Fideszes képviselőjelölt lett a Novák Katalin programjára mozgósító tanárnő

Kis-Magyarország

Szilágyi Terézia kivitte hatodikos osztályát az államfő gyulai látogatására. Egyelőre nem világos, mikor dőlt el, hogy a kormánypárt jelöltje lesz.

A Narancs.hu számolt be elsőként arról, hogy a január 24-én Gyulára látogató köztársasági elnök, Novák Katalin fogadására iskolásokat vezényeltek ki a városban. A legnagyobb tanulói létszámmal rendelkező gyulai általános iskola egyik hatodik osztályának osztályfőnöke egy zárt Facebook-csoportban arról tájékoztatta a gyerekek szüleit, hogy másnap miképpen vesznek részt azon az eseményen, amelyen Novák Katalin köztársasági elnök felkeresi Közép-Európa egyetlen épen maradt gótikus erődítményét, a gyulai várat. A tanárnő pontos utasításokat fogalmazott meg a szülőknek írt levélben. Így azt, hogy január 24-én „az iskolába érkezés 7.30-ig történjen meg, 7.40-kor indulunk közösen a várhoz a fenti programra”. Ez egyrészt azt jelentette, hogy a diákoknak a szokásosnál kicsit előbb kellett aznap az iskolába érkezniük, másrészt a levélben egyetlen mondat utalás sem volt arra, mi van azokkal a gyerekekkel, akik vagy akiknek a szülei nem látják célszerűnek a politikai protokolleseményen való részvételt. Magyarán, nem volt B variáció.

A hatodikos osztályfőnök „dr. Görgényi Ernő polgármester úr meghívását tolmácsolva” hívta az eseményre a diákokat, anélkül, hogy az állítólagos nem kötelező jelleget feloldotta volna azzal: tisztázza, mi lesz azoknak a programja, akik nem akarnak menni az eseményre. Még aznap a Gyulai Tankerületi Központ kérdésünkre megerősítette, hogy 800 tanuló és 82 kísérő vesz részt a Novák-féle programon a tankerülethez tartozó intézmények közül. Utóbb az iskolák intézményvezetői a részvételt önkéntesnek nevezték. 

Az azóta eltelt két hónapban feledésbe merült ez az észak-koreai mintára szervezett tanulói kivonulás éppen úgy, mint Novák Katalin, akit éppen viharsarki látogatása után nem sokkal sodort el a bicskei kegyelmi üggyel összefüggő politikai cunami. Egy valami viszont itt maradt.

Kiderült, hogy a szóban forgó osztályfőnök a közelgő önkormányzati választáson képviselőjelölt lesz az egyik gyulai választókerületben a kormánypárt színeiben.

(Így már érthetőnek, de árulkodónak is tűnik az a lelkesedés, ahogy a Novák-programról írt a szülőknek.) Minderről egy, a jelölteket bemutató rendezvényen tett hivatalos bejelentést a Fidesz-KDNP helyi szervezete még február 27-én, egy hónappal Novák Katalin Békés megyei látogatása után. Ezért kérdéssel fordultunk Alt Norberthez, a Fidesz-MPSZ gyulai elnökéhez és Szilágyi Terézia fideszes képviselőjelölthöz, osztályfőnökhöz, hogy mikortól tárgyaltak vele, illetve mikor dőlt el, hogy a június 9-i önkormányzati választáson a nyugállományba vonuló Ökrös István helyett ő lesz a 2. számú önkormányzati választókerület fideszes képviselőjelöltje. (A 81 éves Ökrös képviselői visszavonulási szándéka régóta tudott volt a helyi közvélemény előtt, így pótlására már jó ideje készültek a gyulai fideszesek.)

A több nappal ezelőtt elküldött kérdésünkre eddig sem Alt Norbert, sem Szilágyi Terézia fideszes képviselőjelölt, tanárnő nem válaszolt. Ha reagálásuk mégis megérkezik, közzétesszük.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?