20 milliós támogatást adott a fideszes megye a dunakeszi fideszesek jelölőszervezetének

Belpol

Mindezt a gödi Samsung iparűzési adójából, aminek jelentős része felett a megyei önormányzat diszponál. További 25 millió jut egy olyan egyesületnek, ami korábban ellenzéki, ám most a DK-ra ráinduló helyi politikusokhoz köthető.

A Pest megyei közgyűlés 20 millió forint támogatásban részesíti a Dunakeszi Odateszi Egyesületet, amely a város kormánypárti képviselőjelöltjeinek egyik jelölőszervezete. A Dunakeszi Kistérségért Egyesület pedig közel 25 millió forint támogatásban részesül: a szervezet Lőrincz László gödi és Lukácsi Bálint dunakeszi önkormányzati képviselőkhöz köthető, akik az ellenzéki összefogás színeiben juttottak be a testületekbe, azonban most mindketten Dunakeszin ráindulnak a DK-ra méghozzá „baloldaliként” – értesült a Narancs.hu. 

A megyei értéktárbizottság pénteken döntött a pénzről, ami nem más, mint a gödi Samsung SDI iparűzési adójának egy része. (Hogy ez miként került a megyéhez és mire fordítják, arról több korábbi cikikünkben beszámoltunk már.) Ezúttal közel 20 millió forintot ítéltek oda a Dunakeszi Odateszi Egyesületnek: a szervezet „komolyzenei kulturális rendezvény szervezésére, illetve a helyi és székelyudvarhelyi fiatalok közötti kapcsolatteremtés lehetőségének biztosítása” címszó alatt kért támogatást. Az egyesület a Dióssi Csaba polgármester által vezetett kormánypárti képviselőjelöltek egyik jelölőszervezete, melyet az év elején hoztak létre. 

 
Jelölőszervezetek eldugva: Dunakeszi Odateszi balról a második a plakáton
Fotó forrása: Dióssi Csaba Facebook-oldala
 

Szintén támogatásban részesül a Dunakeszi Kistérségért Egyesület, amely 14 millió forintot kap négy nyári tábor szervezésére, valamint további 9 millió forintot a Térségi Tények nevű portál működtetésére. A szervezethez köthető Lőrincz László gödi, valamint Lukácsi Bálint dunakeszi önkormányzati képviselő. Mindketten az ellenzéki összefogás színeiben jutottak be a testületekbe, majd kiváltak az együttműködésekből. 

Az egyesület által gondozott portál cikkeiben az ellenzéki összefogást támadta, most pedig Lőrincz és Lukácsi a Szocdemek nevű formáció színeiben indulnak a választáson Dunakeszin, ahol ezzel megosztják az amúgy is már eleve megosztott ellenzéki szavazókat (külön indul a DK-s Tonzor Péter, valamint a momentumos Cseresznyés Csilla). A Szocdemek jelöltjei között megtalálható Hives Gábor is, aki szintén az ellenzéki összefogás színeiben jutott be a gödi testületbe, még jobbikos képviselőként. 

Közös dzsembori

Ha már szóba került Göd: áprilisban Kammerer Zoltán polgármesteri beszámolót tartott egy helyi szállodában (mint ismert, Kammerer a kormánypárt támogatásával választották meg egy éve májusban időközi polgármester-választáson, miután elődje, Balogh Csaba lemondott a tisztségről). A városvezető által közzétett felvételek tanúsága szerint több helyi potentát is megjelent az eseményen: az egyik képen tőle balra Imre Zsolt, a váci Fidesz polgármesterjelöltje, a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője látható, jobbra pedig a már említett Lőrincz László, valamint Hives Gábor önkormányzati képviselők. 

 
Kammerer Zoltán középen, tőle balra Imre Zsolt, jobbra pedig Lőrincz László és Hives Gábor
Fotó forrása: Kammerer Zoltán Facebook-oldala
 

Lőrincz Lászlót sokan az ellenzéki együttműködés szétveréséért tartják felelősnek. Alpolgármester is volt egy ideig; már Kammerer Zoltán vezetése alatt 8,5 milió forintot szavazott meg neki a testület „elmaradt” fizetésére.

„Arra az alpolgármegtesteri munkára, amit a 2020 júniusában történt leváltása óta nem végez. Tegyük tisztába, leváltása előtt sem dolgozott máson, mint hogy tönkretegye Gödöt, az összefogást és a momentumos polgármestert. Pusztító munkáját hálálja most meg a Fidesz ezzel a 8,5 millió forinttal”

– fogalmazott ezzel kapcsolatban Vajda Viktória momentumos önkormányzati képviselő még tavaly decemberben közösségi oldalán. 

