Színház

Promenád - Városi sorsturizmus

  • - urfi -
  • 2013. július 6.

Színház

A Csepeli Munkásotthonba érkező közönség buszra száll, fülhallgatót húz - és indulás után már nem érezheti magát biztonságban. Színházban ritkán leptek meg és bizonytalanítottak el ennyiszer. Ugyanis a játék tere és a szereplők köre bámulatosan tág, pontosabban behatárolhatatlan: voltaképpen minden és mindenki benne van, akit az ablakból látunk.

A főként az Artus társulatából verbuvált szereplők a több kilométeres és mintegy 70 perces buszút során - nem akármilyen logisztikai bravúrral - folyamatosan fel-feltűnnek úton és útszélen, de az első perctől az utolsóig töretlen a kétség és a kíváncsiság: vajon az a babakocsis nő színész? És a rosszarcú srácok a sarkon, akik bemutattak, vajon ők az előadás részei? És az a kertészkedő férfi igazi?

A válasz persze az, hogy mindenki színész, mindenki része az előadásnak, és mindenki igazi. A járókelők nézik a veszekedő párt alakító színészeket, mi nézzük a veszekedést, de a járókelőket is, akik viszont minket, buszban ülő nézőket néznek. A fülünkbe duruzsoló monológokból és a nagyon lazán összekapcsolódó jelenetekből egységes sztori nem, de dramaturgiai csomópontok kialakulnak. Az elhangzó szövegek emlékezetről, elválásról, véletlenről és minden ember kicserélhetőségéről beszélnek, sokszor zavaros és lila mondatokban. A hangot élőben keverik, többször hallunk az adott helyzetre improvizált zajokat (mikor egy autóból kiszálló férfit látunk, a fülünkben kulcscsörgés), és a mindig kicsit széttördelt zenék is megteszik a magukét (talán csak a Mad World volt túl direkt választás). De se ezek, se egyes jelenetek apró sutaságai nem tudták elrontani a színház és valóság közti játék izgalmát, és főleg nem azt a szép melankóliát, ahogy a ritkuló esti fényben az álomszerű, otthonos és kísérteties Wekerle-telep lakóit láttuk: egyszerre kegyetlenül idegennek és ijesztően ismerősnek.

Rendezte: Boross Martin. Artus-Stereo Akt, PLACCC Fesztivál, június 2.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.