Parragh László szerint a gimnáziumokat be kell zárni, mert jó lesz a gyereked közmunkásnak is

  • narancs.hu
  • 2017. június 9.

Villámnarancs

Ne legyen kétségünk: a kormányfő megfogadja a tanácsot.

Hogy a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szakképzés erősítéséről beszél, az nem meglepő, valószínűleg minden elmaradott országban így tesznek a hasonló posztot betöltő figurák, nincs is ezzel semmi gond. Az már nagyobb baj, hogy a mi iparkamarai elnökünk, Parragh László rendre azzal jön, hogy hát a gimnáziumok miatt nem jelentkeznek elegen a szakképzésbe. Hát hogyne, és még véletlenül sem azért, mert a kormány úgy lezüllesztette utóbbit is, hogy a legtöbb szülő és gyerek fut, rohan előle, hisz nem akar közmunkás lenni.

Tegnap az ipar mestere és Magyarország 22. legbefolyásosabb személye (ezt mondják róla) a gimnáziumok „elszívó hatásáról” beszélt Debrecenben. „Az elmúlt öt évben 100 ezer gyerek esett ki a középfokú képzésből, ebből 84 ezer a szakképzésből” – mondta Parragh, s óriási hibának nevezte, hogy „polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat”. Egészen nyugodtan mondhatta volna azt is, hogy kedves polgármesterek, csukjátok már be ezeket az épületeket, ahol csak hülye tudással tömik a diákok fejét, akik még a végén kérdezni mernek, ne adj' isten, tüntetni mennek. Úgy tűnik, Parragh Lászlónak fogalma sincs (vagyis dehogynem, tudja ő nagyon jól), mit is tud jelenteni egy-egy kisebb településen a gimnázium: a kitörést, a lehetőséget, a felemelkedést. Ahogy pedig az elmúlt évek trendjeit nézzük, a kormány éppen ezeket akarja elvenni, ezért lesz itt kötelező gimnáziumi felvételi, ezért jöhetnek a keretszámok, de ha mindez nem jön össze, majd a gimnáziumokat is becsukják. Ha nem a polgármesterek, akkor Orbánék. Mer’ hát „elszívják a tudást”.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)