Sárosdi Lilla: „Be tudnám dobni egy Molotov-koktéllal a Parlament üvegét”

  • narancs.hu
  • 2015. január 29.

Színház

Hogyan lépett ki Schilling árnyékából, miért nem bírta tovább politika nélkül, és miért hálás Orbán Viktornak? A mai Narancsban olvasható nagyinterjú részletét közöljük.

Most az Örkény Színházban és a Dollár Papa Gyermekeivel is játszik, de élete már 15 éve a Krétakör körül forog. Czenkli Dorka interjújában arról is beszél, hogyan jutott az apolitikus apátiától a közösségi színházig és a kormányellenes tüntetés színpadáig:

Sárosdi Lilla: Egészen tavalyig hidegen hagyott a közélet. Persze nehéz volt úgy nem foglalkozni ezzel az egésszel, hogy a férjem és a kollégái folyamatosan ezzel töltötték az idejüket, és ezért lehetetlen lett volna kizárni a társadalmi és politikai kérdéseket az életemből. Egy ideig sikerült, sokáig tényleg csak a szerepek érdekeltek, játszani akartam, megmutatni a tehetségemet, mert nem voltak lekötve az energiáim. Szomolyán, az Új néző kapcsán kerültem először olyan emberek közelébe, akikről Harrach Péter nemrég azt mondta, hogy azért nem reggeliznek, mert nem éhesek. Ezek az emberek nem azért kunyeráltak pénzt, mert ez volt számukra a könnyebb út, hanem mert már évek óta nem volt normális munkájuk.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Hol így, hol úgy találtam meg a helyemet ezekben a közösségfejlesztő ügyekben, de sokszor nehéz volt mindent elölről kezdeni, mert nem voltam tájékozott a politikai kérdésekben, nem olvastam újságot, nem követtem az eseményeket, semmi nem érdekelt a színházon kívül. Megértem azokat, akik nehezen szánják rá magukat az aktív politizálásra, mert aki még nem csinálta, nem tudja, hol keresse a kapcsolódást, hogyan kezdjen bele. Bennem rengeteg düh halmozódott fel, és sokáig teljes tehetetlenségben fetrengtem otthon. Azt hajtogattam, hogy én kevés vagyok ehhez, nem rajtam múlik. Aztán valahogy rájöttem, hogy a változáshoz én is kellek. Akár úgy, hogy ahogy tudok, segítek egy családot, vagy a tágabb környezetemben felhívom mások figyelmét a problémákra, vagy csak színésznőként elmondom egy interjúban, hogy szerintem az ország jelenlegi helyzete kétségbeejtő. Borzasztó, hogy Orbán az én nevemben is nyilatkozza azt Párizsban, a Charlie Hebdo elleni merénylet után, hogy elegünk van a bevándorlókból, miközben Magyarországra nem is jönnek bevándorlók. Amíg a felnőtt emberek képesek voltak higgadtan viselkedni, ez a majom megint csak feltűnést akart kelteni, és felelőtlenül hordott össze hülyeségeket. Ez olyan mértékben felidegesít, hogy be tudnám dobni egy Molotov-koktéllal a Parlament üvegét. Egyrészt ezt gondolom, mikor nagyon ellep az indulat, másrészt meg azt, hogy tulajdonképpen szükségünk van Orbánra, aki az élet minden területén kiprovokálja, hogy meddig mehet el. Beleszól, hogy mikor vásároljunk, mit tanítsunk a gyerekünknek, mit nézzünk a televízióban és így tovább. Tréningez minket, hogy meddig engedjük be őt az éle­tünkbe. Messzire lehet eltolni a határokat, mert sok ember akkor sem fog megmozdulni, akkor sem tesz majd semmit, ha… De amikor rám jön a buddhista nyugalmam, akkor nagyon hálás vagyok Orbánnak, hogy ekkora pofont ad nekünk, különben soha nem ébredhetnénk fel abból a téli álomból, amiben évtizedek óta élünk.

Folytatás az e heti nyomtatott lapszámban.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.