Visszatért Ron Werber, a Fidesz rettegett legyőzője, s máris mondja a tutit: Orbán fél

  • narancs.hu
  • 2017. március 9.

Villámnarancs

Megszólalt a festett ördög.

Interjút adott a 168 Órának Ron Werber, a Fideszt 2002-ben Medgyessy Péterrel legyőző kampánycézár. A szakember neve e győzelem után sokáig szitokszónak számított a Fideszben, majdnem olyan sűrűn emlegették anno, mint most Sorost – egészen addig, míg lapunk ki nem derítette, hogy nekik is megvan a maguk Werbere Arthur J. Finkelstein személyében.

Werber aztán 2014-ben visszatért, immár távolról sem annyira győzedelmesen, hiszen a magát addigra pont hat láb mélyre ásó Mesterházy Attila kampányán nemhogy ő, de még egy nagyobbacska csoda sem tudott volna segíteni.

Mindegy, most újra itt van, s nyilatkozik!

Mit nyilatkozik? Egyenesen Botkára tesz!

Figyeljék csak:

„Az elmúlt évtizedekben nem volt még Magyarországon olyan miniszterelnök vagy miniszterelnök-jelölt, akinek a gyakorlatban megszerzett vezetői tapasztalata felérne azzal, amit Botka László hoz. Ez nagyon sokat ér. Miközben a budapesti politikusok beszédeket mondtak és rohantak egyik műsorból a másikba, Botka az elmúlt 15 évben az emberek mindennapi gondjainak megoldásán dolgozott Magyarország harmadik legnagyobb városában. Tudja, mi teszi az emberek életét jobbá, ismeri nehézségeiket, problémáikat. Nap mint nap gyakorlati döntéseket hoz és közvetlenül ellenőrzi, végrehajtják-e azokat. Minden más irodában ülő politikusnál, szakértőnél vagy üzletembernél jobban tudja, milyen a csatornaszag, hogyan néznek ki az osztálytermek, milyen gondokkal küszködnek a tanárok, hogyan működnek a vidéki kórházak. Ezért gondolom úgy, ha jó kampánymunkát végez, akkor esélye van arra, hogy az emberek többségének miniszterelnök-jelöltje legyen.

– Jól értem? A sikerhez elég, ha Botka jól dolgozik?

– Persze hogy nem elég. Most az a nagy kérdés, hogy az összes liberális és progresszív ellenzéki csoport vezetői, beleértve Botka saját pártját is, képesek lesznek-e arra, hogy félretegyék személyes ambícióikat és hülye hatalmi játékaikat – amelyek annyira tipikusak és pusztítóak voltak a 2014-es összefogás rövid napjaiban. Megint a megosztottságot választják és személyes presztízsszempontjaik miatt feláldozzák sokak kívánságát, reményét az igazi változásra vagy hajlandók lesznek őszintén együttműködni, csak így, egységesen tudják megteremteni a győzelem esélyét.”

Nos, ez több mint gyanús: csak nem egy csodálatos barátság kezdete? Akkor pedig a Fidesznek immár nem csak Sickratmantől van félnivalója, de reszkethetnek a szörnyű Ronnie-tól is.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”