kulthírek

  • .
  • 2011. szeptember 8.

Trafik

POLAR-DÍJ Patti Smith és a Kronos Quartet vehette át Stockholmban az idei Polar Zenei Díjat. Ez alkalomból előbbi koncertet is adott.
A néhai Abba-menedzser, Stig Anderson alapította elismerést a populáris és a klasszikus zene egy-egy kiemelkedő képviselőjének adják át évente (2004-ben B. B. King és Ligeti György nyerte el).

TÜNTETÉS A HANGVERSENYEN Palesztinával szolidarizáló tüntetők zavarták meg az Izraeli Filharmonikusok hangversenyét a londoni Royal Albert Hallban. Zubin Mehta vezényelt volna, de négyszer is hangos fújolásba kezdtek, emiatt az élő közvetítést meg is szakította a BBC. A biztonságiak harminc embert távolítottak el a teremből.

GYÁSZ 69 éves korában elhunyt Rosel Zech: a német színésznő legismertebb alakítását Rainer Werner Fassbinder filmjében, a Veronika Voss vágyakozásában nyújtotta. A színpadon gyakran játszott Peter Zadek rendezte előadásokban, és számos tévéfilmben is szerepelt.

VANDÁLOK RÓMÁBAN Egy férfi egy kővel két nagy darabot letört a Piazza Navona szökőkútjának egyik márványszobrából (amely egyébként Giacomo della Porta 16. századi alkotásának 19. századi másolata). Néhány óra elteltével valaki kővel célozta meg a Trevi-kút egyik szobrát, de nem találta el. Később a rendőrség őrizetbe vett egy amerikai diákot, aki a Colosseum falából próbált szuvenírt szerezni. Rómában ugyan számos biztonsági kamera működik, de túl sok a műemlék ahhoz, hogy mindig mindent láthassanak.

DIRE STRAITS: SZABAD A SZÓ Az illetékes kanadai rádiós hatóság megváltoztatta azt a januári döntést, amely egy hallgatói panasz nyomán tiltás alá helyezte a Dire Straits egyik legnagyobb slágere, a Money for Nothing azon változatát, amelyben a faggot (kb. köcsög) szó elhangzik. A mostani döntés elismeri, hogy a dalszöveg irodalmi módon, egy jellegzetes beszédstílust utánozva használja a kifejezést.

DEF JAM: 25 ÉV Egy kemény fedelű kötet (Def Jam Recordings: The First 25 Years of The Last Great Record Label) kiadásával negyedszázados fennállását ünnepli a hiphop történetének meghatározó lemezkiadója, a Def Jam. Egyik alapítója, a fehér Rick Rubin még egyetemre járt, a Hose nevű punkzenekarban gitározott, és produceri ambíciói voltak, társa, a fekete Russel Simmons már belevágott a menedzselésbe (testvére, Joseph raptriója, a Run-DMC és Kurtis Blow karrierjét egyengette), de igazán nagyot együtt dobtak. Hogy pontosan miként számolták ki 2011-ben a 25 évet, az kissé ködös, hiszen T La Rock kislemeze, az It's Yours 1983-ban már Def Jam címkével jött ki, a cég hivatalos alapítási dátuma pedig 1984, sőt az első album 1985-ös megjelenése óta is 26 év telt már el - de akármit mond a matek, az a lemez robbant: LL Cool J munkája, a Radio (rajta a fő sláger, az I Can't Live Without My Radio) 1,5 millió példányban kelt el. 1986-ban - na, ez volt épp 25 éve - erre is alaposan rákontrázott a Beastie Boys debütáló albuma, a Licensed to Ill: a fehér srácok 9 milliót adtak el, ez volt az első hiphopalbum, amely a Billboard Top 200 élére került. Ugyanekkor mutatkozott be Def Jam-lemezen a thrash metal egyik alapzenekara, a Slayer (Reign in Blood), a következő évben pedig a rap iskolateremtőinek egyike, a Public Enemy (Yo! Bum Rush the Show). Úgy tűnt, nincs megállás, de ilyen gyors növekedés nem megy konfliktusok nélkül. A Beastie Boys egy album után továbbállt, 1988-ban kiszállt a cégből Rick Rubin is (majd új kiadót alapított American Recordings néven), a 90-es években New York (és a Def Jam) rovására előretört a Los Angeles-i gengszterrap. Aztán zenészként, majd egy időre a cég elnökeként is beszállt a buliba Jay-Z, és újra meglódult a szekér. A hiphoptól az R&B felé is elmozdultak, s olyan sztárokat építettek fel, mint Kanye West és Rihanna. A dolgok rendje és módja szerint a függetlenként indult Def Jam fejlődéséhez komoly tőke kellett, s így a nagyok bevásárolták magukat az önálló arculatát mindazonáltal megőrző cégbe: jött a Sony, aztán a PolyGram, majd a Universal, amely összeboronálta egy másik jellegzetes profilú kisebb kiadóval, így állt össze mára az Island Def Jam Music Group.

A legutóbbi években a Def Jam jelentette meg Nas, Ne-Yo, Ghostface Killah, Method Man, Ludacris, a Roots, sőt Mariah Carey és Jennifer Lopez lemezeit is - de illusztrációink inkább az old school hangulatát idézik fel.

FOUJITA "ÚJ" FESTMÉNYEI Egy magángyűjtő - akinek sem a nevét, sem a nemzetiségét nem hozták nyilvánosságra - 37 Foujita-festménnyel ajándékozta meg a Tokiótól nyugatra lévő Hakone városában található Pola Museum of Artot. Az olajképek a művész késői periódusában, 1956-58 között készültek, amikor a 30-as években Japánba költözött Foujita visszatért Európába. Foujita Tsuguharu (1886-1968) a tokiói művészképzőt elvégezvén, 24 éves korában érkezett Párizsba, s került be a Montparnasse művészvilágába, Modigliani, Picasso, Matisse és a többiek köreibe. A nyugati stílushoz alkalmazkodva nevét is Léonard Foujitára változtatva dolgozott, képein - mint itt látható önarcképén is - gyakran szerepeltetve kedvenc állatát, a macskát. Újonnan felfedezett képeit a Pola Museum márciusban nyílt és jövő január 15-ig tartó kiállításának most kezdődő, a festő késői munkáiból válogató harmadik szakaszában mutatják be.

A TORINÓI LÓ AZ OSCAR-VERSENYBEN Magyarországot Tarr Béla alkotása képviseli a jövő évi legjobb nem angol nyelvű film Oscar-díjáért zajló versenyben - így döntött a filmszakmai testületek képviselői alkotta Oscar-díjra nevező bizottság. A torinói ló, amely a februári Berlinalén nyert díjai óta a fél világot körbefutotta, legközelebb a torontói fesztivál Masters-szekciójában és New Yorkban szerepel, ahol igen szigorú volt a válogatás (csupán 22 filmet hívtak meg a világ különböző részeiről). A torinói ló forgalmazási jogát eddig 39 ország vásárolta meg. Vetélytársainak sora egyelőre nem teljes, csak néhány ország tette már közzé, melyik filmet nevezi: Ausztria az első filmes Karl Markovics Atmen című, Cannes-ban is vetített alkotását, Hollandia a Sunny Boyt Maria Peterstől, Norvégia a Sundance-díjas Happy Happyt Anne Sewitzkytől, Lengyelországot Agnieszka Holland képviseli: W ciemnosci.

Figyelmébe ajánljuk