Itt a tuti recept: csalj, lopj és hazudj, nem számít, a Fidesz így is beültet a parlamentbe

  • narancs.hu
  • 2018. március 1.

Villámnarancs

A kormánypárti listán a legvállalhatatlanabb politikusnak is jut hely.

Szerdán vált nyilvánossá a Fidesz országos választási pártlistája, amely kapcsán azon kívül, hogy Lázár János és Rogán Antal kissé hátrébb szorult, az is feltűnő, hogy olyan régi motorosok, mint Budai Gyula vagy Répássy Róbert minden bizonnyal nem jutnak majd be a parlamentbe.

A botrányhősök közül azt már korábban is sejteni lehetett, hogy a Voldemort-ügy egyik vádlottjaként bírósági eljárás alatt álló Mengyi Roland képviselő kiszorult a Fidesz listájáról és egyéniben sem indulhat. A listán a 110., vagyis teljesen érdektelen helyet kapott a dél-békési Simonka György, aki családi, rokoni és egyéb, volt üzlettársi kapcsolatai révén szintén számos gyanús ügybe keveredett az utóbbi időben, de ő egyéniben legalább indulhat, így ha nyer, a Fidesz-frakció tagja maradhat.

Bár várható volt, de egészen elképesztő látni, hogy tuti befutó helyet kapott a Fidesz listáján Farkas Flórián, aki a 17. helyen szerepel, és olyan neveket előz meg, mint Rogán Antal, Lázár János, Seszták Miklós, Kósa Lajos vagy Szijjártó Péter.

Farkas Flórián – aki a mai napig roma ügyekért felelős miniszterelnöki biztos – neve az utóbbi években szinte csak ott került elő, ahol valami susmus, vagy konkrét bűncselekménygyanú merült fel. Több nyomozás is folyamatban van, amelyben érintett lehet Farkas Flórián, és akkor még az általa korábban vezetett Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) balhéit nem is említettük. Az egyik legátlátszóbb lopásgyanú Farkasék Híd a munka világába című projektje kapcsán merült fel, itt rengeteg pénzt herdálhattak el, és végül az Emberi Erőforrások Minisztériuma visszakérte az 1,6 milliárd forintos támogatást, bár az más kérdés, hogy végül beletörődtek abba is, hogy a pénzt nem tudja kifizetni az ORÖ.

Isszák szavait

Isszák szavait

Fotó: MTI

De a Híd a munka világába csak egy ügy a sok közül, időközben kiderült, hogy teljes homály övezi Farkas Flórián egyetemi végzettségét, állami és uniós támogatásokból finanszírozva kenyerezhetik le az Országos Roma Önkormányzat egyes képviselőit, hogy a miniszterelnöki biztos akarata érvényesüljön a testületben, és a sort még folytatni lehetne.

Ez az ember a Fidesz szerint vállalható, mi több, a lista elejére teszik. Ebből is kiderül, hogy Orbánéknak nem az számít, melyik emberük végzi tisztességesen és jól a munkáját.

Újabb uniós milliárdokat herdálnak el Farkas Flórián kedvéért

Az embereit tömik ki a felzárkóztatásra szánt 2 milliárdból. Egy újabb, kétmilliárd forintos uniós pályázatból fizethetik ki Farkas Flórián embereit. Az elvileg felzárkóztatásra szánt összeg jelentős része szinte biztos, hogy olyanoknál landol, akik nem képesek ellátni a nekik szánt feladatokat - jelentette ki Hadházy Ákos csütörtöki korrupcióinfóján.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.