Félmilliárd templomfelújításra – Így segíti Balog Zoltán a szegényeket, a betegeket

  • narancs.hu
  • 2014. december 14.

Villámnarancs

Balog Zoltán ma azt találta mondani, hogy amikor az egyháznak adnak, akkor mindig a nagyobb közösségnek adnak.

„Az egyház ugyanis sohasem magának kér, hanem azoknak, akik rászorulnak a segítségére: a betegeknek, az időseknek, a szegényeknek, a lelki kenyérre éhes fiataloknak és a gyermeket nevelő családoknak” – tette hozzá.

Kétségtelenül veretes szavak ezek egy miniszter szájából, pláne így karácsony előtt. Ám mielőtt zsebkendő után nyúlnánk és morzsolgatni kezdenénk könnycseppjeinket, jó ha tudjuk, e nagyszerű eszmefuttatást azért hallhattuk Balogtól, mert átadták a felújított Kálvin téri ref. templomot, illetve a műemlék orgonát, amihez az állam szerény 500 millió (félmilliárd) forinttal járult hozzá.

„Az egyház sohasem magának kér.” Na de akkor ki az istennek?

Figyelmébe ajánljuk

A Fehér Házban tett látogatást a román elnök

  • Narancs.hu/MTI

Románia NATO-tagságának két évtizedét és a katonai szervezet működéséhez nyújtott hozzájárulását méltatta Joe Biden amerikai elnök kedden, amikor a Fehér Házban fogadta Klaus Johannis román elnököt.