Tuzson Bencétől érkeznek tanácsadók Kammerer Zoltánhoz a gödi polgármesteri hivatalba

Belpol

Simon Tamás, az igazságügyi miniszternek avanzsáló Tuzson Bence munkatársa ad tanácsokat a kínos pillanatokat produkáló Kammerernek. Gödön lényegében átvette az irányítást a Fidesz. 

Nem indította jól Kammerer Zoltán polgármesteri karrierjét, rögtön az első pár hetében kijutott neki két botrány is. Mint ismert, miután Balogh Csaba februárban lemondott, időközi polgármester-választást írtak ki, melyet a Fidesz által támogatott többszörös olimpiai bajnok kajakozó Kammerer behúzott. (Balogh lemondásának előzményeivel, valamint a 2019-ben még sikeres, rövid időn belül azonban romjaira hulló ellenzéki összefogás részletesen foglalkozott a Magyar Narancs.)

Pár héttel a megválasztása után Kammerer Zoltán interjút adott az ATV-nek, viszont amikor a riporter arról faggatta, hogy milyen álláspontot képvisel a sokak által kifogásolt, helyben működő akkumulátorokat gyártó Samsung SDI-vel kapcsolatban, a polgármester megúnta a beszélgetést, és dühösen kisétált a stúdióból. Az eset nagyot futott az országos sajtóban, ahogyan az is, hogy miután a frissen megválasztott városvezető elfelejtette időben beadni a vagyonnyilatkozatát, ezért félbe kellett szakítani egy júniusi képviselő-testületi ülést. 

Nyílnak a kapuk

A Kammerer Zoltánt érintő elsőszámú kritika az volt a megválasztását megelőzően, hogy bár a sportolói teljesítménye vitathatatlan, városvezetőként nincsenek meg a kompetenciái. Ettől függetlenül úgy tűnik, más fény vetül Gödre, amióta ő a polgármester. 

A közelmúltban arról posztolt, hogy leült tárgyalni a Samsung SDI képviselőivel a polgármesteri hivatalban. „Bemutatkozásom során elmondtam, hogy a gödiek biztonsága, a víz és a levegő tisztasága számomra alapvetés, és ehhez mindig is ragaszkodni fogok. Az egyeztetésen kiemeltem azt is, hogy rövidesen független monitoringrendszert hozunk létre, ellenőrizni fogjuk a talajvizet, a levegő minőségét, a zajszennyezettséget, és ezekről naprakész tájékoztatást adunk a lakosságnak

A konstruktív hangulatú megbeszélésen megállapodtunk abban, hogy folyamatos lesz az egyeztetés az Önkormányzat és a gyár között”

– írta a bejegyzéshez. A korábban még a Momentumban, aztán függetlenként politizáló Balogh Csaba idején ilyen szintű „konstruktív” együttműködésről nem volt szó Gödön a gyárat érintően. 

De ami ennél is érdekesebb, hogy Kammerer a térség országgyűlési képviselőjével, az igazságügyi miniszternek előlépő Tuzson Bencével ellátogatott a Pest megyei önkormányzat közgyűlésének elnökéhez, akivel arról tárgyaltak, hogy 1,5 milliárd forint plusztámogatást kap a település fejlesztésre és működésre, méghozzá a Samsung SDI adójából. Ugyanis mint ismert, 2020 elején a gyár területét ún. különleges gazdasági övezetté nyilvánították (kgö), aminek értelmében nem az akkor még ellenzéki többségű gödi ökormányzathoz, hanem a fideszes többségű Pest megyei önkormányzathoz folynak be a gyár adóbevételei.

Sokan ezt politikai bosszúnak könyvelték el, mivel a kormány nem akarta, hogy az ország egyik legjövedelmezőbb vállalata az ellenzéki településnek adózzon (nemrégiben arról írt a Telex, hogy a gödi Samsung Magyarország második legnagyobb árbevételű gyára). Úgy tűnik, Kammerer megjelenésével megszűnt a fideszes átok, és a település számolhat a gyárból származó összegekkel – mégha nem is annyival, mint ami eredetileg járna. 

„Tuzson jobbkeze”

Kammerer Zoltán megválasztásával a polgármesteri hivatal személyi összetételében is változások történtek: úgy értesültünk, hogy a városvezető tanácsadókat kapott, akik „felügyelik” a munkáját, illetve a jegyző is távozik. Utóbbit megerősíti, hogy kiírtak egy jegyzői munkakörre vonatkozó pályázatot. A képviselő-testület a minap a szervezeti és működési szabályzat módosításáról (szmsz) döntött, aminek értelmében megszűnnek a bizottságok (kivéve a pénzügyi és jogi bizottságot, ennek kötelezően működnie kell minden településen), és a helyükre ún. tanácsnoki rendszer lép: az adott területekért egy-egy képviselő fog felelni, vagyis tanácsokat adni. 

„Találkoztam a tanácsadóival, amikor megkérdezték, hogy az új szmsz-t meg fogom-e szavazni”

– mondta lapunknak Vajda Viktória momentumos önkormányzati képviselő. „Azzal az úrral találkoztam, aki készítette az új szmsz-t” – tette hozzá.  

Simon Tamásról 2015-ben írt még az Átlátszó: Simon a XII. kerületi MDF-ben együtt kezdett politizálni Tuzson Bencével. 2015-ben indult Fóton az önkormányzati választáson, de nem jutott be képviselő-testületbe. 2019-ben szintén pórul járt, akkor Veresegyházon, a nemrégiben visszavonuló Pásztor Béla polgármester ellenében kapott ki. Mindezek ellenére Tuzson közel tartotta magához, ugyanis a Magyar Műugró Szakszövetség főtitkáraként dolgozott 2022-ig (a szövetség elnöke Tuzson Bence). 