Értesüléseink a Lőrincz László-féle jelöltek eredetileg a Dunakeszi Kistérségért Egyesület színeiben tervezték az indulásulat. Ezzel jól bekavarhattak volna, ugyanis a szervezetet rövidítése azt lett volna, hogy: DKe. A Pest megyei választási bizottság honlapján megtalálható a határozat, miszerint nyilvántartásba vették az egyesületet. Ezt a DK-s Tonzor Péteréknek idejében sikerült megtámadniuk, ennek lett az eredménye a Szocdemek-féle formáció. Lőrinczék mellett van egy másik érdekes induló is: szintén az ellenzéki összefogás színeiben jutott be a testületbe Bilinszky Ferenc korábbi szocialista képviselő, aki a Békés Nemzet Egyesület színeiben méretteti meg magát. 

Beférkőznének Tuzson emberei

Kammerer Zoltán zártkörű beszámolóra Tuzson Bence országgyűlési képviselő és igazságügyi miniszter is elment, és vitte magával stratégiai munkatársát, Erdész Zoltánt is. Tavaly júliusban számoltunk be róla, hogy a kormánypárt támogatását élvező Kammerer Zoltán polgármesterré választása után a hivatal személyi összetételében változások történtek: a városvezető tanácsadókat kapott, akik a munkáját segítik. 

Köztük van Simon Tamás, aki a XII. kerületi MDF-ben együtt kezdett politizálni Tuzson Bencével. Simon 2015-ben indult az önkormányzati választáson Fóton, de nem jutott be a testületbe. 2019-ben Veresegyházon próbálkozott polgármesterjelöltként, de szintén nem járt sikerrel. 2022-ig a Magyar Műugró Szövetség főtitkáraként dolgozott, a szövetség elnöke Tuzson Bence. 

Szintén a miniszter helyi embereként tartják számon Erdész Zoltánt, aki sokáig Dunakeszi alpolgármestere volt, de Tuzson miniszteri kinevezése után „stratégiai munkatárs” lett a tárcánál. Azt nem tudni pontosan, hogy ez mit takar, de úgy értesültünk, hogy Erdész rendszeres vendég a gödi polgármesteri hivatalban. 

 
Tuzson Bence, mellette Erdész Zoltán
Fotó: Tuzson Bence Facebook
 

Most úgy tűnik, Simonnak és Erdésznek további ambíciói lehetnek Gödön, ugyanis felkerültek Kammerer Zoltán egyesületének (Kammerer a Változásért Egyesület) kompenzációs listájáraInformációink szerint elképzelhető, hogy Simon Tamásnak egy alpolgármesteri cím van beígérve, ugyanis a lista második helyén szerepel. Erdész viszont csak a kilencedik; valószínűleg nem készül a testületbe, más okból kerülhetett a listára. Szintén szerepel a listán a harmadik helyen Lakatos Levente Ákos, aki értesüléseink szerint a polgármesteri kabinet tagja, így a napi ügyek intézésében vesz részt. 

Felhívtuk Simon Tamást, aki még mielőtt feltehettük volna neki a kérdéseinket, azt mondta, „köszönöm szépen”, majd letette a telefont. Erdész Zoltánt hiába kerestük, nem reagált. 

Megjegyezendő, hogy Kammerer jelöltjei között van Pintér György, illetve egy másik Simon Tamás is: korábban mindketten a Fidesz alpolgármesterei voltak, utóbbi a városüzemeltetési feladatokat végző Településellátó Szervezetet vezeti, már a Kammerer-érában nevezték ki. 

A Narancs.hu rendszeresen foglalkozik az észak-pesti agglomerációba tartozó települések önkormányzati választás előtti helyzetével.  Legutóbb Dunakesziről írtunk. A Tonzor Péter vezette DK-s indulókkal szemben állt fel a Közösen Kesziért Egyesület, melynek polgármesterjelöltje a momentumos Cseresznyés Csilla. Azonban utóbbi szervezet három jelöltjének – nem jogerősen – visszautasították a nyilvántartásba vételét, ezért jelen állás szerint Tonzor lehet Dióssi Csaba esélyes kihívója. 

(Címlapképünkön: Dióssi Csaba és Tuzson Bence egy KISS emeletes motorvonat bemutatóján a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnoka előtt még 2019-ben. MTI/Máthé Zoltán)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk