Megsemmisítette magát Orbán legújabb hangszórója, aki élőben mondott totális csődöt

  • narancs.hu
  • 2017. július 13.

Villámnarancs

Kellett hozzá azért Vujity Tvrtko és Soros György is. Sátáni összeesküvés áldozata lett a KDNP!

Pazar alakítást nyújtott az ATV-ben reggel Vujity Tvrtko, akinek igazából nem is kellett nagyon erőlködnie, a beküldött Nacsa Lőrinc nevű KDNP-s saját magát nyírta ki.

A KDNP ifjúsági szervezete nemrég avval hívta fel magára a figyelmet, hogy el szeretné venni Soros György fővárosi díszpolgári címét. A szervezet elnöke, Nacsa Lőrinc az ATV-nek adott erről interjút, amikor Vujity Tvrtko egyszerűen megsemmisítette. Jó, igazából persze a KDNP-s maga szaladt bele a kitartott tőrbe!

Nacsa itt is beszél

Nacsa itt is beszél

Fotó: MTI

A műsorvezető ugyanis felolvasott egy hosszú, Sorost védő közleményt, mire Nacsa egyből rávágta, hogy ez csak valamilyen Soros-szervezet ármánykodása lehet! Erre kiderült, hogy a Fidesz szavait tévesztette össze a mai, általa sorosistáknak vélt civilekkel.

Mindez csodálatosan mutatja, hogy már a kormánypártiak sem tudják megkülönböztetni az egykori Fideszt a mai, kilövésre szánt szervezetektől. Ennek bizonyítását pedig a legjobb alany, egy klasszikus pártkáder vette magára. Köszönjük!

Itt van a videó, 5:30-nál kezdődik a csőbehúzás. Jó szórakozást hozzá!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.