 
Tuzson Bence és Simon Tamás kezet fog 2019-ben
Forrás: Tuzson Bence Facebook-oldala

Vajda Viktória szerint Simon Tamást Tuzson Bence jobbkezeként szokták emlegetni, egy 2018-as cikkben a kabinetfőnökeként hivatkoznak rá. A képviselő rajta kívül egy fiatal jogásszal találkozott még, de nem ő a „ravasz róka a történetben”. A képviselőnek az a terve, hogy kikérje az összes szerződést, amelyet Kammerer Zoltán kötött a tanácsadókkal. „Egyáltalán nem vagyunk tisztában vele, hogy milyen alapon dolgoznak, mekkora fizetést kapnak, mi a feladatkörük.” 

Rákérdeztünk Vajdánál, mit gondol, a valóságban Tuzson Bence irányítja-e Gödöt: a képviselő szerint egészen konkrétan erről van szó. 

„A javaslatokat, előterjesztéseket, melyek Kammerer Zoltántól érkeztek, valójában nem ő állította össze. Szinte lemásolták a Dunakeszi szmsz-t, betűről betűre. Nem egyéni politikai döntésről van szó, hanem copy paste-ről”

– fogalmazott a képviselő. Ehhez kapcsolódik, hogy értesüléseink szerint az új jegyző Dunakesziről, vagyis Tuzson Bence „központjából” érkezik. Vajda Viktória szerint is így van, ráadásul szerinte már harmadikán munkába is állhat, annak ellenére, hogy a pályázat még kiírás alatt van. 

Sakkban tartják a képviselőket

Vajda Viktória hosszú bejegyzésben fejtette ki a véleményét a tanácsnoki rendszerről. Kérdésünkre elmondta, mindenképpen visszalépés, ugyanis amíg egy bizottságnak van határozati jogköre, az ülésekről készül jegyzőkönyv, addig egy tanácsnok maximum tanácsokat adhat, melyet a polgármester vagy elfogad, vagy nem. Ezzel együtt a kinevezett képviselőnek nem kell értenie az adott szakterülethez, sőt ha úgy dönt, csinálnia sem kell semmit, nincs vele szemben elvárás és következmények sincsenek. 

Ugyanakkor sakkban lehet tartani a képviselőket, mert a képviselő fizetéseket levitték a minimálbér 50 százalékára, a tanácsnoki munkáért pedig relatív jó fizetés. Vajda – aki a családügyi tanácsnoki tisztséget kapja meg – tesztelni fogja a rendszert, megnézi mit tud elérni, például azzal, hogy megkérdezi, hány pedagógus mond majd fel a helyi iskolákban. „Ha nem működik a rendszer, akkor nem fogok élni ezzel. Nem a fizetés motivál, ha elveszik ezt a tisztséget, és leviszik a fizetésem, akkor leviszik. Viszont tudom, hogy van, akit ez motivál, és akkor meglesz Kammererék kellő szavazatszáma a testületben” – mondta. 

A képviselő szerint az szmsz-módosítás értelmében a legtöbb jogkör Kammerer Zoltán kezében összpontosul; ha korábban Balogh Csabának is ennyi jogköre lett volna, akkor nem esett volna szét az ellenzéki összefogás 

Írásban kerestük Kammerer Zoltánt, de kérdéseinkre nem kaptunk választ cikkünk megjelenéséig. A szerdai képviselő-testületi ülésen Vajda Viktória kérdésére azt mondta Tóth János jegyző, hogy a polgármester kifejezetten tanácsadói megbízási szerződést nem kötött – vagyis nem világos, kik és milyen megbizatás szerint dolgoznak Kammerer mellett. 

A polgármester friss posztja szerint leváltották a település két eddigi alpolgármesterét, a helyükre egyedül a kormánypárti Csányi József lép. 

Mire ment el a Samsung pénze? 

Kammerer Zoltán megválasztása óta szeretnénk megtudni a Pest megyei önkormányzattól, hogy mire költötte az egykori olimpikonhoz köthető Dunakanyar Kapuja Területfejlesztési Alapítvány azt a 18 millió forintot, melyet „közösségi stratégiai vitaanyag Göd város fejlesztési lehetőségeiről c. dokumentum előkészítése” címen kapott még 2022 augusztusában. 

Először azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a dokumentumot május 31-e után tekinthetjü meg, mert addig kell beérkeznie az érintett pályázati kiírásokhoz köthető pályázatok hiánypótlásainak. Később már azt írták, hogy a június 26-i héten ül össze a megyei értéktár bizottság, amely a pályázatokat vizsgálja, ennek ülése után lesz a dokumentum publikus. Legutóbbi megkeresésünkor viszont már azt közölték, hogy nem érkezett be határidőre a hiánypótlás, ezért nincs még mit tárgyalnia a bizottságnak. 

Lapunk többször cikkezett arról, hogy a gödi Samsung adóját Pest Vármegye Önkormányzata pályzatok útján a térség településeinek osztja vissza, például fideszes kötődésű civil szervezeteknek. Így kaphattak olyan alapítványok támogatást, melyek kormánypárti képviselők nyilvános szerepléseit és médiamegjelenéseit intézik. A Dunakanyar Kapuja Területfejlesztési Alapítványban feltűnik Guba Zoltán, Tuzson korábbi kabinetfőnöke. 

Címlapképünk forrása: Kammerer Zoltán Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”