemutató, nem Marosvásárhelyen.) Mondjak még mást is? Á, nem, inkább maradjunk ennél az egoista verziónál!

POSZT-os körkérdésünk első része Tenki Réka, Trokán Nóra és Trokán Péter válaszaival itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.