Szintén Affleck - Ben Affleck: Hideg nyomon (Film)

Film

Szeretjük a külvárosokat, itt lehet csak igazán a hely szellemére vadászni. Lehet azt úgy is, ahogy hazánkfia, Trauner Sándor tette: nála aztán minden mű volt, az amerikai irodabelsőtől a francia kikötővárosig, mégis így volt az igazi, e kimondott műviség csak ráerősített a mese valóságára. De lehet úgy is, hogy minden házfal igazi, ott állt már akkor is, amikor a kamerák még messze jártak, csak úgy nem lehet, hogy a rendezőasszisztens oldalba löki a hely szellemét, és int, hogy tessék már valamit produkálni, mert dologidő van. A tereket be kell törni, a szellemet elő kell csalni, szíre-szóra az nem jön elő, hát majd épp a Géza gyereknek, Ben Geza Afflecknek fog jönni - ezt azért senki sem gondolhatta komolyan. De Ben ment, és meg sem állt Boston-külsőig, hogy ott, az erezett aszfalton, a foghíjas homie-k között rendezőként tegye jóvá színészi botlásait. És lám, éppen ettől szép ez az ipar, hogy itt nincsenek lezsírozott helyek, mert pénzt, paripát lehet intézni, na de jó filmet?! Szemléltetésül itt van Affleck, ez a színészként nem sokat mutató, szerepválasztásaiban meg kifejezetten ostoba hollywoodi lakos, aki olyan érzéssel mozgatja krimijének szereplőit a bostoni bozótosban, mintha gyerekkori jó pajtása lenne a hely szellemének. Affleck belakja a vidéket, közben pedig nem mutogat, nem megy le kuriózumvadászba. De ez még semmi, mert egy tréningruhás vinyogára, egy köszönöm-hogy-élek gyerekemberre bízza a nyomozást, aki - hogy mik vannak! -, szintén egy Affleck. Nepotizmus? Mit bánjuk, amikor kérdéses öcs a hely okosan megszólított szellemével karöltve, elviszi a filmet, talán éppen azzal, hogy annyira nem krimibe való alkat. Gyerekképe, kívülállósága éppúgy a helyén van, mint a krimin kívül szinte minden ebben a krimiben. Nem mintha ez újdonság lenne, Denis Lehane írásainak mindig is inkább az aprólékos tájleírás és nem a hogyan és miért volt az erőssége. A Hideg nyomon is Lehane műve: egy eltűnt csecsemő utáni nyomozás, amelybe az óvodás fizimiskájú magánnyomi is bekapcsolódik. A hivatásosok persze nem nagyon csípik, mi-van-öcsizik, ahol csak érik. Mindeközben egyre több nappaliban, nappal is sötét kocsmalyukban és egyéb, látványosan lepukkant helyen fordulunk meg, hátha mégsem úgy történt minden, ahogy azt a zaklatott anya állítja. Szó se róla, tényleg nem úgy történt, és ezt a végére a rendőri erők díszei, Morgan Freeman és Ed Harris is belátják, akiknek jóformán meg sem kell szólalniuk, homlokukra van írva az egész zsáner. A fiatalabb Affleck nemcsak a hely szellemével jön ki remekül, de bölcsen hagyja, hadd játsszák csak le a nagyok, attól csak jobb lesz neki, és tényleg. És ha már a nagyoknál tartunk, hát persze hogy Eastwoodért kell szalasztani, aki ugyanezeken a telkeken mozgott, és ugyancsak Lehane-t adaptálta A titokzatos folyóban. Jelentős mű volt az, biankóra osztották benne az Oscart valamennyi színésznek, akik már a közepén meghajoltak és köszönték mindenkinek. Affleck filmjének másik nagy erénye, hogy színészei megvárják a függönyt, és csak akkor köszönik a megtisztelő figyelmet.

A Fórum Hungary bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.