Nagy karácsony: ismét Samsung-adóbevételből származó tízmilliók landoltak Fidesz-közeli szervezeteknél

Belpol

Propagandaoldalakra és -célokra, rendezvényekre, kiállításokra osztotta vissza a pénzt a megyei önkormányzat.

Sok tízmillió forintot osztott szét Fidesz-közeli szervezeteknek a Pest Vármegye Önkormányzata – értesült a Narancs.hu. 

Mint ismert, 2020 év elején a kormány létrehozta az ország első ún. különleges gazdasági övezetét, aminek értelmében a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár nem az agglomerációs városnak, hanem a megyei önkormányzatnak adózik. A fideszes vezetésű megyei önkormányzat pedig időről időre ebből a több milliárd forintból sok tízmillió forintot oszt vissza Fidesz-közeli civil szervezeteknek. 

A héten ismét összeült a megyei értéktár bizottság, hogy a támogatásokról döntsön. Az előterjesztés szerint a közgyűlés elnöke, Szabó István 50 pályázat támogatását javasolta 507 millió forint keretösszeggel. 

Az elfogadott listát érintően nincs nagy meglepetés. Egyebek mellett az alábbi szervezetek kaptak támogatást. 

  • Dunakanyar Média Alapítvány, 20 millió forint  Az alapítvány adja ki a 0627.hu nevű kormánypárti oldalt, amely története során több alkalommal kapott hasonló összeget a megyétől. A Szobi és a Váci járás településeivel, vagyis Rétvári Bence körzetével foglalkozik. A támogatást hírszerkesztésre, újságcikkek készítésére, tartalomgyártásra és -szolgáltatásra, weboldalszerkesztésre, fotók és videók készítésére és vágására, rádiós hírszolgáltatásra és gépjárműbeszerzésre kapta a szervezet.

  • Aktív Dunakanyar Alapítvány, 20 millió forint – Az alapítvány dunakanyari rendezvényeket szervez, így például hajós felvonulás, futóverseny és kerékpáros teljesítménytúra fűződik a nevéhez. Korábban többször kapott támogatást a megyétől. Kurátora Molnár László XI. kerületi fideszes önkormányzati képviselő. A támogatást magyar történelmi mozgókiállításra kapták, melyet Őrbottyánban, Csörögön, Vácrátóton, Sződön és Sződligeten mutatnak be. 
  • Jelen Vagyok Tehetséggondozó Egyesület, 18,4 millió forint – Az alapítvány kurátora Csabai Márk, aki pár éve egy közleményben a Fidesz választókerületi elnökeként hivatkozott magára. Az egyesület adta ki – részben megyei támogatásból – a TüKörkép nevű magazint Gödön. A közelmúltban foglalkoztunk az egyesülettel, ugyanis a Kammerer Zoltán vezette gödi önkormányzattól is kapott 27 millió forint támogatást. A megyei támogatásból könynapokat szervezhet. 

  • Dunakanyar Kapuja Területfejlesztési Alapítvány, 18,9 millió forint – A Kammerer Zoltán vezette civil szervezet is kapott támogatást ismét. Tavaly augusztusban, még a megválasztása előtt is kapott 18 millió forintot az alapítvány, hogy „közösségi vitaanyagot készítsen” a település számára. Az újabb forrásokból gödi nyugdíjasoknak rendezhet karácsonyi rendezvényt. 

  • Közép-magyarországi Régióért Alapítvány, 15,2 millió forint, 17, 2 millió forint és 17,2 millió forint – Örülhetnek az alapítványnál, ugyanis három pályázatukat is támogatta a megyei önkormányzat, összesen közel 50 millió forint értékben. Az alapítvány már 2005-ben is létezett, amikor Homolya József, a Dunakeszi Közüzemi Kft. jelenlegi ügyvezető igazgatója volt a kurátora, de tagja volt Dióssi Csaba jelenlegi dunakeszi polgármester is. A 15 millió forintból a Gödi Tükörkép magazint adhatják ki, vagyis elképzelhető, hogy a jövőben a lap gondozását átveszi (vagy már át is vette) a Csabai Márk-féle egyesülettől. De a támogatás nem állt meg itt: a 17,2-17,2 millió forintból Göd és Veresegyház számára hozhatnak létre online – nyilvánvalóan propagandacélokat szolgálgó – hírportált a város igényei szerint. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.